gyurcsány ferenc
Eszelősen ismételgetve kreténnek nevezte Bohár Dánielt Czeglédy Csaba, Gyurcsány első számú fegyverhordozója (PestiTV-videó!)
"Kretén" – eddig terjed Gyurcsány Ferenc felfüggesztett ügyvédjének szókincse. Czeglédy Csabát a szombathelyi városházán kérdezte A Riporter műsorvezetője, Bohár Dániel, az önkormányzati képviselő azonban útszéli módon nyilvánult meg. Mint ismert, Czeglédy Csabának már az ügyvédi engedélyét is felfüggesztették, ugyanis – mint feltártuk és megírtuk – egy hatmilliárd forintos adócsalási bűnügy fűződik a nevéhez. Czeglédy korábban hasonlóan viselkedett A Riporter másik műsorvezetőjével, Szarvas Szilveszterrel is. Gyurcsány Ferenc most szabadlábon lévő fő háttérembere jól láttatja, hogy a DK elnöke által a Parlamentben előadott "szeretetbeszéd" csak porhintés volt hétfőn.Gyurcsány és a szeretet – Bohár Dániel is reagált
„Finoman szólva is némi fenntartással kell azt kezelni, amikor Gyurcsány Ferenc szeretettel akar politizálni” – hangsúlyozta a PestiTV riportere az Instagramra feltöltött videójában. Bohár Dániel is felfigyelt Gyurcsány Ferenc újabb agymenésére. A DK elnöke a közösségi oldalán írt egy posztot, amely arról szólt, hogy a szeretet nyelvén kíván politizálni. Gyurcsánynak kitűnő az ütemérzéke, hiszen a szeretetpolitizálásról szóló elmélkedését szinte pont napra pontosan 14 évvel azt követően publikálta, hogy ártatlan embereket veretett szét, vele egyet nem értő fiatalok szemét lövette ki és emberek életét tette tönkre az öszödi beszéd után.Semjén Zsolt: A gender tilalmát a gyermekek védelmében az Alkotmányban is rögzíteni kell! (videó!)
Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon a Budavári Fórumon, amelyen Bayer Zsolt publicistával és Szarvas Szilveszterrel, a PestiTV és a PestiSrácok.hu hírigazgatójával beszélgetett. Jakabbal, Hadházyval és Tordaival szemben a türelem a kulcselem, mert ők mindig provokálnak, mint ahogy az ellenzék is, a provokációval pedig az a céljuk, hogy legyen egy olyan kép, amikor velük szemben erőszakot lehet dokumentálni – tette hozzá Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes Gyurcsány Ferencről azt mondta, a DK pártelnöke őrült, de tehetséges ember, ugyanakkor veszélyes. “Veszélyes, mert Gyurcsány amorális, nála a jó és a rossz nem létezik, csak az, mi a hasznos és mi nem” – fejtette ki a véleményét Semjén Zsolt, aki a magyar ellenzéki politizálás hátterére is rávilágított.Rákay Philip: Gyurcsányéknál október 23-án családi hagyomány emberek közé lövetni (videó)
Dobrev Klára nagyapja, Apró Antal a lehető legdurvább beavatkozásokat sürgette az 56-os forradalmárokkal szemben az állampárt katonai bizottságának vezetőjeként, eleveníti fel Rákay Philip új videójában, amelyet a Facebook-oldalára töltött fel. A producer emlékeztetett, október 25-én a Kossuth téren, majd néhány nap alatt még negyvenöt vidéki városban lövettek a tömegbe Apróék, több száz ártatlan embert meggyilkolva. Ötven évvel később Gyurcsány lövetett.Megünnepelte magát és a saját újmúltját Gyurcsány Ferenc
20 éves az SZDSZ! Azaz 9 éves az SZDSZ romjain létrejött DK! Ezt ünnepelte ma a szélsőbaloldali párt, a járvány miatt csak a Facebookon bemutatott, előre elkészített videógyűjteménnyel. Ezeket „házigazdaként” Barkóczi Balázs, a párt szóvivője konferálta be sorban egymás után, miközben látványosan igyekezett jól érezni magát a nézők nélkül igencsak furcsa kulisszák között. A szóvivő azt is túlcsorduló örömmámorban jelentette be menet közben, hogy már ezerötszázan nézik az élő videót. Velünk együtt persze. Gyurcsány Ferenc pedig nem bontotta ki az igazság minden részletét.Rákay Philip: Gyurcsánynál tényleg nincs aljasabb, hiteltelenebb alak!
