győr
Jobbik: A kiugrott megyei képviselő szerint ennek a pártnak már vége
Bár Sneider Tamás kérdésünkre pár napja még azt mondta, a Jobbik egységes, nemhogy szétesni, szakadni sem fog és biztos benne, hogy nem lesznek tömeges kilépések, máris úgy tűnik, a Jobbik új elnöke rosszul mérte fel a kialakult helyzetet. A párton belül egyre nagyobb a zúgolódás. És megkezdődtek a kilépések is. A minap a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei politikusa, aki megyei képviselő, plusz Győrújbaráton önkormányzati képviselő is, Facebook oldalán jelentette be, hogy összeférhetetlenség és a Jobbikban jó ideje megváltozott nézetek miatt a megyei önkormányzat Jobbik frakciójából és a pártból is távozik. Szmik Lajos a PestiSrácoknak azt mondta, tapasztalati szerint a Jobbiknak vége van, teljesen szétverték és az okok nem csak a nézetkülönbségekben keresendők. "Olyan érzésem van, mintha a kifizető helyek újra elosztása és kiskirályságok építése kezdődött volna el" - fogalmazott a Győr megyei és győrújbaráti önkormányzati képviselő. Pénteken a Jobbik Oktatási Kabinetének alelnöke, Fazekas Gabriella is szakított a párttal.Félmilliárd forintot csalt el a gyanú szerint egy győri munkaerőkölcsönző cég (Videóval!)
Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága 11 emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - közölte a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság.Magyar szakember, Danyi Gábor lesz a Bajnokok Ligája-címvédő Győr edzője
Sokat köszönhet a Győri Audi ETO női kézicsapata a spanyol Ambros Martinnak, aki nyáron óriási sikerek után búcsúzik. Kisebb meglepetésre nem külföldről igazolták le az utódját, mivel Martin másodedzője, Danyi Gábor kapja meg a megtisztelő feladatot. A szakember nyártól veszi át a Győrt.Migránsnak hazudta magát, elítélték az Index újságíróját
A Győri Törvényszék bűnösnek mondta ki és megrovásban részesítette az Index újságíróját, amiért 2015 augusztusában, a menekültválság csúcsán riportkészítés keretében kirgiz állampolgárnak adta ki magát, hogy megtévessze a határrendészeket. Nyilas Gergely ellen hatóság félrevezetése miatt indult eljárás. Az ítélet jogerős.Hatalmas égés: Győrben egy tucat ember sem volt kíváncsi Vona Gáborra
Ahogyan az olvasónktól kapott fotón is látható, alig néhányan jelentek meg Vona Gábor Jobbik-elnök és Fodor Roland helyi országgyűlési képviselőjelölt ma kilenc órára meghirdetett győri utcafórumán. A belvárosi fórumot #kormányváltás2018 hashtaggel, azaz Facebook-jeligével hirdették meg, ám úgy tűnik: a váltás egyelőre késlekedik, ugyanis a valaha erős Jobbik-csoportjáról és Magyar Gárda-alakulatról is ismert győriek egyáltalán nem voltak kíváncsiak a színeváltozó pártelnökre.Karácsony: önkormányzatbarát közigazgatást kell kiépíteni
Az MSZP és a Párbeszéd szövetségi programjának különösen fontos eleme a kistelepülések erősítése, amihez önkormányzatbarát közigazgatást kell kiépíteni - mondta a két párt közös kormányfő-jelöltje sajtótájékoztatón kedden, Győrben.Győrbe ért az ifjúsági olimpiai fesztivál lángja
Megérkezett Győrbe a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángja. A Rómában meggyújtott lángot kora délután katonai tiszteletadással fogadták Győr-Pér repülőtéren, majd este a Városháza előtt összegyűlt tömeg ünnepelte a Borkai Zsolt polgármester, valamint öt sportági nagykövet, a cselgáncsozó Karakas Hedvig, a kalapácsvető Pars Krisztián, az úszó Jakabos Zsuzsanna, a tornász Berki Krisztián és a kézilabdázó Görbicz Anita kíséretében érkezett tüzet.Ajánljuk még