Pesti Srácok

XXI. Század Intézet: Felfalja az MSZP-t a DK

null

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése bemutatja azt a történelmi átrendeződést, amelynek során Gyurcsány Ferenc pártja átvette az MSZP vezető helyét a baloldalon, továbbá azokat az okokat vizsgálja, amelyek oda vezettek, hogy számtalan meghatározó szocialista politikus és az MSZP-árvák mellett a párt egykori elnöke is a Demokratikus Koalícióban látja jövőbeni karrierjének lehetőségét.

Míg a Magyar Szocialista Párt tíz év leforgása alatt elvesztette szavazótáborának felét, magyar és uniós parlamenti jelenléte történelmi mélypontra zuhant, addig a Demokratikus Koalíció az ellenzék, sőt az egész baloldal vezető erejévé vált – mutat rá a XXI. Század Intézet. Az elemzés, amelyet Nagy Ervin állított össze, emlékeztet:

Vitatott körülmények között, de ez történt legutóbb a párt egykori elnökével, Molnár Gyulával is, ami jelképesnek mondható, hiszen az MSZP valamikori első emberéről van szó – emlékeztet az elemzés, amelynek meglátása szerint az előválasztásokig folytatódni fog az átlépési hullám, az „MSZP-árvák” a Demokratikus Koalícióban fogják keresni az egzisztenciális túlélés lehetőségét. Gyurcsány Ferenc célja ma már az, hogy függetlenül az esetleges kormányváltástól, a Demokratikus Koalíciónak legyen a legnagyobb frakciója a következő parlamenti ciklusban – hangsúlyozza a XXI. Század Intéze.

PestiSracok facebook image

Az MSZP-árvák jövője a Demokratikus Koalíció

Összességében elmondható, hogy miközben az MSZP elvesztette vezető ellenzéki és baloldali szerepét, addig a Demokratikus Koalíció a legnagyobb ellenzéki párttá, sőt a mostani összefogás domináns erejévé vált. Az egykor többmilliós szavazótáborral rendelkező MSZP mára kispárttá zsugorodott, amelynek csupán Budapest egyes kerületeiben, Salgótarjánban és Szegeden maradtak erős pozíciói. Az elemzés rámutat, hogy

Miután az előválasztásokra készülő pártok megállapodásában érvényesült az úgynevezett Gyurcsány-forgatókönyv, azaz a totális összefogás (egy jelölt, egy lista és közös miniszterelnök-jelölt), a Demokratikus Koalíció egyre inkább átvette a politikai kezdeményezéseket is. Gyurcsány Ferencnek a kormányváltásnál is fontosabb célja a baloldal elfoglalása, politikáját ma ennek rendeli alá. Mindeközben az előválasztásokra készülő MSZP befolyását jelenleg csupán a szövetségese (Párbeszéd), pontosabban Karácsony Gergely személye tartja életben. Mindezek ellenére az MSZP „politikai szavatossága” lejárt, a baloldal teljes lefedésére és az MSZP-árvák befogadására 2022 után minden bizonnyal a Demokratikus Koalíciónak lesz a legnagyobb esélye. A baloldalon tehát minden a Gyurcsány-terv szerint halad – hangsúlyozza a XXI. Század Intézet, amelynek teljes elemzése itt érhető el.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.