harvard egyetem
A Harvard Egyetem 34 diákszervezete „indokoltnak” tartja a Hamász által elkövetett támadást
A Harvard Egyetem 34 diákszervezete szerint „teljes egészében” az izraeli rezsim felelős minden erőszakért. Az erről szóló közös nyilatkozatot az Amnesty International (!) harvardi szervezete is aláírta, később azonban szép csendben törölték magukat a listáról.Visszavonatnák Trump támogatóinak diplomáit a Harvardon
A Harvard Egyetem hallgatóinak egy szélsőbaloldali csoportja petíciót indított, amelyben azt követelik, hogy vonják vissza a diplomáit azoknak, akik Donald Trumpot támogatták. Mint emlékezetes, sok amerikai egyetemeken Trump 2016-os győzelme után rendkívüli szünetet rendeltek el, hogy a hisztérialiberális és hisztériabalos hallgatók ki tudják heverni a traumát. Nyilván a konzervatív hallgatóknak nem járt ez a lehetőség; tőlük inkább a már jogszerűen megszerzett diplomájukat akarják elszedni. Tiszta Amerika!Kovács Zoltán szerint opportunista és elfogult az EUobserveren megjelent, hazánkat támadó cikk
Egész Európában kezd visszaállni az élet a korábban megszokott kerékvágásba. Onnan is jól látszik ez, hogy miután már nem lehet a járványkezelési módszereink miatt Orbán Viktor miniszterelnök urat habzó szájjal diktátorozni, új témát keresett a balliberális „értelmiség”. És erre tökéletes alkalmat kínált egy magyarországi tiltakozás – írja Facebook-oldalán közzétett posztjában Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.Merkel a közönyösség falának ledöntésére buzdította a Harvard végzőseit
A közönyösség falának ledöntésére és az elszigetelődés politikájának elutasítására bíztatta a Harvard végzős diákjait Angela Merkel német kancellár az amerikai elitegyetem diplomaosztóján elmondott beszédében, a massachusettsi Cambridge-ben.Ajánljuk még












