Pesti Srácok

Évek óta tűri a győri középiskola vezetése, hogy tanáruk politizáljon és lázítsa a diákokat

Évek óta tűri a győri középiskola vezetése, hogy tanáruk politizáljon és lázítsa a diákokat

A minap számoltunk be arról, hogy a győri kereskedelmi szakközépiskola egyik tanára O1G-grafikás profilkép, Paks-2-ellenes borítókép és a Facebook-oldalát elárasztó kormányellenes bejegyzések mellett az iskolában is politizál. Megtudtuk, nem ez az első alkalom, hogy politikai akcióhoz csatlakozik a tanár úr; 2016-ban a Pukli István által indított Tanítanék Mozgalomban is részt vett. Rátaláltunk az akkori tudósításokban egy fotóra, ami bizonyítja, hogy a tanár a diákokat is felhasználta politikai akciójához. Kisebb kutakodás után kiderült, hogy a pedagógus nemcsak érdeklődik a politika iránt. A 2014-es önkormányzati választások idején Győrújbaráton az Együtt-PM színeiben indult önkormányzati képviselőjelöltként. Mivel közszereplő, így azt is elárulhatjuk, kiről van szó: Bagó István informatikatanárról - akinek így nyilván a Facebook-oldalát is több diákja látja, követi, mint mondjuk a biológiatanárét -, a férfi ráadásul diákköri vezető, aki több napos kirándulásokon tömheti diákjai fejét az uszító politikai lózungokkal.

Csütörtöki cikkünk megjelenése után Bagó István eltüntette O1G-profilképét, letakarította a kifogásolt bejegyzéseket és Facebook-oldalának beállításait is megváltoztatta, így most már csak ismerősei láthatják, hogyan lázad és lázít a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola informatikatanára.

Két napja még így nézett ki Bagó István Facebook-profilja

Szörfözgetve az interneten, illetve a közösségi portálon folyamatos kommentárjait több ellenzéki, kormányellenes oldalon is megtaláltuk. Hol a tüntetéseknek örvend, hol győri fejlesztéseket szidalmaz vagy az ellenzéki összefogást sürgeti.

PestiSracok facebook image
Itt éppen arról győzködi Sallai R. Benedeket, hogy őket, az újakat segítsék koordinált jelöltállítással

A tanár úr azonban nem éri be annyival, hogy a virtuális térben politizáljon.

2016. március 30-án Győr-Moson-Sopron megye napilapja, a Kisalföld számolt be róla, hogy több iskolánál voltak megmozdulások, tiltakozások a megyében. A többi iskolánál a pedagógusok ügyeltek arra, hogy a diákokat ne vonják be az akcióba. Volt olyan iskola, ahol a demonstráló pedagógusok diákjai játszhattak az udvaron, máshol azok a tanárok ügyeltek a tanulókra, akik nem akartak tüntetni. Nem így történt a kereskedelmi szakközépiskolában. A kisalfold.hu beszámolója szerinta Pálffy-iskola volt az egyetlen, ahol az első óra közben kivittek egy osztályt az épület elé, és a diákok tanárukkal kockákat rajzoltak az aszfaltra.

A fotón jól kivehető, hogy a tanár Bagó István volt, a diákok pedig, akiket felhasznált politikai nemtetszésének kifejezésére, 15-16 évesek lehettek.

Részlet a Kisalföld cikkéből

A napilap beszámolóját a győri kereskedelmis tanár-diák tüntetésről több hírportál is átvette. Így került fel a fotó az informatikatanárról és tanulóiról a Mérce oldalára is.

Az iskola honlapján találtunk egy bejegyzést, ami szerint Bagó István, akinek felesége is ugyanennek a középiskolának a tanára, szakkört, illetve diákkört is vezet az intézményben. A felhívásban azt írják, hogy a tanár úr szeretné megismertetni hazánk tájait a diákokkal. Azaz több napos kirándulásokra is elvinné a tizenéveseket, hogy ott segítse politikai nézeteik finomítását...

A tanár úr egy egész osztályt vitt ki demonstrálni az iskola elé. Vajon a szülőkkel erről egyeztetett? - Fotó: Kisalföld

Még a csütörtöki napon, előző cikkünk megjelenése előtt írtunk a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatójának. Megkérdeztük, elfogadható-e, hogy a pedagógusok politizáljanak, a kormány ellen uszítsanak, mint ahogy azt Bagó István teszi. Választ a mai napig nem kaptunk - ami nem meglepő azután, hogy mint a mellékelt ábra mutatja, Bagó tanár úrnak évek óta megengedett nemcsak az, hogy politizáljon tanári minőségében, hanem az is, hogy ebbe a tanulókat is bevonja.

Az "O1G"-ző, uszító, tüntető pedagógus átlépett egy határt, amiről már nem lehet azt állítani, hogy a szabad véleménynyilvánítási jogát gyakorolta volna csupán. Az, hogy fiatalkorú diákjainak informatikatanítás helyett politikai nézeteit propagálta, már minimum aggályos.

Megkerestük az ügyben ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, aki a köznevelési törvényre hívta fel a figyelmünket.

- idézte fel a törvényt Lomnici.

- jegyezte meg.

Hozzáfűzte, hogy a törvény a preambulumában azt is leszögezi, hogy a köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg, illetve hogy a köznevelés egyetemlegesen szolgálja a közjót és a mások jogait tiszteletben tartó egyéni célokat. Ahhoz, hogy ezt egy pedagógus hitelesen tudja képviselni, iskolaidőben, de azon kívül is példamutató életet kell élnie. Így például, aki trágárságot népszerűsít, méltatlan arra, hogy a fenti elvek mentén, képes legyen ellátni az oktatói feladatokat.

A fejlemények tükrében ismételten megkeressük a győri középiskola vezetését, hogy megtudjuk, az igazgató engedélyével vont-e be a tüntetésébe két évvel ezelőtt egy egész osztályt Bagó tanár úr, és ha eddig nem volt, lesz-e következménye a továbbiakban a történteknek.

Vezető kép: Kisalföld/Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.