halottak
Aknára futott a nigeri választási bizottság egyik járműve, többen meghaltak
Aknára futott a nigeri választási bizottság egy járműve vasárnap, az elnökválasztás második fordulójának napján a nyugati Tillabéri régióban, a robbanásban heten életüket vesztették és hárman megsérültek – közölte a helyi kormányzó. A hadsereg több ezer tagját mozgósították a voksolás zavartalanságának biztosítására, hiszen Nigerben és egyéb környékbeli országokban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek vagy az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek hűséget fogadó terroristacsoportok tevékenyek.Három ember meghalt egy New Orleans-i fegyverboltban kirobbanó tűzharcban
Három ember meghalt, miután tűzharc tört ki egy külvárosi fegyverboltban az Egyesült Államok déli részén, New Orleansban – közölte a helyi rendőrfőnök. Többen – a fegyverbolt eladói és az ott tartózkodó vásárlók – viszonozták a tüzet, és lelőtték a támadót, akinek indítéka nem ismert.Átlépte a 7 milliót a fertőzöttek és a 400 ezret a vírus áldozatainak száma
Világszerte 7 119 736 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 406 542, a gyógyultaké pedig 3 293 975 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint.1652 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, nyolc idős beteg meghalt
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); ezzel 1652 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8, többségében idős krónikus beteg; ezzel 142 főre emelkedett az elhunytak száma, 199-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.1512 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 13 beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 13 beteg. Ezzel 122 főre emelkedett az elhunytak száma és ugyanennyien már gyógyultan távoztak a kórházból.Több mint 700 holttestet gyűjtöttek össze lakásokból Ecuador legnagyobb városában
Az ecuadori rendőrség több mint 700 olyan holttestet gyűjtött össze lakásokból az ország legnagyobb városában, Guayaquilben, ahol a koronavírus-járvány miatt a kórházak és a temetkezési szolgáltatók is túlterheltek - közölte vasárnapi sajtóértekezletén a feladatra kijelölt különleges alakulat parancsnoka.1410 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és 99 főre emelkedett az elhunytak száma
Újabb 100 megbetegedést regisztráltak a hatóságok, ezzel 1410 főre növekedett az új koronavírussal (COVID-19) fertőzött betegek száma. Elhunyt újabb 14 beteg; ezzel 99 főre emelkedett az elhunytak száma. Újabb 3 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból, ezzel 118-ra nőtt a betegséget leküzdők száma. A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van és 8 elhunyt, áll a kormány tájékoztató oldalának összefoglalójában.A járvány kezdete óta először egyetlen újabb halálozást sem jelentettek Kínában
Az új koronavírus járványának kezdete óta először egyetlen újabb halálozást sem jelentettek Kínában kedden, a hivatalos adatok alapján ráadásul ismét csökkent a napi megbetegedések száma. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden 32 újonnan diagnosztizált betegről adott hírt, szemben az egy nappal korábban jelentett 39-cel. A hétfőn azonosított páciensek mindegyike külföldről érkezett az országba. A külföldről behozott esetek száma ezzel 983-ra emelkedett.Csúcspontjára ért a járvány New Yorkban, a szakértő szerint a városi parkokból kell temetőt csinálni
Az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban csúcspontján van a koronavírus-járvány - jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő délután. Az intézmény adatai szerint az országban 356 942 amerikainál állapították meg a fertőzöttséget az új típusú koronavírussal, és 10 524-re emelkedett az általa okozott betegségben meghaltak száma.Ajánljuk még