Pesti Srácok

Szegedi bírót nevezett ki Áder János az OBH elnökhelyettesi posztjára

Szegedi bírót nevezett ki Áder János az OBH elnökhelyettesi posztjára

Áder János köztársasági elnök 2020. február 6-ával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki Harangozó Attilát – olvasható a birosag.hu-n. Harangozó Attila 1997 óta teljesít szolgálatot a bírósági szervezetben.

Dr. Harangozó Attila 2001 óta dolgozott a szegedi ítélkezésben, 2001-től a Szegedi Városi Bíróság, majd 2003-tól a Csongrád Megyei Bíróság büntető ügyszakos bírája volt. A Szegedi Városi Bíróság elnöki tisztségét 2003-tól 2005-ig töltötte be, majd 2005 és 2012 között a Szegedi Ítélőtáblán ítélkezett. 2012-ben az Országos Bírósági Hivatal elnöke előbb a Szegedi Ítélőtábla büntető kollégiumvezetőjévé, majd az ítélőtábla elnökévé nevezte ki. 2018-tól a Szegedi Ítélőtábla tanácselnöke.

Az új OBH-elnökhelyettes korábban többször is az ellenzéki média célkeresztjében volt. Szemére vetették, hogy amikor bírósági vezetők sorra fordultak szembe a kinevezések miatt az OBH korábbi elnökével, Harangozó Attila nem tette, sőt, úgy mert fogalmazni, hogy "az ember a saját munkáltatóját, kenyéradó gazdáját nem támadhatja meg, elég furcsa lenne, ha az lenne az ellenség, aki a munkájának a feltételeit biztosítja". Azon álláspontját is nyíltan vállalta, amiért szintén támadások érték, hogy "a bíróság állami szervezet, az állammal harmóniában kell működnie, az állam érdekében". Az sem okozott osztatlan sikert, amikor a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságát úri klubnak nevezte, akik "a magyar jogrendet nem írhatják felül".

Vezető kép: birosag.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?