Újabb hangfelvétel: Háttéralkut kötött az MSZP és a JobbikPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 április 11. Elsősorban saját szavazótáborát akarja aktivizálni, ugyanakkor az előzőhöz képest százezerrel több szavazatot akar szerezni az MSZP az EP-választáson — derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételből, amely a szocialisták kampányeligazításán készült. A párt alapvetően azzal az üzenettel próbálja elérni célját, hogy „aki kicsi pártra szavaz, azzal fideszes mandátum keletkezik”, ezért az egyetlen közös listát, az MSZP—Párbeszédét kell támogatni. Ujhelyi István arról is beszámol, hogy a Jobbikkal megállapodtak a szavazóköri biztosok szoros együttműködéséről.
Nem csitul a helyzet Észak-Írországban, miközben a védelem a kegyetlen, késelő migráns feltételes szabadlábra helyezését indítványozta (Újabb sokkoló részletek!) Forró drót június 11. A vádat arab tolmács közreműködésével kellett ismertetni, mert a 2023. óta menedékkérelem alatt álló migránsnak azóta sem sikerült elsajátítania a világ egyik legegyszerűbb nyelvét, az angolt, amely nyelvterületen napi szinten tartózkodott.
A hatóságok szerint nem terrorista, így biztos csak rossz napja volt az észak-ír férfit lefejezni igyekvő migránsnak Forró drót június 10.
Megjelent a rendelet, Budapest helyett ezután Kazincbarcika fizeti a többletadót Forró drót június 11.
Orbán Viktor: több mint hárommillió ember a kiegyezést és a fegyverletételt választotta Forró drót június 13.
Luxusban éltek a gyógyszerhamisítók – Ferrari, Rolls Royce és milliárdos profit a lebukott ukrán–magyar bűnszervezet mögött Forró drót