halandzsa
Ezt az angolt még Karigeri is megirigyelte volna: a DK-s "nyelvzseni" nem szégyellte halandzsanyelven szidni hazánkat Brüsszelben (Karanténvlog)
Sokszor mondtuk már, hogy a mostani baloldal semmit sem szégyell, annyit hazudtak, annyit alakoskodtak, hogy lassan semmi sem veri ki a biztosítékot náluk. Ezt legutóbb Arató Gergely, Gyurcsány egyik jobbkeze bizonyította, aki Brüsszelben próbált meg angolul beszélni, de az egészből egy tragikomikus előadás kerekedett, hiszen egyértelműen kiderült hogy Arató elvtárs nem tud angolul, a Karantén pedig gondolkodás nélkül lecsapott a magas labdára. A DK-s uszító természetesen így is megpróbálta a lehetetlent, hiszen a saját hazáját még virágnyelven is jó érzés szidni. Karácsony Gergelyről mindenki tudja, hogy hiperpasszív az angolja, de az ő tudása Arató Gergelyéhez képest felsőkategóriás, hiszen a vélhetően fonetikusan leírt zagyvaságot a DK-s politikus felülmúlhatatlan primitívséggel adta elő. A Karantén nem hagyhatta figyelmen kívül Fegyőr köztévés szereplését sem, ahol a "bátor" politikus minden kemény kérdés elől karakánul megfutamodott, terelt és egészen másról kezdett el beszélni. Végül azt is hozzátette, hogy a Horthyk, Kádárok és Orbánok után végre a magyarságról kell, hogy szóljon a politika. Tudjuk, hogy sok mindenhez nem ért a Momentum bohóca, a történelem láthatóan ebbe a csoportba tartozik. Végül a szocialista Harangozó Tamás is megihletett bennünket, hiszen bőszen kikelt a magyar haderő fejlesztése ellen, ugyanis szerinte az ukrán háború rendkívül fontos, hazánk védelme viszont hagymázas hülyeség. Itt tart most az ellenzék, a Karantén pedig ezen a héten is résen volt. Ajánljuk még
Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot. Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.