gyöngyöspatai ügy
Informátor: Olyan kompetenciákat kell a cigány gyerekeknek adni, amelyekkel képesek a társadalomba integrálódni
Gyöngyöspata már 2011-ben országos, sőt, nemzetközi hírnévre tett szert. A cigányok által elkövetett egyre gyakoribb bűncselekmények miatt a településen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület vonulásokat tartott. A romák és a radikálisok közti konfliktus elviselhetetlenné vált. Politikai haszonszerzés céljából az eseményekre felkapaszkodott az akkor még radikális, Vona Gábor vezette Jobbik is. A szélsőjobbosok után természetesen jöttek a jogvédőnek nevezett szélsőbaloldaliak is, meg a balos pártok, akik ekkor még szemben álltak a Jobbikkal. A két oldal olyan etnikai feszültségeket okozott Gyöngyöspatának, amelyek kiheverése évekbe telt. Aztán elérkezett 2019 szeptembere, amikor a Debreceni Ítélőtábla döntött, vagyis összesen 100 millió forint kártérítést kell kifizetni 62 roma gyereknek, akiket az ítélet szerint szegregáltan, elkülönítve oktattak 2004 és 2017 között.A magyarok kétharmada igazságtalannak tartja a százmilliós gyöngyöspatai kártérítést
A politikai közbeszédben nagy visszhangot váltott ki az a bírósági ítélet, amelynek értelmében szegregáció miatt több, mint 100 millió forintos kártérítésben részesülnek bizonyos gyöngyöspatai roma családok, ezért a Századvég megvizsgálta, hogy az ügyben mi a magyar lakosság álláspontja.Szavazást indít a Hír TV a gyöngyöspatai romák ügyében
Szavazás indult a Hír TV Magyarország élőben című műsorában pénteken 19.30-tól vasárnap 19.30-ig a gyöngyöspatai cigányok kártérítési ügyének kapcsán. Mint arról portálunk korábban beszámolt, a kormány természetben fizetné ki a gyöngyöspatai ügyben megítélt kártérítést a felpereseknek, és ebből semmilyen szervezet lobbizása ellenére sem enged.Nem pénzzel tömné ki, hanem képzéssel segítené a gyöngyöspatai romákat a kormány
A kormány természetben fizetné ki a gyöngyöspatai ügyben megítélt kártérítést a felpereseknek, és ebből a szándékából nem enged – jelentette ki Rétvári Bence ma délutáni sajtótájékoztatóján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kúria döntésének kézhez vétele után tizenöt nappal, azaz a határidő lejárta előtti napon ismertette a kormány álláspontját.Horváth Aladár is ráúszott Gyöngyöspatára: feljelentette Orbán Viktor mondatait
Horváth Aladár bevetette az esemény utáni jogvédő időkapszulát: becsületsértés és hivatali visszaélés miatt feljelentette Orbán Viktort azért a pár mondata miatt, amivel – újságírói kérdésre válaszolva – az évadkezdő sajtótájékoztatóján kommentálta a gyöngyöspatai sajnálatos eseményeket, vagyis a 2005 és 2011 közötti szegregációs gyakorlat miatt megítélt 100 milliós kártérítést.Orbán: Egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk az Európai Néppártból – "A börtönbiznisz nem mehet tovább" (Hangfelvétellel frissítve!)
Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket" – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután az Európai Parlament előző napi strasbourgi ülésén – néppárti szavazatokkal is – elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot.Gyöngyöspatai szegregáció – A diákok hosszú távú előnyeit szolgáló megoldásra van szükség
Az érintett diákok hosszú távú előnyeit szolgáló megoldásra van szükség a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügyben – jelentette ki a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, a településen tartott sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még