harangozó tamás
Bangóné a raktárba kukkantott, ahol „milliószámra” állnak már a védőfelszerelések
A szocialisták friss videójából kiderül: Bangóné a raktárat kémleli, ahol szavai szerint „milliószámra” állnak a védőfelszerelések. Eddig az volt az ellenzék problémája, hogy nincs elegendő védőfelszerelés; most, miután a kormány eredményesen portyázik és egymás után érkeznek a védekezéshez szükséges eszközök, a szocialisták a raktárat kukkolják és azzal a hazugsággal állnak elő, hogy nem jutnak el a szóban forgó eszközök oda, ahol szükség van rá. Mindeközben mosdatják a cselekvésre képtelen főpolgármestert és az ellenzéki önkormányzatokat, akiknek feladatuk lenne gondoskodni arról, hogy a fenntartásukban lévő intézmények is betartsák a járványügyi szabályokat.Szegedi bírót nevezett ki Áder János az OBH elnökhelyettesi posztjára
Áder János köztársasági elnök 2020. február 6-ával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki Harangozó Attilát – olvasható a birosag.hu-n. Harangozó Attila 1997 óta teljesít szolgálatot a bírósági szervezetben.Kósa leckét adott az MSZP-s Harangozó Tamásnak a parlament működéséről
Harangozó Tamásnak, a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagjának, az MSZP frakcióvezető-helyettesének úgy látszik, elemi ismeretei sincsenek a parlament működéséről, illetve a házszabályról – írta Kósa Lajos szerdai közleményében.Polihisztor szerepbe kényszerítette az ellenzék a miniszterelnököt (VIDEÓ)
Orbán Viktornak érdekes profilváltáson kellett átesnie az azonnali kérdések során az Országgyűlésben, hiszen két ízben is nyelvórát kellett tartania, de a törvényolvasás módszertanából, valamint a diplomácia alapjaiból is kénytelen volt gyorstalpaló kurzust rögtönözni. Az ellenzéki frakcióvezetők sorban álltak a kedélyes vitára, és le lehetett olvasni az arcukról, milyen rém kellemetlen, amikor a gyilkos kérdéseik azon feneklenek meg, hogy nem voltak képesek helyesen értelmezni a valóságot.Soproni és Harangozó az ATV-ben esett egymásnak a kispesti szoci videó miatt
Összeszólalkoztak az ATV-ben az ellenzéki meghívottak – írja a mandiner.hu. A lap beszámolójából kiderül: Harangozó Tamás kijelentette, hogy amennyiben a felvétel valós, akkor Lacknernek nincs helye a politikában. Soproni Tamás szerint a video- és hangfelvétel alapján egyértelmű, hogy ami azokon látható és hallható, az megtörtént.A Pókember-ellenzék visszatért a közmédiához – fetrengő bohóc trollkodta szét az újabb előadást (videóval!)
Ha MTVA-székház, akkor Hadházy Ákos. Az ellenzék pókembere ismét az MTVA székházából üzent kéjes vigyorral a magyar társadalomnak: a lemez még mindig ugyanaz, a közmédia szerintük Orbán bábja, választási csalásokban segédkezik, de a díszes társaság most kibírta anélkül, hogy földhöz vágja magát. Ízlése válogatja, hogy a székház pókemberének, vagy hátára fordult, megfáradt bogárnak tekinti az ember Hadházyt – ez tulajdonképpen egyremegy. A lényeg az üzenet, abból pedig mindig "tűpontosat" kapunk az ellenzéki politikustól, aki megjárt már ungot-berket, amíg rátalált igazi elementumára, a szorgosan a semmiről motyogó, őszi vedléssel pártot váltó álproblémamegoldóra. Mivel kikerült a balliberális körforgásból is, ezért tavaly decemberben a székházban történő liánozással és fetrengéssel próbálta elhitetni a társadalommal, hogy kegyetlenül bántják a smasszerek és diktatúra van – a vége közröhej lett. Most pedig, ahogy haladunk előre az őszben, újból felpezsdült a vére, és leküzdve a legutóbbi trauma okozta sokkot, ismét bemerészkedett az MTVA épületébe. Felbecsülhetetlen annak az örömnek és elégedett mosolynak a látványa, ami a Pókember arcáról sugárzik, miközben megkezdi az élő közvetítést. A fetrengés azonban most elmaradt, pedig Hadházy politikai munkássága jórészt most már csak erről szól. Az ellenzékieket egy bohócnak öltözött troll zavarta meg: a videón 1 percnél indul a móka.Újra megpróbál betörni az ellenzék az MTVA épületébe
Ismét hisztériázik az ellenzék: a korábbi önsorsrontásból nem tanulva úgy döntöttek, hogy ismét megpróbálnak bejutni az MTVA székházába. Miközben a kormánypártok érdemi munkát végeznek, az ellenzéki pártok hétfő reggel sajtótájékoztatót tartottak, majd egy bírósági ítélet birtokában újabb kísérletet tettek, hogy fennforgást okozhassanak a közszolgálati tévé épületében.Az MSZP szerint a Fidesz hasznos hülyének tartja Webert
Az MSZP frakcióvezető-helyette szerint többről kellett volna szólnia Manfred Weber budapesti látogatásának, ugyanis Magyarországon súlyosabb problémák is vannak, mint a lejárató plakátkampány. Harangozó Tamás szerdán arról is beszélt: a néppárt szerint nem a Soros-, hanem a Putyin-terv ellen kell megvédeni Európát.A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja az MSZP-iroda visszabérlési ügyében tett feljelentést
Hömpölygő lavina indult el a jelek szerint a múlt hétvégén a Magyar Szocialista Pártban, ami a február 15-ei, pénteki választmányi ülésre tervezett interpelláció kiszivárogtatásával kezdődött. Pénteken jelentettük meg a dokumentumot, amelyet állítólag Fekete Zoltán Pest megyei elnök jegyez. Az interpelláció - ami végül nem hangzott el - évekkel ezelőtt történt súlyos gazdasági visszaélések miatt kéri számon a párt elnökét. Megtudtuk, hogy az ügyben költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése és okirathamisítás miatt valaki büntetőfeljelentést is tett. A Központi Nyomozó Főügyészség megkeresésünkre megerősítette a feljelentés tényét: jelenleg annak elbírálása zajlik. Információink szerint a visszaélés az MSZP irodáinak visszabérlése kapcsán történhetett. A láncolatba egy Lengyelországban működő civil szervezetet is beépítettek, hogy így milliós tételeket vehessenek ki a pártkasszából. A kiszivárgott interpelláció is kitér rá, hogy az ügyről 2016 óta tud a párt vezetése - ami újabb kérdést vet fel. Vajon miért most és miért ilyen elánnal került elő a dolog, egyértelműen belső forrásból? Közrejátszhatnak pénz- és pozícióosztások, illetve fennáll annak a lehetősége is, hogy egy jelenleg is pozícióban és döntéshozó helyzetben lévő kör puccsot készít elő, amelynek az eredménye egy, a tervezettnél jóval korábbi tisztújítás - még az Európai Parlamenti választások előtt - és a szerepek újraosztása lehet.Ajánljuk még