Pesti Srácok

Ezt az angolt még Karigeri is megirigyelte volna: a DK-s "nyelvzseni" nem szégyellte halandzsanyelven szidni hazánkat Brüsszelben (Karanténvlog)

Sokszor mondtuk már, hogy a mostani baloldal semmit sem szégyell, annyit hazudtak, annyit alakoskodtak, hogy lassan semmi sem veri ki a biztosítékot náluk. Ezt legutóbb Arató Gergely, Gyurcsány egyik jobbkeze bizonyította, aki Brüsszelben próbált meg angolul beszélni, de az egészből egy tragikomikus előadás kerekedett, hiszen egyértelműen kiderült hogy Arató elvtárs nem tud angolul, a Karantén pedig gondolkodás nélkül lecsapott a magas labdára. A DK-s uszító természetesen így is megpróbálta a lehetetlent, hiszen a saját hazáját még virágnyelven is jó érzés szidni. Karácsony Gergelyről mindenki tudja, hogy hiperpasszív az angolja, de az ő tudása Arató Gergelyéhez képest felsőkategóriás, hiszen a vélhetően fonetikusan leírt zagyvaságot a DK-s politikus felülmúlhatatlan primitívséggel adta elő. A Karantén nem hagyhatta figyelmen kívül Fegyőr köztévés szereplését sem, ahol a "bátor" politikus minden kemény kérdés elől karakánul megfutamodott, terelt és egészen másról kezdett el beszélni. Végül azt is hozzátette, hogy a Horthyk, Kádárok és Orbánok után végre a magyarságról kell, hogy szóljon a politika. Tudjuk, hogy sok mindenhez nem ért a Momentum bohóca, a történelem láthatóan ebbe a csoportba tartozik. Végül a szocialista Harangozó Tamás is megihletett bennünket, hiszen bőszen kikelt a magyar haderő fejlesztése ellen, ugyanis szerinte az ukrán háború rendkívül fontos, hazánk védelme viszont hagymázas hülyeség. Itt tart most az ellenzék, a Karantén pedig ezen a héten is résen volt.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.