háború
Észak-Korea nehéz és elhúzódó küzdelemre készül a győzelemig
Észak-Korea elszánta magát a "nehéz és elhúzódó küzdelemre a forradalom végső győzelméig" – mondta Kim Dzsong Un, az ország vezetője az állampárt központi bizottságának ülésén, kedden.Ez az első háború, amiben a kollaboránsok többen vannak, mint az ellenség – mondta Földi László a Polbeatben (videó!)
2019 a nyílt sisak éveként vonulhat be a történelemkönyvbe, amikor a demokrácia és a tradicionális Európa ellenségeit már az sem érdekli, hogy konspiráltan viselkedjenek, hanem nyíltan támadnak. Ebben a háborúban ráadásul először fordul elő, hogy a kollaboránsok többen vannak, mint az ellenség – mondta Földi László volt hírszerző ezredes, a Hír TV és a Magyar Nemzet állandó vendége és szerzője, akit új könyvének apropóján Huth Gergely és Stefka István faggatott a világ és Magyarország sorskérdéseiről a legutóbbi Polbeatben.Oké, hogy világvége, de hogyan éljük túl? – Földi László a Polbeat mai vendége (ÉLŐ 19 ÓRÁTÓL!)
Földi László új könyvében és a Hír TV Heti terror című műsorában, illetve számos megnyilatkozásában igyekszik felrázni a közvéleményt: "a normális világ", benne Magyarország háborúban áll egy titkos hálózattal, amely illegális módon igyekszik meghekkelni a demokráciát és maga alá gyűrni a kiszemelt célpontokat. Ez a hálózat ráadásul a radikális iszlám terjeszkedését is felhasználja Európa meggyengítésére. A volt hírszerző ezredes szavaival kevesen mernek vitázni, mi viszont a mai Polbeatben azt a kérdést tesszük fel: jó, jó, de hogyan éljük túl ezt a támadást? Mi több: hogyan győzhetünk és hogyan védhetjük meg a keresztény gyökerű európai civilizációt? Stefka István és Huth Gergely kérdéseivel reméljük, sikerül egy kis optimizmust is kicsikarnunk a felkészült és nagy hatású szakemberből. Az élő közvetítést szokás szerint kedd este 19 órától kezdjük a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből! Várjuk Önöket a helyszínre, vagy ide, a monitor elé! Az adás után megvásárolható Földi László új könyve, a Háború, amelyet a Szakács Árpád által alapított Kárpátia Stúdió adott ki.Be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett az amerikai elnök
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett csütörtökön az amerikai elnök. Donald Trump az amerikai hálaadás ünnepén ellátogatott az afgán fővároshoz, Kabulhoz közeli Bagramban lévő amerikai légitámaszpontra.Mit tehetünk a kurdokért?
A kurdok lakta területeken nemzedékek óta irtóhadjárat folyik a kurdok ellen. Az azonban, hogy mi is folyik ott valójában, kik a kurdok, hogyan élnek és hogyan akarnak élni, miként kerültek jelenlegi helyzetükbe, közép-európai ésszel megérthetetlen és felfoghatatlan. A kurdok fele Törökországban él, gyakorlatilag egy tömbben, tehát akár azt is mondhatjuk, hogy török megszállás alatt. A modern Törökország persze – egész véletlenül – szintén a Nyugat bűne, mint ahogy az is, hogy az I. és a II. világháborút lezáró rendezkedések során a figyelemre méltó ostobaságról tanulságot tevő nagyhatalmak nem békét akartak teremteni, nem igazságot akartak tenni, hanem a legrövidlátóbb módon csak a saját közvetlen érdekeiket követték.Erdogan: Ankara soha nem köt tűzszünetet terroristákkal
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint Törökország az amerikai elnök figyelmeztetése ellenére sem fog soha tűzszünetet kötni Északkelet-Szíriában, ahol a török hadsereg a múlt héten hadműveletet indított Washington szoros helyi szövetségese, az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen. Erdogan kedden késő este beszélt erről újságíróknak, hazatérőben a Türk Tanács bakui csúcstalálkozójáról. Eközben a nemzetközi nyomás fokozódni tűnik Törökország irányába: Kanada felfüggesztette a fegyverszállításokat az országnak, míg az Egyesült Államokban kongresszusi képviselők a csapatkivonást ellenző kétpárti határozati javaslatot terjesztettek be.Szankciók bevezetését fontolgatja az Egyesült Államok Törökországgal szemben
Amerikai képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be helyi idő szerint pénteken a washingtoni törvényhozásban, amely szankciókat léptetne életbe Törökországgal szemben Ankara északkelet-szíriai offenzívája miatt.Azonnali katonai beavatkozással fenyegette meg Szíriát Erdogan
Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton bejelentette, hogy országa katonai beavatkozást fog végrehajtani Szíria északkeleti részén, "akár már ma vagy holnap".Az iráni külügyminiszter szerint nem biztos, hogy elkerülhető a háború hazája térségében
Nem biztos, hogy elkerülhető a háború a térségben – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az amerikai CBS televíziónak adott interjújában vasárnap. Az iráni diplomácia vezetője úgy fogalmazott: nem bizakodom, hogy elkerülhetünk egy háborút, ugyanakkor leszögezte: hazája nem kezdeményez harcokat más államokkal.Ajánljuk még

















