hálózat
Három percre az Ítélet Napjától - egy magyar "hazaáruló" buktatta le a Moszkvának dolgozó amerikai kémet
Az amerikai és a hazai (köztük sokáig titkos) forrásokat összehasonlítva egyértelmű, hogy magyar segítséggel kapták el az Egyesült Államok egyik legkártékonyabb árulóját, a Budapesten keresztül Moszkvának dolgozó Clyde Lee Conradot. Az amerikaiak a magyar hírszerzés által beszervezett Conrad kilétére a CIA-nál bejelentkező Belovai István információja alapján jöttek rá. Belovai mondta el a CIA-nak, hogy a hosszú évek óta keresett, de akkor még mindig ismeretlen amerikai áruló a Nyugat-Németországban állomásozó V. hadtestre vonatkozó iratokat is kiadta a Szovjetuniónak. A nyomozást ezután tudták leszűkíteni, és így bukkantak rá Conradra, aki addigra a nyugat-németországi atomaknazár teljes iratanyagát is átadta Moszkvának, ezzel behozhatatlan előnyhöz juttatta a Szovjetuniót, amely így - ha úgy döntött volna - sokkal könnyebben lerohanhatta volna Nyugat-Európát. A Magyar Népköztársaság (hírszerzőstül, ügynököstül, vezetőstül) a szolga, a beosztott szerepét játszotta a történetben, Budapesten a szovjet Krasznyikov ezredes dirigált. És a végkifejlet? Conrad a börtönben, Belovai amerikai emigrációban halt meg, utóbbi rehabilitálását mindig megakadályozták a rendszerváltás előtt Moszkvának dolgozó, Belovai "árulását" soha meg nem bocsátó katonatisztek, politikusok, jogászok, befolyásos diplomaták és újságírók.Aczél Endre főhadnagy Vietnamban – 1971-ben szemelte ki a hírszerzés
Lengyelország, Vietnam, Peking, London - Aczél Endre a Magyar Távirati Iroda tudósítójaként bejárta a fél világot, és ennek a Kádár-rendszerben megvolt az ára. Az állambiztonsági iratok szerint már 1971-ben kikérte a III/I (hírszerzés) a fiatal újságíró anyagát, és bár az ügy folytatásának nincs nyoma a hiányos dossziéban, Aczél karrierje ezután végig felfelé ívelt - minden jel szerint a katonai hírszerzésnek dolgozott. Tulajdonképpen csak 1985-ben lett meleg a helyzet, de erről nagyon kevesen tudtak akkoriban: Aczél neve egy szigorúan titkos ügyben és ítéletben szerepelt. Belovai István kettős ügynök (1984-ben szervezte be a CIA) adta ki az amerikaiaknak Aczélt (is), aki a katonatiszt szerint a londoni HM-rezidentúra „megnyert embereként” „politikai és katonapolitikai információkat” szerzett Angliában. Aczél önéletrajzi műve szerint vietnami kiküldetése előtt lett a néphadsereg hadnagya, és a hírszerzés korábbi vezetője, Szűcs Ferenc mellett dolgozott. Ebben ő semmi különöset nem lát, néhány mozaikot összeillesztve azért másról árulkodik a kirajzolódó kép. Belovai versus Aczél: ki(k) az igazi hazaáruló(k)? (1. rész).Több min négyszáz migránst juttatott Európába a lefülelt csempészbanda
Nemzetközi nyomozócsoport derített fel egy embercsempész bűnszervezetet, amely több mint négyszáz illegális migránst juttatott az Európai Unió területére - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrségi honlapon.Szigorúan ellenőrzött újságok: a beszervezett főszerkesztő és a hírszerzés szt-tisztje együtt alakították át a szerkesztőséget
Betelt a pohár a kádári külügynél és a hírszerzésnél, amikor egy tiltott Günter Grass-interjú 1969 végén megjelent a Budapester Rundschau (BR) nevű német nyelvű magyar újságban. Az ügyért az amúgy is megfigyelt Paulinyi Zoltánt vonták felelősségre, az állambiztonsági dossziék szerint a szerkesztőségi meghallgatáson Ungvári Tamás olvasószerkesztő is ellene "vallott". A lap élére a külügy saját emberét, a már régen beszervezett Baló Pétert helyezte, aki amint lehetett, megszabadult Paulinyitól. Könnyű dolga volt, ez a szerkesztőség is tele volt ügynökökkel, titkos munkatársakkal és társadalmi kapcsolatokkal. A BR története túlmutat önmagán, így működtek az akkori (akkori?) lapok.Állambiztonsági feljegyzés Apró Piroska aláírásával – Balatonszéplakon nyaraltatta a hírszerzés a kiszemelt nyugati újságírókat
