Pesti Srácok

Újabb hangfelvétel: Háttéralkut kötött az MSZP és a Jobbik

Újabb hangfelvétel: Háttéralkut kötött az MSZP és a Jobbik

Elsősorban saját szavazótáborát akarja aktivizálni, ugyanakkor az előzőhöz képest százezerrel több szavazatot akar szerezni az MSZP az EP-választáson — derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételből, amely a szocialisták kampányeligazításán készült. A párt alapvetően azzal az üzenettel próbálja elérni célját, hogy „aki kicsi pártra szavaz, azzal fideszes mandátum keletkezik”, ezért az egyetlen közös listát, az MSZP—Párbeszédét kell támogatni. Ujhelyi István arról is beszámol, hogy a Jobbikkal megállapodtak a szavazóköri biztosok szoros együttműködéséről.

– szögezi le Tóth Bertalan azon a felvételen, amely a szocialisták március 29-én, aktivistáknak, hálózatszervezőknek tartott kampányfelkészítőjén készült.

A közel négyórás hanganyag tanúsága szerint – amelynek első részét tegnap közölte a Magyar Nemzet – a balliberális ellenzéki oldalon hiába hangoztatják az összefogás és az együttműködés szükségességét, valójában öldöklő küzdelem zajlik a felek között az elsőségért.

PestiSracok facebook image

Az MSZP elnöke szerint a cél az, hogy legalább százezerrel több szavazatot szerezzenek, mint a 2014-es EP-választáson, amikor is 252 ezer voksot kaptak, másfelől arra törekszenek, hogy „el tudjuk érni, hogy a Párbeszéddel közös lista az ellenzéki oldal legerősebb listája tud lenni”.

– jelenti ki Tóth, aki arról is beszél, hogy bár a közvélemény-kutatások szerint az ellenzéki oldalon az MSZP a legerősebb a fővárosban, ezt viszont „szavazatra is kell váltani”, ami „nagyon sok feladat lesz”.

– ezt már Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi elnöke mondja.

– hangsúlyozta Molnár.

Ujhelyi István, a párt EP-kampányának vezetője arra emlékezteti az aktivistákat, hogy 2014-ben

Ujhelyi elmondja, hogy

Ujhelyi István egyértelművé teszi, hogy mit kell elmagyarázniuk az embereknek. Mint fogalmaz:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.