gyurcsány ferenc
Czeglédy-per: a vélt stróman visszatáncolt, A. Zoltán szerint az ügyészség befolyásolta őt korábban
Minden korábbi vallomását visszavonta szerdán A. Zoltán, a Czeglédy-ügy kulcsfigurája a Kecskeméti Törvényszéken tett vádlotti vallomásában. Czeglédy vád szerinti strómanja, aki első, elkülönített büntetőperében beismerő vallomást tett, sőt, feltáró, terhelő vallomást Czeglédyre, azt állította: az ügyészség elvárásai szerint valótlan nyilatkozatot tett, mert féltette az életét, és azt éreztették vele, hogy akkor szabadulhat, ha együttműködik a hatósággal. A. Zoltán azzal vádolta meg az ügyészséget: őt akarták felhasználni arra, hogy politikai irányba vigyék az ügyet, és abba minél több ellenzéki politikust behúzzanak. Ha ebben segít, jól jár és majd egyezséget fognak neki ajánlani – számolt be a vele állítólag történtekről a vádlott. A. Zoltán azt is állította, hogy korábbi ügyvédje kvázi a vádhatóság összekötője volt, aki a hamis vallomásokra biztatta.A 2006-os események kivizsgálására hozott létre bizottságot a CÖF
A többi között a 2006-os események vizsgálata céljából Civil Igazságtételi Bizottságot hozott létre a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú alapítvány (CÖKA) – jelentette be a CÖF alapítója kedden Budapesten.Majdnem meghatódtunk a pedofiltörvény miatti tüntetésről szóló ellenzéki beszámolókat olvasva - Ja, nem
Miközben a vezető kormánypárt turbófokozatban próbálja újraindítani a gazdaságot, tompítani a járvány miatti vészhelyzet hatásait, valamint ingyenesen biztosítva a vakcinát, minden magyar ember egészségét megóvni, az ellenzék még mindig ott tart, hogy milyen klassz, hogy végre lehet tüntetni szabadon. Mondjuk, ez még a többi országban elképzelhetetlen lenne, pontosan a válságkezelés miatt, de nyilván "gonoszorbánykormányt" kell támadni, mert az jó. Esetleg felháborodni azon, hogy milyen orosz diktatúrát akar kiépíteni a Fidesz azzal, hogy törvénymódosítással védi meg a kiskorúakat a pedofiloktól és a szexuális devianciától. Mondjuk, ezért tényleg mindenképpen érdemes utcára vonulni. Persze, azt nem tudni, akkor is mentek volna-e a Kossuth térre, ha esik az eső, emlékezetes, volt olyan kormánybuktató demonstráció, ami az időjárás miatt maradt el. Tudják, olyankor nincs diktatúra. Vagy valami hasonló.László Imréből előbújt a "kisgyurcsány": Minden második kórházat be kellene zárni!
A Gyurcsány-párt politikusa, László Imre, a DK egészségügyi főszakembere arról beszélt az ATV-ben, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért hatvan-hetvenet be kellene zárni. A Drót.info szerint a baloldal megkezdte a hatalomra való felkészülést, és ennek az alapozó szakasznak egészen jól látható állomásai vannak.Gyurcsány legújabb videójában a "kövéri terrorról" szónokolt
Újabb videót tett közzé YouTube-csatornáján Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A szerzemény címe: A kövéri terror, avagy büntetés a parlamentben! A cím alapján ősi filozófiai kérdést zárhatunk le: a pofátlanságnak valóban nincs határa.Hollik: Karácsony programja ugyanaz, mint amit korábban Gyurcsány tollba mondott
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a 99 Mozgalom programja, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester ismertetett szombaton, semmi újdonságot nem tartalmaz a korábban bemutatott baloldali programhoz képest, amelyet Gyurcsány Ferenc DK elnök "tollba mondott".A DK elnöke Zsazsa támogatásával indított tippjátékot a foci-Eb nyitómeccséhez
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kutyájával, Zsazsával akarja megmozgatni az internet népét. Tippjátékot indított a péntek esti Eb-nyitómeccsre: aki le akarja "győzni" Zsazsát, annak üzennie kell Messengeren Gyurcsánynak.Előválasztás – Fekete-Győrt lemoshatják a pályáról, így Gyurcsányék tarolhatnak?
A Momentum elnöke saját gyenge szereplése, pártjának rossz helyzete és szövetségesei alkui miatt visszaléphet, cserébe jobb listás helyeket kaphatnak – írja a Mandiner. A portál azt közölte, hogy a Momentum Jakabékkal egyezhet meg. A portál szerint Fekete-Győr nagy bajban van, hiszen egyik közvélemény-kutató cég sem tartja esélyesnek, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztáson bejusson a legjobb három közé, és így részt vehessen a második fordulóban.Kocsis Máté: ha Dobrev Klára harcolni akar az oligarchák ellen, kezdje a férjével!
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsányné oligarchaellenes javaslata inkább családon belüli vitának tűnik. Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzésében ezért azt üzente Dobrev Klárának, a DK kormányfő-jelöltjének: ha harcolni akar az oligarchák ellen, kezdje a férjével. Kocsis Máté nemcsak a Facebookon osztotta meg véleményét, hanem a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának volt vendége, amit itt vissza tudnak nézni.Ajánljuk még

















