Titkosszolgálati szakértők: provokáció lehet Abdeslam és a magyar radikálisok összeboronálásaPDPámer Dávid Magyar ugar 2017 november 15. Nonszensznek, provokációnak tartják a PestiSrácok.hu-nak megszólaló titkosszolgálati szakértők azt a Zoom.hu internetes portálon megjelent információt, miszerint Salah Abdeslam, a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat egyik résztvevője 2016 januárjában a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) embereivel tárgyalt Magyarországon. A szélsőséges magyar szervezet és az Iszlám Állam katonája közötti találkozót az MNA előzetesben ülő vezetője, Győrkös István is tagadta portálunknak.
Egy éve történt a bőnyi rendőrgyilkosság - Máig homályosak a tragédia körülményeiPDPámer Dávid Magyar ugar 2017 október 26. Egy tavaly novemberi rajtaütés során kerülhetett a rendőrség birtokába a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) által terjesztett, az Iszlám Államot és más terrorista szervezeteket is népszerűsítő felvétel, amin rendszerellenes harchoz és bombakészítéshez is tanácsokat adnak. Az akció az MNA tagjai ellen irányult azután, hogy vezetőjük napra pontosan egy évvel ezelőtt a gyanú szerint megölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiemelt főnyomozóját, Pálvölgyi Péter őrnagyot. Noha az ügyészség továbbra is Győrkös Istvánt gyanúsítja a rendőrgyilkossággal, az ügyben máig sok a tisztázatlan kérdés.
Háborús uszítás miatt vehetik elő a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaitPDPámer Dávid Magyar ugar 2017 október 25. Háborús uszítás gyanújával indulhat nyomozás a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) által propagált, többek között az Iszlám Államot is népszerűsítő oktatófilm ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. A kedden kiszivárgott, magyar narrációval és felirattal ellátott felvételen tanácsokat adnak például a bombakészítéshez és a rendszerellenes harchoz is.
Biztosra vehető KGBéla és a bőnyi rendőrgyilkos szoros kapcsolataPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 6. A bőnyi rendőrgyilkos nem csak a GRU-val, hanem a jobbikos KGBélával is kapcsolatba került - írta meg csütörtökön az Index, kiemelve, hogy igen bizalmas kapcsolat alakult ki a kémkedéssel gyanúsított Kovács és Győrkös István között.
Közelről lőhette fejbe Pálvölgyi Pétert a bőnyi rendőrgyilkosPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 szeptember 12. Közös nevezőre jutott a három igazságügyi szakértő a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében, miszerint az elkövető, az ismert szélsőjobboldali vezető, Győrkös István 60-70 centiméterről lőtte le a főtisztet - írja a Magyar Idők.
Életfogytiglant kaphat a rendőrgyilkos hungarista vezetőPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 19. Szeptemberben vádemelés várható idősebb Győrkös István, a bőnyi rendőrgyilkosság egyetlen gyanúsítottja ellen, akinek bűnösségét tanúvallomások mellett számos igazságügyi szakértői vélemény is bizonyítja. Akár életfogytiglant is kaphat.
Most már biztos: szemből lőtték le a rendőrt, vagyis nem volt „baráti tűz”PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 február 27. Elölről találta el a halálos lövés Pálvölgyi Péter őrnagyot, a lövedék egyértelműen 7,62 mm kaliberű Kalasnyikovból származott – írta a hétfői Magyar Idők a bőnyi rendőrgyilkosságról.
Börtönben marad a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös IstvánPDPámer Dávid Magyar ugar 2017 február 15. Továbbra is börtönben marad a rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője, mivel a Győri Járásbíróság megalapozatlanság miatt elutasította a szabadlábra helyezését kérő indítványát – értesült a PestiSrácok.hu. A védelem azért fordult a bírósághoz, mert véleményük szerint az eléjük tárt bizonyítékok nem igazolják, hogy az MNA vezére lőtte volna le Pálvölgyi Péter őrnagyot, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozóját.
Győrkös István ki szeretne jönni a börtönbőlPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 február 4. Benyújtották a rendőrgyilkossággal gyanúsított idősebb Győrkös István szabadlábra helyezését kérő indítványt. A nyomozási bíró dönt, de az ügyészség a kérelem elutasítását javasolja – tudta meg a Magyar Idők.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót