határon túli magyarok
Cseh Katalin levezette, hogy a belarusz-lengyel határon balhézó migránsokért is Orbán Viktor a hibás – Szatmáry Kristóf a Karanténvlogban
Pénteken este Szatmáry Kristóf, fideszes országgyűlési képviselő volt a Karanténvlogban Szabó Gergő vendége. Szalai Szilárd és Dezse Balázs állandó vendégek szokás szerint a elfoglalták helyüket és a srácok így négyen néztek nagyot a XVI. kerületi listázós, szélsőbaloldali Vajda Zoltán eddigi ténykedésén, fenyegetésein, aki Szatmáry Kristóf ellenfele volt az előző országgyűlési választáson, ahol kikapott és most újra megméreti magát. A Karanténvlog nem hagyhatta ki Márki-Zay újabb rettenetes taplóságait sem, aki minden megszólalásával milliókat sért meg és idegenít el magától, miközben kőkemény baloldali mantrát böfög föl. Így tett most is, amikor a magyar óvodásak LMBTQ-érzékenyítése került szóba, amit álproblémának tart a baloldal miniszterelnöke. Ismerjük ezeket a baloldali álproblémákat, ilyen volt a 2015-ös migránsválság is, valamint minden olyan válsághelyzet, amely magyar embereket érintett. A műsorban a magyart a magyar ellen uszító DK-s Arató Gergely újabb undorító uszítása is helyet kapott, melyet ugyancsak nem hagytak szó nélkül a résztvevők, ahogy kapott hideget-meleget Jámbor elvtárs és a szocialista Hiszékeny Dezső is, akik a CSOK-ot becsmérelték, cserében egy zavaros kommunista maszlagot igyekeztek lenyomni a magyar emberek torkán. Végül nem maradhatott ki Cseh Katalin sem, aki belpolitikai, külpolitikai és gazdasági szakértőként is debütált, de a baráti ATV stúdiójában is sikerült zavarba hozni a csaknem ötmilliárdos uniós pénzt zsebre tevő momentumos politikust, aki zavar nélkül hazudott bele a kamerába. Egy dolgot viszont megtudtunk tőle: a lengyel-belarusz válságért is Orbán Viktor a hibás. Megéri megnézni a Karanténvlogot! A DK-s Arató Gergely a határon túli magyarok ellen hergel, miközben a kormányt vádolja a magyar összetartozás elárulásával (Karantén-vlog)
Széles ismét a paletta, az ellenzéki megmondóemberek bőven ellátták a Karantént mesteri munícióval, amelyeken időnként idegeskedünk, néha a fejünket fogjuk, máskor jókat nevetünk. Alapvetően mégis szánalmas, hogy – sajátos módon kínálva alternatívát – például Gyurcsány Ferenc hű csatlósa, Arató Gergely nem tud leszakadni a határon túli magyarok iránti hergeléssel. Furcsa egy magyarországi pártnál arra hivatkozni, hogy magyargyűlölő; 2004. december 5. óta tudjuk, hogy Gyurcsányék ezt büszkén vállalják is, sőt, minden alkalommal igyekeznek egy lapáttal rátenni a gusztustalan szólamokra. Nem maradhatott ki a Karanténból az a Márki-Zay Péter sem, aki még mindig igyekszik minél erősebben megsérteni a fideszes szavazókat, majd fennhéjázva szólítja fel őket, hogy szavazzanak rá. A nemzet Zajos Petije közben azt sem felejti el, hogy az ovis LMBTQ-propaganda veszélyeit bagatellizálja és hülyeségnek tartsa, de egy jó fasisztázásra is futja az önimádó hódmezővásárhelyi politikusnak. Nem hagyhattuk ki a csok ellen hörgő kőkomcsi Jámbor Andrást és kedves barátját, a szocialista Hiszékeny Dezsőt sem, akik nyugodt arccal adták el a csok fölöslegességét, amit egy szélsőbaloldali maszlaggal és ígéretcunamival fejeltek meg. Végül igazmondó Cseh Katalin is a hálónkba került, aki a baráti ATV stúdiójában mutatta meg, hogy belpolitikai és külpolitikai szakértő egyben, sőt gazdasági tudor is, csak éppen a kérdésekre nem tud válaszolni, a közel 5 milliárd forintos uniós pénzzel kapcsolatban pedig zavartan hadovált, tagadva mindent, még azt is, hogy bármi történt volna az ügyben. Érthető: egy több szervet magába foglaló nyomozás és a házkutatás az egyik telephelyükön nyilván kívül esik az érdemi események halmazán. Ma sem fogtok unatkozni! Először beszéltek – Az ukrán elnök kínosan megkésve hívta ukrajnai látogatásra Orbánt
Hosszú, és az ukrán diplomácia számára egyre kínosabb hallgatás után telefont ragadott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Ukrajnába invitálja Orbán Viktort. Mint ismert, a két ország viszonyát jelentősen beárnyékolja, hogy Ukrajna az oktatási és nyelvtörvények megváltoztatásával erőteljes nacionalista, homogenizációs politikát folytat, ellehetetlenítve a területén élő kisebbségeket, függetlenül a hatalomra kerülő pártoktól. Legutóbb még az őshonos kisebbségek közül is kirekesztették a kárpátaljai magyarságot. Miközben Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és EU-s csatlakozási törekvései mellett – ezt egyébként maga Zelenszkij is elismerte és üdvözölte –, a kisebbségi kérdések rendezéséig gátolja az ország NATO-csatlakozását. A két állam vezetői közötti csúcstalálkozó ezért is lehet fontos Ukrajna számára, amelynek lehetősége még 2020 májusában vetődött fel, amikor Dmitro Kuleba első hivatalos útján Budapestre látogatott. Zelenszkij több mint egy éves késéssel végre fölvette a kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel.