gyurcsány ferenc
Hol a program, Feri?
Gyurcsány Ferenc – aki közösségi oldalán csak Ferinek hívja magát – évet értékelt. Tizenhetedszer – a hétszázát neki! Habár magához képest sótlan, lapos és unalmas beszéd volt, akadt azért egy-két finomság. Megtudtuk, hogy az emberiség egy kis falu; hogy a pandémia kezelése közügy; hogy a magyar közösség megmaradása erkölcsi kérdés. (Vajon számukra, a határon túli magyarokat vegzálók számára is?) Hogy diktatúra van, ám az ellenzéki összefogás nyerni fog a választásokon; hogy a kormány szellemi hatalomátvételre készül, bár arra nem kaptunk választ, hogy ha át kell venni valakitől a hatalmat, akkor ki is van most a kultúrában hatalmon? Hogy a miniszterelnök kedvenc filozófusa Sir David Scruton, akit egyébként Rogernek hívtak. Végül a volt miniszterelnök megmondta az egyházaknak abortuszügyben a tutit, és mielőtt még a feledés homályába veszne: a tavalyi évben a legnagyobb reményt az jelentette számára, hogy Biden nyert... Persze, bízik abban, hogy majd az amerikai elnök megnyeri nekik a választást – ha már az unió letett erről. Egy dolog azonban háromnegyed óra alatt sem derült ki: mit akarnak kezdeni az országgal, ha hatalomra jutnak? Deák Dániel: Gyurcsány Ferenc önmaga paródiája volt
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a bukott exkormányfő évértékelője kapcsán a Mandinernek kifejtette, hogy Gyurcsány Ferenc ma a baloldal vezetőjeként beszélhetett a hívei előtt, tulajdonképpen saját pártjaként beszélt a teljes ellenzékről. Világossá tette, hogy hiába lesz majd a DK miniszterelnök-jelöltje Dobrev Klára, valójában ő fogja irányítani a folyamatokat. Az elemző úgy vélekedett, hogy a kormány mostani válságkezelésének támadásával lényegében önmaga paródiája volt Gyurcsány Ferenc, hiszen ő egyszer már súlyosan félrekezelt egy válságot. Amikor az Orbán-kormányt kritizálta, olyan volt, mintha valójában a saját korábbi kormányzását jellemezte volna. Ugyancsak hiteltelenné tette ezen gondolatait, hogy az elmúlt egy évben a DK hátráltatta a leginkább a járvány elleni védekezést. Ezt az évértékelőt is végigszenvedtük - Gyurcsány az armageddon filozófusa
A koronavírus-járvány okozta válsághelyzet ellenére ma évet értékelt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. Nyílt és burkolt kritikából, retorikából és gúnyból nem volt hiány. A bukott ex-miniszterelnök szombaton délután elemezte az ország helyzetét és megosztotta velős gondolatait a nagyközönséggel. Annak a közel hétezer főnek, akik online nézték a közvetítést, Gyurcsány demagóg módon, durván az érzelmeikre hatva beszélt. Szóba került a tüncikéző diákok megáldása, az úgynevezett kaszárnyafegyelem, a járvány kezelése és az is, hogy a kormány gyerekként kezeli az embereket. Gyurcsány szerint Orbán Viktor Európa bajkeverője, és még a következő neveket is szájára vette: Makovecz Imre építész, Sir David (helyesen Roger) Scruton brit filozófus, Sinkovits Imre és Zsigmond Vilmos.