Az ismert kommunikációs szakember Facebook-posztban reagált Gyurcsány Ferenc szintén közösségi oldalán tett, az '56-os forradalom évfordulójára írt soraira, amelyekben Nagy Imrének állít emléket. Rákay Philip emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány feleségének nagyapja, Apró Antal személyesen felügyelte Nagy Imre és társainak koncepciós perét, majd 1958-ban éppen Apró volt az, aki büszkén közölte a Parlamentben a kivégzés tényét.A gyurcsányi rendőrattak felelőse Gyurcsány
Tizennégy évvel ezelőtt, a Gyurcsány-kormány alatt alkalmaztak a rendszerváltás óta erőszakot egyedül a politikai ellenféllel szemben. Az akkori rendőri beavatkozást ma a magyarok negyven százaléka tartja jogszerűtlennek. A felelősök is egyértelműek: a válaszadók hatvanhárom százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek távoznia kellene a közéletből, hatvankettő százaléka szerint viszont hazánk ma már büszke lehet rendőrségére.Megsebzett ünnep: saját rendőrfőnöke buktatja le a 2006-ról össze-vissza hazudozó Gyurcsányt (Polbeat-videó!)
Habár Gyurcsány Ferenc újabban a rendőrökre keni a 2006 őszi gyalázatot, éppen saját országos főkapitánya, Bene László árulta el, hogy ő adott utasítást az ártatlan emberek 14 évvel ezelőtti tömeges megveretésére és megfélemlítésére – derült ki Pesty László dokumentumfilmes elbeszéléséből a legutóbbi Plebejus Polbeatben, amit eredetileg így harangoztunk be: Dolgozik az "Új Múlt Kft."! - A 2006 őszi rendőrterror, a Gyurcsány-klikk titkosszolgálati machinációi, a polgárháborús hangulat szándékos felkorbácsolása, tömegek megfélemlítése, százak bebörtönzése és meghurcolása egészen új magyarázatot nyer mostanában a balos berkekben. Gyurcsány Ferenc egy minapi interjúban már odáig ment, hogy ő nem is tehet semmiről; mindaz a gyalázat, amit az utcán láthattunk, kizárólag a rendőrség bűne. Éppen ezért hívtuk meg Pesty László filmrendezőt, a rendszerváltás krónikását, a Fekete doboz alapítóját, aki 2006-ban sem hazudtolta meg önmagát: hideg fejjel, dokumentarista habitussal rögzítette a brutális eseményeket, felkereste az áldozatokat és szembesítette bűneikkel a felelősöket a Megsebzett ünnep című dokumentumfilmjében. Ő volt kedd este hét órakor Huth Gergely és Stefka István vendége a Plebejus Polbeatben, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, ahol szokás szerint a vendégek is kérdezhetnek. A felvett műsort rendhagyó módon október 23-án adjuk közre a PestiSrácok.hu-n, majd vasárnap este 19.15-kor kerül először a PestiTV műsorára. Ha már Pesty velünk volt, megkérdezzük tőle azt is: mitől indultak be a katalánok, és reális-e az esély, hogy a nemzeti régiók önigazgatásáért kezdeményezett aláírásgyűjtés külföldön is sikeres lesz? A Megsebzett ünnep vasárnap 23.15-kor, a Berni követ után lesz látható a PestiTV műsorán.Hidvéghi: Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából
Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai uniós parlamenti (EP-) képviselője szerdai sajtótájékoztatóján, a belga fővárosban.Ajánljuk még
















