Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Cseh Katalin egyből Brüsszelbe rohant a választások után, hogy újabb büntetést könyörögjön ki hazánknak – Lévai István Zoltán a Karanténvlogban (videó)

Magyar ugar 2022 április 16.
Nagypénteken sem maradhatott el a Karanténvlog, az ünnepi hangulatba így sem tudtak belerondítani az ellenség ostobaságai, azonban a Karanténvlog nem hagyhatta ki a baloldali seregszemlét. Szabó Gergő mellett ezúttal csak Szalai Szilárd foglalt helyet az állandó vendégek között; Dezse Balázs jövő héten újra a csapat tagjaként érkezik majd. A nagypénteki vendég Lévai István Zoltán volt, aki a XVIII. kerületben, április 3-án csupán pár száz szavazattal maradt le Kunhalmi Ágnestől egy hagyományosan baloldali győzelmet hozó választókerületben. A budapestiek láthatóan szépen lassan fordulnak el a baloldaltól, akik két és fél éve csak rombolással foglalkoznak és másra mutogatnak. A Momentum bátor lázadói eközben kijelentették, hogy az Országgyűlés nyitónapján nem teszik le az esküt, a szemfényvesztők azonban elfelejtették mondani, hogy a második ülésen már ott lesznek, hiszen a parlamenti fizetésre és a bizottsági helyekre szükségük van. Nem tanultak tehát semmit az eddigi zakókból, amit Gyurcsány Ferenc is megmutat nekünk, hiszen a DK elnöke megint csak handabandázott, erkölcsi magaslatról igyekezett beszélni, miközben szektás keménymagján kívül a magyar emberek többsége undorodik tőle. A Karanténvlog nem hagyhatta ki a friss debütáns Vajda Zoltánt sem, aki a listázáson és kötözködésen kívül nem képes érveket felhozni, ám a baloldal nála sem talált jobb jelöltet. Végül itt lesz az a Jobbik, amely végleg kivetkőzött minden emberi érzésből, és aljas módon támadta ismét a határon túli magyarokat. Nézzétek most is a Karanténvlogot!

A Jobbik hányingert kapott a határon túli magyaroktól, akik szinte mind a Fideszre szavaztak – Karanténvlog

Magyar ugar 2022 április 15.
Lassan két hét telt az országgyűlési választások óta, az ellenzék soraiban pedig még mindig kevés a józan hang, a marakodás, egymás és Orbán Viktor hibáztatása egyelőre bőven kitölti a napjaikat. Hiába az óriási bukás, a többség nem ismerte fel ennek a valódi okait, így a Karanténnak bőven akadt dolga ezen a héten is. A Momentum és Fekete-Győr András kőkemény ellenállást hirdetett, hiszen nem teszik le a parlamenti esküt, igaz, ez csak a látványkonyhát erősíti, hiszen a második ülésén már a nagy lázadók is beállnak a sorba, amikor kisebb lesz a rivaldafény, a zsíros fizetésekre ugyanis szükségük van. Az álságos politika, a semmitmondó szlogenek nem szegték kedvét Fegyőréknek, ahogy Cseh Katalin is boldogan, önként és örömmel árulja tovább hazáját Brüsszelben, már ha egyáltalán hazájának tartja Magyarországot. Rikácsoló hangon feddte meg azt az uniót, hogy miért ilyen későn és miért ilyen lanyhán bünteti Magyarországot, ezen talán az a néhány képviselő is csodálkozott, aki egyáltalán meghallgatta a siránkozását Brüsszelben. A Karantén foglalkozik Vajda Zoltán főállású bohóccal is, aki szűken, Zugló segítségével került be a magyar országgyűlésbe, és aki a kötözködésen kívül arról híres, hogy a nép többségének nevében beszél egy érdeklődés hiányában megszűnt párt, az Együtt volt tagjaként. Nem hagyhattuk ki Gyurcsány Ferencet sem, aki konyakízű, zagyva hőbörgéssel hívta fel magára a figyelmet, majd a minimális erkölcsi szintet is alulmúló Jobbik következett, akik nem voltak restek még egyet belerúgni a határon túli magyarokba. Nézzétek most is a Karantént!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.