gyurcsány ferenc
Gyurcsányék vakcinák ellen uszító szakértőjének zsebét jól kitömik a balos kerületek
Hatezer forintos órabér, több százezer forintos megbízások, kiapadhatatlannak tűnő lehetőségek – a baloldali vezetésű kerületek rengeteg pénzt adnak az oltásellenes megnyilvánulásairól ismertté vált Komáromi Zoltánnak – erről ír az Origo. Mint írják: tavaly év végén volt olyan időszak, amikor Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa csak a DK-s és momentumos polgármesterek jóvoltából milliós fizetést vihetett haza. Hozzáteszik: ez is azt igazolja, hogy a politikus-háziorvos anyagilag erősen függ a baloldaltól; feltehetően nem véletlenül hergelt ekkora dühvel a vakcinák ellen.Gyurcsányék kezében a gyanútlan választók adatai – Soros, Bajnai és más MSZP-s pénzemberek a háttérben
Gyurcsányék csúcsra járatják a chatbotokat a labdarúgó Európa-bajnokság idején is, bár a jelek szerint a rendszer még korántsem működik kifogástalanul – írja az Origo. Mint írják, Gyurcsány Ferenc már az európai parlamenti választási kampány előtt is azzal dicsekedett, hogy több százezer embert képes elérni a program segítségével. A baloldali adatbázis azóta már jelentősen bővült, a készülődés 2022-re pedig gőzerővel folyik. A recept nem túl bonyolult, és a cél minél több adat begyűjtése a közösségi média felhasználóiról.Gyurcsány Ronaldót kívánta utánozni: vízivásra buzdít mindenkit, ami neki sem ártana (Videó!)
Narancslé? Ugyan! Igyatok inkább vizet címmel tett közzé videót Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció pártelnöke a Facebook-oldalán. A politikus ezzel azokat a labdarúgó Európa-bajnokság során látható performanszokat imitálta, amely során egyes focisták inkább a vizet választották az eléjük rakott Coca-Cola vagy Heineken helyett.Volner szerint Gyurcsány arra utasította Jakab Pétert, hogy a Jobbik vonuljon fel a Pride-on (Videó)
Volner János csütörtökön posztolt egy videót Facebook-oldalára, amelyben elmondta: Gyurcsány Ferenc arra utasította a Jobbikot, hogy vonuljon fel az idei Pride-on, ezzel is hitet téve az LMBTQ-közösség tagjai mellett. A Volner Pártot megalapító politikus az elmúlt hónapokban többször is bírálta egykori pártját, a Jobbikot, amiért feladta elveit és Gyurcsány Ferenc vonzáskörzetében kötött ki.Kocsis jól beszólt Gyurcsánynak: Fogja meg a te véres, enyves kezedet a radai rosseb
Kocsis Máté reagált Gyurcsány Ferenc ominózus soraira, amit a csütörtöki nap posztolt Facebook-oldalán. „Küldjek nekik egy fényképet? Egy vacsorameghívás már tolakodó lenne? Vagy csak egy mozi. Foghatnánk egymás kezét. Esetleg édes hármasban. Viktort is meghívnánk. Én ülnék középen” – írta Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán, amire a Fidesz frakcióvezetője zseniálisan vágott vissza.XXI. Század Intézet: Gyurcsányék adót emeltek, a Fidesz-kormány csökkentette az emberek terheit
A XXI. Század Intézet legújabb, A kormány adót csökkent, a baloldal megszorításra készül című elemzését épp a minap tette közzé. Az elemzésben többek között kitérnek arra, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt 11 évben jelentősen csökkentette a lakosság adóterhelését. Egyebek mellett ennek hatására csökkent a szegénység Magyarországon, nőtt az ország mozgástere, fehéredett és válságállóvá vált a gazdaság.Pont ő mondja: Gyurcsány szerint a Fidesz egyre idegesebb
Üvöltenek, fütyülnek, hangszóróból zenét játszanak, hogy ne tudjak azokkal beszélgetni, akik miattam, a DK miatt gyűltek össze Tapolca egyik terén – írja Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán. A DK elnöke szerint a Fidesz egyre jobban aggódik, és idegesebb, ezért az országjárása egyik helyszínén ráküldték a "helyi fideszeseket". Hát persze.Orbán Viktor: három veszély fenyegeti az országot, a népvándorlás, a járványok és Gyurcsány
Orbán Viktor nem fogta vissza magát Debrecenben tartott évadzáró beszédében. A Fidesz–KDNP frakció kihelyezett ülésén a kormányfő nyomatékosan kijelentette: a járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot, az az, ha Gyurcsány újra a hatalom közelébe kerül.Gyurcsány Úr is ott volt – Újabb szexmunkással szelfizett a DK elnöke
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke újabb meglepetéssel rukkolt elő: mint kiderült, újabb szexmunkással készített fotót, amelyen a Ts-Brigitte névre hallgató transzszexuális nő mosolyogva pózol az ország Ferijével. Nem ez az első eset: nemrégiben Gyurcsány egy Brüsszelbe tartó repülőútján fotózkodott egy erotikus masszázst is végző szexmunkással.Ajánljuk még

