Tejben-vajban, de legalábbis sörben, pezsgőben és lángostésztában fürösztötte a kádári hírszerzés azokat a nyugati újságírókat, akiket a Press-rezidentúra és a Magyar Újságíró Szövetség segítségével Balatonszéplakon nyaraltatott. Természetesen megfigyelték és megkörnyékezték az államköltségen utaztatott, és szórakoztatott vendégeket. Egy német újságíró ügyében felbukkan az ifjú Apró Piroska, aki nyári gyakorlata során képtelen volt közel kerülni a célponthoz, valamint egy igazán ismert újságíró, a Magyar Nemzet-alapító Pethő Sándor fia, Pethő Tibor is. Utóbbi Budapesten ebédelt együtt a Press-rezidentúrát vezető Szolnok Péter szt-tiszttel és a német 'célponttal'.Sartre és a náci svájci bankár - Ahol összeér a szélsőbalos és szélsőjobbos terrorizmus
Sartre és más híres baloldali, szélsőbaloldali írók és értelmiségiek léptek fel a hetvenes évek elején annak érdekében, hogy kiengedjenek az izraeli börtönből egy fiatal, svájci terroristát. Izrael engedett, az ifjú Bréguet kisétált, majd csatlakozott ’Carlos’ terroristacsoportjához. Előbb felrobbantotta a Szabad Európa Rádió müncheni épületét, majd 1982-ben újra lecsukták, amikor Franciaországban akart robbantani. A férfi 1995-ben tűnt el végleg, a hírek szerint nálunk veszthette életet, miközben az amerikaiak kihallgatták. Az elképesztően szövevényes és szürreális ügy hátterében feltűnik a szovjet KGB és egy náci svájci bankár, aki Hitlerék bukása után a kimenekített vagyonnal beszállt a nemzetközi terrorizmusba. Úgy fest, hogy ő és a szovjet KGB irányította azt a véres játszmát, amelynek szélsőbaloldali és szélsőjobboldali szereplői marionett-bábuknak tekinthetők.Sokra vitték a svájci terroristák: az egyikből politikus, a másikból környezetvédő aktivista lett
Carlosnak, a Sakálnak számtalan kapcsolata volt, kevéssé ismert az a svájci szélsőbaloldali terroristacsoport, amely több küldetést teljesített. Rakétavetővel támadtak egy francia atomerőműre, részt vettek a Szabad Európa Rádió müncheni épületének felrobbantásában, sőt, megpróbáltak meggyilkolni egy szaúdi diplomatát. A komolyabb büntetést megúszták, és azóta is gondtalan életet élnek. Az egyikből politikus, a másikból ismert G8-ellenes aktivista, a harmadikból pszichoterapeuta lett. Terroristákból öltönyös környezetvédők – egy szürreális, de nagyon is valós történet első része következik.Rimner Gábor egykori NATO-hírszerző: Nálunk családi hagyomány volt a kommunizmus gyűlölete
Ha egy átlagember panaszkodik a rendszerváltás visszásságaira, akkor mit mondjon az egészről az az ember, akit máig nem rehabilitáltak, bár hírszerzőként mostani szövetségeseinket, a NATO-t segítette a Szovjetunióval szemben? Rimner Gábor kilenc és fél évet raboskodott Kádár János börtöneiben, és sokan mondták, mondják a szemébe: hazaáruló. Zömmel olyan emberek, akik a gulyáskommunizmussá főzött diktatúra cinkosai voltak, hogy aztán sikerrel átmentsék magukat. Nem tisztünk igazságot tenni, ezért is az interjú formáját választottuk. Felbukkan az újságíróként hamis propaganda-anyagot megjelentető kihallgatótiszt (!), aki Rimnert súlyosan beteg apjával akarta zsarolni, majd megjelentetett vele egy el sem készült "bűnbánó" interjút. Nála csak Rimner ügyvédje volt különösebb figura, a "duplanullás" jogász Rimner szerint végig üvöltözött vele, és leginkább a Kádár-rendszer érdekeit képviselte.Havas és Forró: a rendszerváltó újságírók hamis legendája
III/III-as tartótisztje tippjére indult riportot készíteni Forró Tamás, majd serényen jelentette a lengyel Szolidaritás hulló röplapjait. 1981-ben így segítette a majdani rendszerváltást. Forró már akkor szabadon utazhatott, később Havas Henrikkel alkotott páratlan párost. Hiteles állambiztonsági dokumentumokon alapuló tényfeltáró riportunkból kiderül: erősen sántít a Havas-Forró tandem köré gondosan felépített "rendszerváltó legenda": a Szabad Európa Rádiót lejárató cenzúrázott műsortól a besározott interjúalanyokon, homályos hátterű könyveken át hosszan sorolhatóak a problémás részletek. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány unikumnak számító iratot is arról, hogy az állampárt és az állambiztonsági hálózat miféle szerepet szánt a fogott újságíróknak az általuk csak modellváltásnak hívott rendszerváltás levezénylésében. Mivel az 1988-90 közti hálózati iratok jórésze eltűnt, csak felvetni tudjuk: a rendszerváltás után volt-e feladatuk ezeknek a médiamunkásoknak? Mondhatnánk, Antalltól Hornig, a Nagy testvér Nap tévé figyelt téged!Ajánljuk még