gyurcsány ferenc
Századvég: Átpártoltak az MSZP szavazói a Demokratikus Koalícióhoz
A Századvég Alapítvány kutatása azt mutatja, hogy az MSZP szavazói átpártoltak a Demokratikus Koalícióhoz (DK), utóbbi párt támogatottsága ugyanis a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében magas, amely körökben korábban a szocialista pártnak voltak stabil támogatói. Hozzátették, a DK politikája jelenleg sikeres, az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően pedig - részben a politikai környezet számukra kedvező alakulása, részben pedig tudatos taktikai döntések miatt - a párt és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, idővel pedig kizárólagos erejévé váljon.Gyurcsány: Hajrá, Momentum! (PS-videó!)
Hajrá, Momentum! - mondta Gyurcsány Ferenc Kispesten, majd rengeteget szelfizett, csókokat dobált, de a PestiSrácok.hu-nak nem akart üzenni semmit, még puszit sem küldött. Ezen megsértődtünk. Ja, nem.Érdemben nem cáfolta a vizitdíj budapesti bevezetését Kálmán Olga
Az egészségügyért aggódott a DK-s pulpitus mögött a "független" Kálmán Olga mai sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc főpolgármester-jelöltjének függetlenségét a magát a DK egészségügyi szakpolitikusának tituláló Komáromi Zoltán jelenléte támasztotta alá, ők ketten pedig a korábbiaknál is több ígéretet tettek a budapestieknek. Kálmán Olga szerint a Fidesz cserbenhagyta a fővárost, azonban az ő vezetése alatt az egészségügyben is gigaváltozások jönnek majd; ennek pénzügyi hátterének alátámasztására természetesen csak ködös ígérethalmazokat kaptak az újságírók. A PestiSrácok.hu a helyszínen próbálta megtudni a Tűzfalcsoport oldalán felmerült információt Kálmán Olgától, hogy vajon sor kerül-e a vizitdíj újbóli bevezetésére, hiszen a nagy előd, a most is mögötte álló Gyurcsány Ferenc baljós országlása alatt a magyar társadalom már megtapasztalta a baloldal egészségügyi elkötelezettségét ebben a témában. Valódi választ természetesen nem kaptunk, ahogy másik kérdésünk is tulajdonképpen megválaszolatlan maradt. Érdekes, hogy a jobboldali elfogultsággal nehezen vádolható RTL Klub kérdezője ugyancsak arra panaszkodott, hogy nem kapott választ a DK főpolgármester-jelöltjétől.Csodavárás, fényevés és Márki-Zay Péter, aki miniszterelnök-jelöltséget nyert egy időközi polgármester-választáson
Sosem bocsájtom meg a hódmezővásárhelyieknek, hogy Márki-Zay Pétert rászabadították az országos nagypolitikára. Nem tudom, Lázár János miért vezekel, hogy kénytelen elindulni ellene, de az biztos, hogy ha ez nem jutalom, hanem büntetés, akkor a legkegyetlenebbek közül való. Nála jobban csak azokat a városházi dolgozókat sajnálom, akik nap, mint nap kénytelenek a Márki-Zay ragyogásában élni - stílszerűen: belekóstolni abba a fénybe, amit áraszt.Összeomlott az ellenzéki előválasztás: Gyurcsányék csalással vádolják Karácsonyt
Csalással vádolta meg a DK Karácsony Gergelyt, mert szerintük hazug automata telefonhívásokkal akarja manipulálni az ellenzéki előválasztás eredményét, ezért jogorvoslatért az úgynevezett Civil Választási Bizottsághoz fordultak; kérdés, hogy a roncsderbit lebonyolító, Magyar György vezette szervezet milyen jogorvoslatot tud adni.Kálmán Olga lehet az ellenzéki előválasztás legnagyobb esélyese
Ismertségénél fogva valószínűleg Kálmán Olga, a DK jelöltje a csütörtökön elkezdődött főpolgármesteri előválasztás legnagyobb esélyese - mondta Galló Béla politológus hétfőn az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: ha a DK győz az előválasztáson, Gyurcsány Ferenc megerősödik, pártja pedig vezető pozícióba kerül az ellenzéki térfélen.Fidesz: Karácsony folytatná a balliberálisok kormányok adóemelő politikáját
A Gyurcsány-Bajnai kormányok idejét végigkísérték az ingatlanadóval kapcsolatos javaslatok. Karácsony és társai ezen balliberális kormányok munkáját segítették, az eredményt pedig már jól ismerjük – olvasható a Fidesz által kiadott közleményben.Gulyás Gergely a PS-nek: Magyarországon a DK a legszélsőségesebb párt
Már a Jobbik radikális, szélsőséges időszakában is az volt a véleményem, hogy a magyar politikai palettán Gyurcsányék és a DK az extrémen legszélsőségesebb párt Magyarországon - jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a PestiSrácok.hu azon kérdéseire, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége a Magyarországot megtámadó Judith Sargentinit méltatta - gyakorlatilag a hazug jelentéséről elhíresült holland képviselőt nevezte mintapolitikusnak -, valamint hogy Gyurcsány Ferencék, a DK öt magyar parlamenti képviselője az Országgyűlésben nemmel szavazott a nemzeti összetartozás évére. Gulyás Gergely nyomatékosította: a DK szándékosan folytat olyan politikát, hogy ennek a közösségnek nem érzi részesének magát. "A DK a legszélsőségesebb párt" - ismételte meg a tárcavezető. Sajnálatosnak nevezte, hogy a DK-val nemzeti alapról beszélni nem lehet, és hogy a DK mindig Magyarország és a magyar nemzettel szemben, az ellen cselekszik.Ajánljuk még

















