gyurcsány ferenc
Ébredjetek, magyarok: Dobrev Klára számára a 2010 előtti baloldali kormányok jelentik a mintát (Karantén-vlog)
A mai Karanténvlogot gyomorforgató részletekkel kezdjük, hiszen a méltán émelygést keltő Gyurcsány Ferenc és neje okoz majd kellemetlen, de reméljük, egyben vicces pillanatokat is. Gyurcsány szokásos öblögetős hangulatában poénosnak és emberarcúnak szánt videót tett közzé a minap, de tudjuk: ilyenkor a legveszélyesebb, úgy áll a társadalomhoz, mint a holló szájából a sajtot kiénekelni kívánó róka. És pont annyira őszinte is, mint a baromfiudvarok réme. Felesége, a Dobrev–Apró-klán méltó örököse, aki nyíltan kimondta egy tévéműsorban, hogy a 2010 előtti baloldali kormányok gyakorlatát tartja példának – ehhez talán nem is kell sokat hozzátennünk, de a Karanténban természetesen nem hagytuk ezt sem szó nélkül. Félelmetes, amikor az ország tönkretétele már nyíltan vállalható, sőt, példaértékű, de azon sem csodálkozunk, hogy Donáth Anna és Szél Bernadett siránkozása megint az uniónál landolt. Természetesen foglalkozunk a nyugdíjashergelő Korózs Lajossal is, aki úgy látszik, hogy nemcsak az egészségügyhöz ért, hanem mindenhez is. Szerencsére a hergelő fogadóórába belefért egy kis rugdosás a határon túli magyarok felé is, de ez a csomag része, régóta tudjuk. A Karantén időt és teret szentelt Jávor Benedek menetrend szerinti hazaárulására is: ő az a budapestiek pénzén kitömött, magát politikusnak nevező egyén, aki Brüsszelben évi 112 millió forintért támadja folyamatosan a saját hazáját. Most újabb nemes lépést tett ezen az úton, mi pedig nem felejtettük el ezt neki. Nézzétek velünk ismét a Karantént, nevessünk és idegeskedjünk együtt!Gyurcsány útja a hatalomba – a rendőrterroron át a bukásig
A Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc életét, politikai pályafutását és a felszín alatt megbúvó, a nyilvánosság számára kevéssé ismerhető összefüggéseket bemutató sorozatának ötödik részében a bukott ex-miniszterelnök őszödi beszédétől a rendőrterroron át a bukásig sorba vette az eseményeket. Emlékeznek még az IMF-hitelekre, a tandíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazásra, és Gyurcsány bukására? Amikor már égett a ház, Gyurcsány még akkor is menekült és tagadott.Elindult a gyűlöletkampány, mozgásba lendült a DK aktivistája, a baloldal meg ismét ordasat hazudott
Zárt közösségi oldalakról lopott képekkel és vállalhatatlan Facebook-bejegyzésekkel támadja Homonnay Gergely DK-s aktivista Rogán Antal feleségét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Homonnay korábban már Orbán Viktor halálát kívánta; ő az, aki Novák Katalint "náci féregnek" nevezte és aki a járvány kitörésekor azzal viccelődött, hogy "koronavírussal kellene megfertőzni minden fideszest". Közben az újabb baloldali hazugságról, Rogán Antal feleségének földvásárlásáról is kiderült, hogy ordas nagy kamu; az ellenzék fröcsögését ezúttal a Budapest Bank cáfolta, amely közleményben tudatta, hogy semmilyen kölcsönt nem nyújtott és hitelt sem folyósított a Budapest Bank Rogán Antal feleségének és családjának. Rogán Antal feleségének semmilyen föld nem került a tulajdonába. A baloldal beindította a rakétákat, elindult a gyűlöletkampány.XXI. Század Intézet: Politikai leszámolással fenyeget a szivárványkoalíció
Miközben a baloldali szivárványkoalíció a társadalom megosztásával és politikai ellenségképzéssel vádolja az Orbán-kormányt és a Fidesz–KDNP-pártszövetséget, addig egyes ellenzéki szereplők – egyelőre minden következmény nélkül – egyre erőszakosabban fenyegetik meg politikai ellenfeleiket. Annak ellenére, hogy az ellenzék vezetői közös nyilatkozatban tettek ígéretet a politikai árkok betemetésére, mégis számtalanszor nyilatkoznak Magyarország „fidesztelenítéséről”, jobboldali közéleti személyek és művészek ellehetetlenítéséről, sőt, egy olyan jogállamisággal ellentétes politikai bosszúállásra utalnak, amire esetleges választási győzelmük után kerülne sor – mutat rá legújabb elemzésében a XXI. Század Intézet.Gyurcsány útja a hatalomba – Így verte szét saját pártját a miniszterelnöki székért
A Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc életét, politikai pályafutását és a felszín alatt megbúvó, a nyilvánosság számára kevéssé ismerhető összefüggéseket bemutató sorozatának korábbi részeiben a lap bemutatta azt a hátországot, amely Gyurcsány Ferencnek lehetővé tette, hogy a nagypolitikában is villámkarriert fusson be. Ebben szerepet játszott a KISZ-es mozgalmi múltjában gyökerező kapcsolatrendszere, hálózatépítő rutinja, a vagyonából eredő pénzügyi függetlensége, valamint egy, a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott háttércsapat. A negyedik részében ezúttal a politikus Gyurcsányt mutatják be, aki Medgyessy Péter megbuktatását követően kormányfőként egy agresszív, hazug kampánnyal 2006-ban győzelemre vezette a szocialistákat.A baloldal legjobban informált politikusa – Gyurcsány Ferenc és a titkosszolgálati kapcsolatok
A Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc életét, politikai pályafutását és a felszín alatt megbúvó, a nyilvánosság számára kevéssé ismerhető összefüggéseket bemutató sorozatának harmadik részében ezúttal a titkosszolgálati kapcsolatai kerültek terítékre. A lap részletesen bemutatja, hogyan is alakult ki Gyurcsány mögött az a háttércsapat, amely a titkosszolgálatok, illetve azok környékéről verbuválódott emberekből állt össze, és amely igencsak kapóra jött neki a hatalomtechnikai játszmákban. Ez a történet ugyancsak a rendszerváltást megelőző időszakra nyúlik vissza.Gyurcsányék büntették a gyermekvállalást, még a családi pótlékot is meg akarták adóztatni
A baloldal "világéletében" mindig csak elvett a családoktól – jelentette ki a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője a sajtóhoz kedden eljuttatott videonyilatkozatában. Nacsa Lőrinc azt mondta, a baloldal megszüntette a családi adókedvezményt, lerövidítette a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) időtartamát, "egekbe" emelte az adókat és a rezsit, de még a családi pótlékot is meg akarta adóztatni.Olajozott fogaskerekek: így talált egymásra az Apró-klán és Gyurcsány
Hosszú Gyurcsány-portréjának második részét publikálta kedden a Magyar Nemzet, amely végig járja a volt kormányfő és az ellenzék jelenlegi legerősebb emberének életútját, bemutatva a legnagyobb gaztetteket és azt, hogyan jutott el idáig az exminiszterelnök. Az első részben az szerepelt, hogyan használta fel mozgalmi múltját és kapcsolatrendszerét Gyurcsány Ferenc ahhoz, hogy elérje első üzleti sikereit a privatizáció során. Már itt nagy szerepe volt az Altusnak, Gyurcsányék családi cégének, és ott volt a politikus mellett Szilvásy György volt titokminiszter. Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny.Nagyot álmodott a DK-s Varju, aki szerint a kormány nem kezeli a válságot, Orbánnak pedig el kell számolnia
Egyre abszurdabb, amit a Demokratikus Koalíció (DK) művel: látványosan a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetet meglovagolva kíván politikai előnyre szert tenni. A legújabb slágertémájuk az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a levegőbe beszél, és nem történt érdemi válságkezelés. Varju László az ATV-ben, Vadai a Facebookon osztotta az észt. Varju a tévében elmondta: dolgoznak az ellenzék „gazdasági programján” és azt is, hogy nincs még meg a DK miniszterelnök-jelöltje.Ajánljuk még

















