hamis magánokirat felhasználása
Csárdi Antal az okirat-hamisítási ügyéről: Nem áll érdekemben nyilatkozni (Videóval!)
Látványos agresszivitással reagált Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője a Pesti Riporter azon kérdésére, hogy vajon mégis mi szüksége lehetett arra a meghatalmazásra, amelynek állítólagos meghamisítása miatt nyomozás indult az összellenzék belvárosi képviselőjelöltje ellen. A politikus ugyan ezúttal már nem tagadta, hogy létezik a meghatalmazás, helyette csupán azt ismételgette, hogy "nem áll érdekében válaszolni" a feltett kérdésre, egyúttal pedig rágalmazásért mindenkit feljelent, aki ezzel az üggyel foglalkozik. A választókerületben nagy divatja van az okiratokkal való gyanús machinációknak; az I. kerület párbeszédes polgármestere, V. Naszályi Márta ügyében is közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz a BRFK korrupciós osztálya. A Várnegyed képviselőtestületének csütörtöki ülésén emiatt demonstrált a helyi Fidelitas, amelynek vezetői a performanszot követő rövid sajtótájékoztatón kifejtették: tűrhetetlen a baloldal viselkedése, a kerületben élők pedig jobbat érdemelnek a különböző hamisításokkal vádolt politikusoknál. Kínjában gázszerelőzik Csárdi „Jó eNber” Antal, ha nincs mit mondania (Videó)
Karácsony Gergely körülményes érkezése után kiderült, hogy Csárdi Antal jó ember, ezért érdemes rá szavazni a választáson. Ez volt a főpolgármester legerősebb érve az LMP-s képviselő mellett (Várnegyed, Belváros), akinek a cége körül végrehajtási problémák adódtak, az országgyűlési képviselőként bérelt budapesti lakása ügyében pedig hamis magánokirat felhasználása vádjával jelentették fel éppen. Csárdinak viszont – mondanivaló híján – hatalmasat kellett küzdenie, hogy szóval tartsa a közönséget, amíg méltatójának nagy nehezen sikerült átkelnie az Attila úton. Az erőlködés – a baloldaliak által betanult toposzok mentén – pillanatok alatt feszengésbe és rettenetesen kínos gázszerelőzésbe torkollott. Tényleg az utolsó pillanatban futott be Karácsony, hogy kimentse szorult helyzetben vergődő kollégáját. Mi pedig kihasználtuk az eggyel ezelőtti kormányváltó szuperhős szelíd és türelmes jelenlétét, hogy megtudakoljuk azt, ami milliókat foglalkoztat öt hónapja: mi van a 99 Mozgalommal? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.