hableány
TEK: Belátható távolságban van a Hableány kiemelése
"Belátható távolságban van" a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn, Budapesten, a Margit hídhoz közel május 29-én elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos helyzetről tájékoztatva. Jasenszky Nándor a sajtótájékoztatón ismertette: a négy emelőheveder a hajó alatt van, az ellenőrzésük megtörtént, a megfelelő pontokon helyezkednek el, és fel vannak adva az uszályokra. Úgy fogalmazott: egyelőre nincs konkrét időpontja a kiemelésnek, de "ha lehet, erőltetnénk".Újabb szemlét tart a rendőrség a Viking szállodahajón
Újabb szemlét tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a május 29-i hajóbalesetben érintett, menetrend szerint Magyarországon hajózó Viking Sigyn kabinos szállodahajón, Visegrádon - közölte a rendőrség hétfőn honlapján.Azonosították a dunai hajókatasztrófa huszadik áldozatát (Fotókkal a mentésről)
Megtörtént a június 8-án, szombaton délután Százhalombattánál, a Dunából kiemelt holttest azonosítása - közölte honlapján a rendőrség. Az eddig eltűntként keresett dél-koreai nő a 2019. május 29-én történt dunai hajóbaleset huszadik áldozata.TEK: A Duna felett légtérkorlátozás van érvényben a mentési munkálatok miatt
A Hableány mentési munkálatai és a kutatás miatt a Duna érintett szakaszán légtérkorlátozás van érvényben jövő vasárnap éjfélig - hívta fel a figyelmet a Terrorelhárítási Központ (TEK) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében. A hétfő óta érvényben lévő korlátozást a TEK javaslatára a légi közlekedésért felelős hatóság vezetője rendelte el. Területig - hozzávetőleg - az Árpád hídtól északra 1 kilométerre kezdődik és délen egészen Paksig, valamint a Dunától keletre és nyugatra változó szélességben átlagosan 2-2 kilométert tart a korlátozás.Vasárnapi Újság: Összeköti a gyászolókat a Hableány tragédiája
Mindenkit megrendített a Hableány tragédiája. A sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött egy szállodahajóval. A fedélzetén 35-en utaztak: 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig húsz holttest került elő, kilenc embert még keresnek. A mentésben nagyerejű nemzetközi összefogást tanúsítanak a szakemberek - olvasható a hirado.hu oldalon.BRFK: Nem tett feltáró vallomást a meggyanúsított hajóskapitány - Nyolc embert még keresnek
Folytatólagos kihallgatásai során továbbra sem tett feltáró jellegű vallomást a múlt heti dunai hajóbaleset körülményeiről a meggyanúsított hajóskapitány - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Azonosították a szombat délután Százhalombattánál megtalált holttestet is; összesen még nyolc embert keresnek.Újabb holttestet találtak Érdnél, vélhetően szintén a múlt heti hajóbaleset áldozatát
Újabb női holttestet találtak a Dunában Érdnél; vélhetően ő is a múlt heti hajóbalesetben vesztette életét – jelentette be az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője.Továbbra is veszélyes körülmények között dolgoznak a búvárok a Hableánynál
Továbbra is nehéz és veszélyes körülmények között dolgoznak a Dunában a búvárok a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableánynál - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.Kedden emelhetik ki a Hableányt
A pünkösdi ünnep alatt a Hableány kiemelését készítik elő a szakemberek, várhatóan kedden lehet megkezdeni az emelést. Jasenszky Nándor, a TEK társadalomkapcsolati osztályvezetője szombat délután az M1-en elmondta: az egyik oldalon az összes ablakot sikerült lezárni a Hableányon, az emelés során az esetleges holttestek így nem kerülhetnek ki a hajótestből.Ajánljuk még

















