határon túli magyarok
Újrakezdi a tárgyalásokat a Magyar Közösség Pártja a Most-Híddal
Újrakezdi a tárgyalásokat a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párttal az egységes magyar választási lista megteremtéséről a februári parlamenti választásokon – derült ki az MKP Országos Tanácsának szombati ülésén elfogadott határozatból. A Most-Híd pozitívan értékelte az MKP döntését.Leadta a bejegyzéséhez szükséges aláírásokat a felvidéki magyar Összefogás mozgalom
Leadta a bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat az Összefogás nevű új felvidéki magyar politikai mozgalom a pozsonyi belügyminisztériumban szerdán.Levelek Zürichből: Egy magyar történet Svájcból
Svájc, az ország, ahol innen, Magyarországról szemlélve úgy tűnhet, találkozott egymással a mondásbeli kolbász meg a kerítés. Legalábbis ez égett be az '56 utáni generációnak, amit csak erősített a rendszerváltás után "nyugatiautóval" hazalátogató nagybácsi, aki svájci csokit és akkor még jószerével használhatatlan frankot hozott a gyerekeknek. Ennek a mítosznak ha nem is a megcáfolására, de perspektívába helyezésére vállalkozott Ferkó Zoltán legújabb, Levelek Zürichből című könyvében.Úzvölgyi katonatemető: megkezdődött az egyeztetés a magyar és a román védelmi minisztérium között
Megkezdődött a szakmai egyeztetés és a kölcsönösen elfogadható megoldás keresése az úzvölgyi katonatemető ügyében a magyar és a román hadisírgondozásért felelős szervezetek között - közölte az MTI-vel Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, a magyar küldöttség vezetője szerdán.Nemzeti összetartozás napja - Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról is érkeznek gyerekek
Csaknem 5000 gyerek érkezik határon innen és túli iskolákból - Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából, Kárpátaljáról -, hogy részt vegyen a nemzeti összetartozás napjának programjain. Kedden közös éneklés lesz a Parlament előtti Kossuth téren.Az RMDSZ sikere vagy kudarca az országos részvételtől függhet
Barna Gergő erdélyi szociológus szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sikere vagy kudarca a májusi európai parlamenti választásokon alapvetően attól függ, hogy milyen lesz a romániai országos részvétel. Az elemző a kolozsvári Szabadság napilap hétfői számában latolgatta az RMDSZ választási esélyeit.Szijjártó: A magyarságnak nemzeti identitásához, hitéhez ragaszkodó közösségként van jövője
A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium diákjai, tanárai és szülői közössége a bizonyíték arra, hogy a magyarságnak nemzeti identitásához, hitéhez ragaszkodó közösségként van jövője a Kárpát-medencében - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, amikor elsőként átvette a tavaly újraalapított iskola által adományozott Rákóczi-díjat.Ezúttal közleményben támadja és nevezi irredentának a székelyeket a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció
Terjedelmes közleményben fakadt ki a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció, amiért a magyar elöljárók szándéknyilatkozatot írtak alá a napokban Székelyföld és Dél-Tirol együttműködésére vonatkozóan.Kövér László: Tisztelet illeti az elpusztíthatatlan kárpátaljai magyar alkotóerőt
Az Időfonal című színpadi produkció beregszászi bemutatójával a kárpátaljai magyar alkotóerő előtt tisztelgünk, azt az alkotóerőt ünnepeljük, amely elpusztíthatatlan - jelentette ki Kövér László pénteken Beregszászon, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban tartott premieren.Ajánljuk még
















