gyöngyöspatai ügy
Párkányi: A nemzeti szuverenitást sértve szólhat bele az EU-s bíróság tagállami ügyekbe
A nemzeti szuverenitást sértve szólhat bele az EU-s bíróság tagállami ügyekbe – mondta Párkányi Eszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint egyes álcivil szervezetek meg akarják honosítani a külföldön már bevált „perlési politizálást”, hogy a választott, legitim döntéshozók helyett bíróságok döntsenek politikai-társadalmi ügyekben. Ennek „eredményét” láthattuk Gyöngyöspata kapcsán és a „börtönbiznisz” ügyében is.Sajtóklub: A gyöngyöspatai ügyben a társadalom igazságérzete sérült meg
Orbán Viktor miniszterelnök azzal, hogy nagyon óvatosan, de nagyon őszintén elmondta azt, amit gondol a gyöngyöspatai szegregációs perben hozott bírósági döntésről, megadta nekünk a lehetőséget arra, hogy a több évszázados magyar-cigány együttélés keserves gondjáról kezdjünk el végre őszintén beszélni, különben soha nem verekedjük ki magunkat belőle – hangzott el a Sajtóklubban. A műsorban erről annak apropóján beszélgettek, hogy hatalmas felzúdulást keltett a balliberális oldalon az, hogy a miniszterelnök kifejtette: igazságtalannak tartja a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítést.Ajánljuk még