hagyományőrzés
Ilyen volt a honfoglalók bevonulása az idei Ősök napján – Több tízezren gyűltek össze a bugaci pusztán (PS-videó)
Immár ötödik alkalommal rendezték meg a bugaci pusztán az Ősök Napját, amely a magyarság ősi hagyományait és eredetét eleveníti fel, valamint emlékezik a honfoglalók dicső történelmére. Páratlan években erre a rendezvényre várják a látogatókat, míg páros években a Kurultáj, a világ türk tudatú népeinek hagyományőrző törzsi gyűlése következik el. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen járt a három napos Ősök Napja szombati programján, és forgatott a felemelő hangulatú találkozón. Idén először, újításként a szervezők nomád vonulást rendeztek, mely a magyarság Kárpát-medencébe való érkezését, a honfoglalást jelképezte. Több száz hagyományőrző vonult fel korhű jelmezben, a szervezők igyekeztek a honfoglalás kori viseletet, harci eszközöket és állatokat is a nézők elé tárni, minél hitelesebben mutatva be a több, mint ezer éves eseményeket. Portálunk kérdéseire Sengel Ferenc, a Magyar Turán Alapítvány és az Ősök Napja sajtófőnöke válaszolt. Nézzék meg videónkat! Hagyomány és fenntarthatóság: marhahajtás szüreti mulatsággal Nagyvázsonyban
Nagyvázsonyban 2007-ben rendezték meg először a Marha(nagy)hajtás pásztorünnepet és szüreti mulatságot, a már hagyománnyá vált rendezvény pedig idén sem marad el. A szeptember 29-i Szent Mihály-napi Marha(nagy)hajtás köré szerveződő programsorozatban nemcsak a csorda ünnepélyes hazahajtására, pásztorkutya-bemutatóra, szüreti mulatságra kerül sor, de az NHKV-val, a Zöld Bicske programmal közösen bemutatják a fogatos hulladékgyűjtés modelljét is a környezettudatosság és a fenntarthatóság, valamint a magyar lovak iránti elkötelezettség jegyében. Persze a pálinka és a magyar konyha is kiemelt helyet kap, de érdemes mulatozás közben észben tartani, hogy az itt található Kinizsi-vár falai előtt az utolsó katonai jellegű összecsapást a Rákóczi-szabadságharc idején vívták, és legjobb, ha ez idén is így marad. Szarvas Szilveszter Ópusztaszeren: Mi lettünk Európa, a nyugatiak odaadták a jövőt a migránsoknak
Háromszáz lovas, ezer gyalogos hagyományőrző alkotott történelmi élőképet tegnap Ópusztaszeren, a Magyarok Országos Gyűlésén, ahol egy történelmi csata megidézésének is szemtanúi lehettek a résztvevők. A Magyarok Országos Gyűlése egy hely, ahol mindenki igazán magyarnak érezheti magát. Egy hely, amely kifejezi az ősi magyar kultúra iránti alázatot. Egy hely, ahol visszarepülhetünk évszázadokat, mégis a jelenben vagyunk, de a jövő fele tekintünk. A Magyarok Országos Gyűlésén mások mellett Wittner Mária 1956-os szabadságharcos, forradalmár, Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője és Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese is előadást tartott. Wittner Mária szerint Magyarország egy csodás kalitka, amelyből egy gyönyörű madár fog kirepülni. Gajdics Ottó a balliberális médiumok hazugságairól beszélt, míg Szarvas Szilveszter nyomatékosította, a nyugati politikusok politikai falat építettek Európa közepén, a fal nyugati oldala a "migráns-Európa", de keleti oldala, Közép-Európa a valódi Európa, ahol a kereszténységet, a lelket, a jövőt védjük és óvjuk.