Pesti Srácok

Antiszemita megnyilvánulások történhettek a Harvardon, eljárást indít az oktatási minisztérium (Videó)

Antiszemita megnyilvánulások történhettek a Harvardon, eljárást indít az oktatási minisztérium (Videó)

Az amerikai oktatási minisztérium polgárjogi irodája vizsgálatot indított a Harvard Egyetemen történt feltételezett antiszemita megnyilvánulások felderítésére – derül ki egy erről szóló hivatalos levélből.

A Fox News hírtelevízió birtokába került dokumentum szerint a vizsgálat egy panasz alapján indult, és arról szól, hogy a Harvard Egyetem elmulasztott intézkedni a diákjait származásuk miatt ért zaklatás ügyében, ami a polgári jogokról szóló törvénybe ütközik. A kormányzati polgárjogi irodától származó tájékoztatás arra is felhívja a figyelmet, hogy a vizsgálat a tények megállapítására törekszik, és az egyetem részéről rendelkezésre bocsátott információkra, valamint egyéb forrásokra alapszik.

A panaszt a sajtóértesülés szerint az egyetem egy volt diákja nyújtotta be, és megemlít egy első éves izraeli diákot ért incidenst, akit az Izrael ellen tüntető diáktársai "fizikai és verbális erőszakkal" léptek fel. Az ügyben a rendőrség is kapott bejelentést.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Lehotka László

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.