gyöngyöspatai ügy
Horváth László szerint a helyi romák nem, csak a budapesti ellenzék támogatta a gyöngyöspatai petíciót
A gyöngyöspataiak 99,7 százaléka nem írta alá Setét Jenő roma polgárjogi aktivista petícióját – közölte Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője szombaton, a Facebook-oldalán.Fidesz: A pénzbeli kárpótlás igazságtalan és további feszültséget teremt
Igazságtalannak nevezte a gyöngyöspatai iskolaügyben érintettek pénzbeli kárpótlását a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken, hozzátéve, hogy az további feszültséget teremtene. Hollik István a párt Facebook-oldalára feltett videóban három pontba szedve foglalta össze a párt álláspontját az ügyről, mert – mint fogalmazott – "egyre szaporodnak a baloldali hazugságok Gyöngyöspata kapcsán".Bemutatta a Hír TV Bayer Zsolt dokumentumfilmjét a gyöngyöspatai többség megfélemlítéséről (videó)
Bayer Zsolt 2011 után újabb dokumentumfilmet forgatott a gyöngyöspatai helyzetről. A Heves megyei kisváros kilenc év után újra a politika és a média érdeklődésének középpontjába került, miután a bíróság a szegregációs perben 100 milliós kártérítést ítélt meg több cigány tanulónak. A Hír TV műsorvezetőjének filmje azokra a nem roma szülőkre koncentrál, akik az állandósult iskolai erőszak miatt, nem tudják a helyi iskolába járatni gyermekeiket. A másik Gyöngyöspata című film február 2-án vasárnap 23:05-kor került először adásba a Hír TV-ben.A másik Gyöngyöspata – Bayer Zsolt dokumentumfilmje a Hír TV-n
Vasárnap este 23.05-kor Bayer Zsolt dokumentumflmjét láthatják a Hír TV-n a gyöngyöspatai helyzetről. A televízió műsorvezetőjének filmje azokra a nem roma szülőkre koncentrál, akik az állandósult iskolai erőszak miatt nem tudják a helyi iskolába járatni gyermekeiket.A térség fideszes országgyűlési képviselője szerint sérti az emberek igazságérzetét a gyöngyöspatai cigányoknak fizetendő kártérítés
Sérti az emberek igazságérzetét, hogy egy jogerős bírósági döntés eredményeképpen több milliós kártérítést kaphatnának olyan családok, amelyek éveken keresztül nem járatták rendesen a gyermekeiket iskolába – mondta Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügy kapcsán a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Ki használja ki a gyöngyöspatai romákat?
A valódi megoldások helyett a jelek szerint a mindennapos médiahack műfajában utazik Gyöngyöspata roma önkormányzata. Most épp az volt pár óráig élő zseniális ötletük, hogy uzsonnára hívják Orbán Viktort. A miniszterelnöknek percre pontosan előírták a konkrét időpontot is, mikor kell ott lennie, ha a patai romákkal szeretne lakmározni, ám ekkor Orbán Viktornak az uniós támogatások jövőbeli elosztását tárgyaló megbeszéléseken van tennivalója Portugáliában. BELÉNYESSY BALÁZS vendégszerzőnk írása.Videós üzenetben szól bele a gyöngyöspatai ügybe Soros Alex
Most van az az idő, amikor a romák elérhetik, hogy felhasználva politikai és polgári mozgásterüket, harcoljanak saját jogaikért" - üzente Alexander Soros az Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) közösségi oldalán közzétett videóban, amelyben maga Soros György is megszólalt. Céljuk nem más: a gyöngyöspatai kártérítési ügy farvizén úszva ismét befolyást gyakoroljanak a magyar politika alakulására.Gyöngyöspatai iskolaügy – Rétvári Bence: Közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel
Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel, a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még