győri enikő
Hidvéghi: George Orwell forog a sírjában, az EU a totalitárius kommunista diktatúrát idézi (Videó!)
Déja vu-nk van abból az időből, amikor fenyőünnepet kellett mondanunk karácsony helyett és Télapót Mikulás helyett. Ez a totalitárius kommunista diktatúrában volt így. És most, 2021-ben, ugyanitt tartunk! George Orwell forog a sírjában – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs az Európai Parlamentben. A Fidesz EP-képviselője felszólalása során rámutatott, hogy a politikai korrektség és a genderőrület ismét lesújtott Európára.Deutsch Tamás: meg fogjuk védeni a szabadságot, ahogy megvédtük az elmúlt ezer esztendőben is
A magyarok a legfontosabb értéknek a szabadságot tartják. Ezt a szabadságot meg is fogjuk védeni, ahogy megvédtük az elmúlt ezer esztendőben is – hangsúlyozta Deutsch Tamás a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli képviselete által szervezett Szabadság című konferencián.Az EP ismét politikai nyomás alá akarja helyezni Magyarországot
Az Európai Parlament (EP) baloldali pártjai minden hónapban Magyarországról kezdeményeznek vitát, szerdán a koronavírus-járvány utáni fellendülésre szánt helyreállítási alap forrásainak kifizetéséről, ami valójában nem más, mint egy ismételt politikai nyomásgyakorlás – nyilatkozta Győri Enikő, a Fidesz EP képviselője az MTI-nek a testületnek a jóváhagyásra váró helyreállítási tervek jelenlegi állásáról szóló plenáris vitája előtt.A Riporter – Az a tapasztalat, hogy egyre több nyugat-európai kormány lát veszélyt a hagyományos családmodellben (videó)
A jóemberkedés egyik központi helye Brüsszel, ahol a 2015-ös migrációs válság idején is tárt karokkal várták a bevándorlókat, aminek meg is lett az eredménye. Az egyik kerületet, Molenbeeket teljesen elfoglalták a muszlimok, a helyiek onnan már elköltöztek, éjszaka pedig életveszélyes és tilos oda besétálni. A nagy szabadelvűségnek tehát meglett az eredménye, hiszen az idevándorolt embereknek eszük ágában sincs beilleszkedni, inkább a saját képükre formálják a városrészt. Ebbe a kerületbe látogatott Bohár Dániel kollégánk is A Riporter stábjával, aki a migrációban rejlő veszélyekről és az ezzel járó demográfiai problémák megoldásáról többek között a Fidesz EP-képviselőjével, Deutsch Tamással beszélt, de terítéken volt az LMBTQ nyomulása is.Közös videóban utasítja el a brüsszeli rágalomhadjáratot a Fidesz EP-képviselői (Videó)
Közös videóban utasítja el a gyermekvédelmi törvényt ért nemtelen brüsszeli támadásokat a Fidesz négy európai parlamenti (EP-) képviselője. Hidvéghi Balázs közölte: Brüsszel most azt a törvényt támadja, amelynek egyetlen célja, hogy megvédje a gyerekeinket. A gyermekvédelmi törvény egy dolgot akar: azt, hogy a gyerekek nevelése a szülők elidegeníthetetlen joga maradhasson.Az EP támogatja a kis- és középvállalkozásokat segítő rendelkezéseket előirányzó parlamenti jelentést
Az Európai Parlament szerdán nagy többséggel elfogadott jelentésében támogatta azokat az intézkedéseket, amelyek a kis- és középvállalkozásokat (kkv) segítik a koronavírus-járvány okozta válság, valamint a digitalizáció és a klímasemlegesítés kettős kihívásainak kezelésében.Történelmi sikert ért el Magyarország: az Európai Parlament is hozzájárult a hétéves uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadásához
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén megerősítette az állam- és kormányfők korábbi döntését és hozzájárult a hét év alatt 1800 milliárd eurót jelentő uniós költségvetés és helyreállítási alap elfogadásához. Ezzel Magyarország történelmi sikert ért el.A bukott magyar baloldal az európai testvérpártjaikkal karöltve munkanélküliséget és eladósodást idézne elő
Az Európai Parlament (EP) tegnap "Az euróövezet 2020. évi szakpolitikái" címmel tartott plenáris vitát. A megnevezéssel ellentétben az EP napirendjén szereplő jelentések nem csupán az eurót használó országok, hanem az Európai Unió valamennyi tagállamának gazdaságpolitikáját, illetve foglalkoztatási és szociális politikáját érintették. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői a jelentések végszavazásakor határozottan kiállnak a Magyarországon már sikeresen működő formula: az adócsökkentés, munkahelyteremtés, stabil költségvetés és a családtámogatás rendszere mellett – olvasható a Fidesz-KDNP beszámolójában.Merkel: Németország célja, hogy Európa egységesebbé és erősebbé váljon
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország legfőbb prioritása, hogy Európa a korábbinál erősebben és egységesebben kerüljön ki a koronavírus okozta válságból – jelentette ki a német kancellár szerdán, Brüsszelben. Angela Merkel az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén bemutatta a német elnökség stratégiáját és fő céljait.Ajánljuk még

















