hableány
Ma érkeznek Budapestre az áldozatok családtagjai
A dél-koreai elnök tegnap telefonon beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel, és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is tegyen meg minden tőle telhetőt a budapesti hajóbalesetben eltűnt dél-koreai turisták mentésében – közölte csütörtökön a szöuli elnöki hivatal szóvivője. Hozzátette: a 15 perces beszélgetésben Mun Dzse In megköszönte, hogy a magyar hatóságok „aktívan végzik a mentési műveleteket”.Megrázó hangfelvétel került elő a dunai balesetről
A mentés pillanatában készült exkluzív hangfelvétel került a Trend FM birtokába.A dunai hajószerencsétlenség képekben
Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Budapesten, a Dunán, a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. Így nézett ki a katasztrófa az MTI fotóin. A tragédiáról és a mentésről portálunk a nap folyamán részletesen beszámolt.65 évvel ezelőtt volt ilyen súlyos hajós baleset Magyarországon
A legutóbb 65 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek. A szakember elmondta: 65 évvel ezelőtt a Balatonon borult fel egy hajó, s akkor is többen meghaltak. A Dunán 68 éve volt a legutolsó súlyos eset.Hajószerencsétlenség: Emberi mulasztás okozhatta a tragédiát - Meggyanúsították és őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából a szerda este szerencsétlenül járt hajót; a mentési munkálatok miatt hajózási zárlat van érvényben a Dunán az Árpád híd és a Margit híd pesti oldalán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az időközben kivonuló Magyar Honvédség búvárokkal segíti a munkálatokat. Az Origo.hu információi szerint ukrán állampolgárságú annak a szállodahajónak a kapitánya, amely a balesetet okozhatta. A Viking egy svájci illetékességű céghez tartozik. A portál úgy tudja, a kétfős magyar legénység mindkét tagja is az eltűntek között van. A tragédia miatt még csütörtökön Budapestre utazik Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter. Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A Hableány tulajdonosait és teljes cégvezetését a rendőrség is meghallgatta; mint kiderült, a luxushajóval ütköző turistahajó legénysége évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik. Megszólalt Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára is, aki szerint emberi hiba okozhatta a balesetet. Az Index szerint több, korábban Budapesten átutazó dél-koreai állampolgár is élesen kritizálta a magyar hajókat a biztonságtechnikai hiányosságok miatt. A dél-koreai Chosun.com portálnak megszólaltak a túlélők. Az origo.hu szerint a búvárok megkezdték a merülést, hogy lejussanak a roncsokhoz. A rendőrség csütörtök késő este meggyanúsította és őrizetbe vette a szállodahajó kapitányát.Így ütközött a két hajó a Margit híd pillérjei között (videó!)
A dunai hajóbaleset felvételein az látszik, hogy az ütközés előtt a Hableány turistahajó befordult a Viking szállodahajó elé, azt követően történt a tragédia - közölte Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. A felvételeket értelmezve elmondta: a videón az látható, hogy "hegymenetnek, északnak" tart mindkét hajó, és amikor beérnek a Margit híd két pillérje közé, a Hableány "valamilyen oknál fogva" befordul a Viking elé, a Viking pedig megborítja a kishajót, amely hét másodperc alatt elsüllyed.Büntetőeljárásban vizsgálják a dunai hajókatasztrófát
Halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi tömegközlekedés veszélyzetetése gyanújával vizsgálja a rendőrség a szerda éjjeli dunai tömegszerencsétlenséget - közölte a rendőrség illetékese csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján, a Teve utcai rendőrpalotában. Elmondták: tíz perccel az ütközés után érkezett az első jelzés arról, hogy a Margit híd két pillére között két hajó ütközött, az egyik pedig az oldalára borult, majd elsüllyedt. Lejátszották azt a felvételt, amelyen látható, ahogy a szállodahajó és a dél-koreai utasokat szállító kirándulóhajó a pilléreknél egymásnak csapódik. Az esetet szakértők bevonásával vizsgálják. Úgy tudni, hogy mentőmellényeket nem találtak a vízben, a túlélőket pedig civilek mentették ki.Küldöttséget küld Dél-Korea a budapesti hajószerencsétlenség miatt
A külügyminiszterrel az élén, kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök az ország turistáit ért magyarországi vízi balesettel kapcsolatban.Összeütközött két hajó a Parlamentnél, heten meghaltak, több embert még keresnek
Eddig hét halálos áldozata van annak a dunai hajóbalesetnek, amelynek következtében felborult a Hableány nevű hajó Budapesten, a Parlamentnél - jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen. Egyes sajtóhírek szerint a jármű egy másik hajóval ütközött, majd elsodródott, a mentés területe ezért a Rákóczi hídig húzódik; az Index ugyanakkor azt írta, hogy a Hableány elsüllyedt, és a meder fenekén van. Az M1 csatornán elhangzó belügyminisztériumi tájékoztatás szerint 18 ember hollétéről tudnak a rendőrök és a mentősök, közülük 14-en egészségesen, épségben vannak, egy embert sikerült a parton újraéleszteni. Sok ember hollétéről senki nem tud semmit, őket nagy erőkkel keresik. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a hajón 33 dél-koreai turista és kétfős személyzet utazott. A mentést nehezítik a rossz látási viszonyok és a megáradt folyó erős sodrása. Pintér Sándor belügyminiszter is a helyszínre sietett.Ajánljuk még
















