hazaárulás
Miért kötelességem eltűrni, hogy beteges Nérók ugrálnak körülöttünk? - Döbrentei Kornél a Polbeatben (videó)
A mi felelősségünk is, hogy az országot tönkretevő és a járvány idején is bomlasztó "beteges Nérókat" eltűrjük-e magunk körül! - állapította meg Döbrentei Kornél Magyarország Babérkoszorújával, József Attila-díjjal és Alternatív Kossuth-díjjal kitüntetett költő a legutolsó közönség előtt rögzített Polbeatben, az R56 Sörözőben, még március 15-én. A járványhírek között némiképp elsikkadt élő adást, amelyben Ferkó Dániel történész, a PestiSrácok.hu főmunkatársa, Stefka István lapigazgató és Huth Gergely főszerkesztő beszélgetett a költővel hazaszeretetről és hazaárulásról, kormányról és ellenzékről, rendszerváltókról és átmentettekről, szabadságharcosokról és kollaboránsokról az ünnep apropóján, most visszanézhetik!Orbánt most éppen Mussoliniként ábrázolja Brüsszelben a DK-MSZP-Momentum-Soros-kommandó
Ma éppen a magyar kultúra, az oktatás, a tudomány és a média volt soron. Ezek „leépítéséről” tartottak konferenciát magyar ellenzéki politikusok az EP-ben, hogy az önmagukat magasabb rendűnek tartó nyugati politikusoknak megfelelő sorvezető legyen a kezében, amikor hazánk lakóinak elmaradottságáról értekeznek, a politikai korrektség előírásai miatt a rasszizmusukat és kolonializmusukat társaságban már csak a kelet-közép-európaiak felé irányuló gyűlöletben kiélő társadalmuknak.Ezeknek minden nap ragyogó alkalom egy kis hazaárulásra
Hogy az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzék szerdán százezredszer is hazánkat mocskolta Brüsszelben, nem túl meglepő. Náluk ez a napi rutin része: közvetlenül a reggeli és az esti fogmosás közé szokták beiktatni. Ezért élnek. Ezért gyártották és ejtőernyőzték őket ide valahonnan a bús bánatból. Szerencsére némileg színesítette az eheti sok kis szürke ellenzéki hazaárulás egyhangúságát egy másfajta árulás is: Gyurcsány bemószerolta saját halott apját... Hát milyen emberek ezek?Bősz Anett rasszista képet posztolt Orbánról, és az édesanyákon gúnyolódott
Magyarországon nincs nemzeti minimum. Itt következmények nélkül el lehet árulni a gúnyhatárokon túli magyarságot. Következmények nélkül lehet röhögcsélni a magyarság fogyásán, gúnyolódni a magyar családok bőkezű kormányzati támogatásán, és következmények nélkül lehet rasszista képet posztolni Magyarország miniszterelnökéről, mint tette azt néhány napja a Gyurcsány-frakcióban ülő Bősz Anett. Trianont éltetni is gond nélkül lehet ebben a honban, miként azt a Magyar Tudományos Akadémia egyik fölkent történésze tette néhány napja. Nincs egyetlen olyan nemzeti sorskérdés, amelybe a kommunisták, liberálisok és az uszályukba tartozók ne rondítanának bele. Ezeknek semmi sem szent. Lehetetlen velük a párbeszéd.Hazaszerető fiatalok szervezésében fáklyás felvonulással emlékeztek Pécsett a baloldal 15 évvel ezelőtti hazaárulására (PS-videó)
A Pécsi Polgári Közösség kezdeményezésére, hazaszerető fiatalok felhívására több százan vonultak fel Pécsett fáklyákkal csütörtök este a Dóm térről a Trianon-emlékműig, hangsúlyozva a nemzeti összetartozás erejét és elítélve Gyurcsány Ferenc és társai a 2004. december 5-i népszavazáshoz fűződő, nemzetellenes uszítását. A felvonulás előtt Szenn Péter horvátországi református püspök, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Kis Róbert, a Kosztolányi Dezső Céltársulás alapítója szónokolt.Tizenöt éve szúrták szíven a magyar nemzetet Gyurcsányék
Éppen tizenöt éve történt. 2004. december 5. gyászos napja előtt ugyanazok az alávaló rongyemberek uszítottak külhoni véreink kedvezményes honosítása ellen, akik egy évtizedre rá már az afrikai, ázsiai agresszív honfoglalók betelepítését, a kerítés lebontását követelték „humanitárius” okokból. A vadidegenek jók voltak nekik, a magyarok nem. Gyurcsányék minden szava hazugság és méreg volt: azzal riogattak, hogy ha állampolgárságot kapnának a magyarok, százezrek települnének át, ami sok milliárdos terhet jelentene. „Ne fizessünk rá!” – hergeltek magyart a magyar ellen Szemkilövetőék, akiknek nemzetárulása Károlyi Mihályéval, Rákosiéval, Kádáréval vetekszik.Hazaárulás miatt indulhat nyomozás Soros György ellen?
Hazaárulás miatt indíthat nyomozást a rendőrség Soros György ellen, miután a megjelent hírek szerint személyesen próbálta megakadályozni, hogy Magyarország megkapja az uniós bővítési posztot az új Európai Bizottságban. Sorost emiatt néhány napja feljelentették az ügyészségen, ahonnan az állam elleni bűncselekmények ügyében hatáskörrel rendelkező Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) továbbították a feljelentést. A rendőrök a dokumentum megérkezése után dönthetnek az eljárás megindításáról.A „Halálbarbi” már a NATO-nak könyörög, hogy buktassa meg Orbánt
Miután Brüsszel valami különös okból nem óhajtja elkergetni Orbánékat a hatalomból, a tavaly decemberi puccs pedig nem jött össze, ezért Cseh Katalin (született: Montreal) immár az Egyesült Államok és a NATO azonnali beavatkozását kéri, követeli. Cseh Katalin azt akarja: a NATO „kényszerítse” Magyarországot, hogy a Cseh Katalinnak tetsző létformában tengesse életét. Hogy egy katonai szövetség esetében mit jelent a „kényszerítés”, azt nem nehéz kitalálni. Úgy tűnik, ez a nő kész lenne külföldi haderőt hívni a törvényes magyar kormány megdöntésére, ami utoljára Kádárnak sikerült. Őrület! Egy biztos: jól működő jogállamban fölszámolják a súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, külföldről pénzelt, nyugati titkosszolgálatok által dróton rángatott pártokat, amelyek alkotmányellenes módszerekkel, erőszakosan akarnak hatalomra jutni..."Segítsenek megállítani Orbánt!" – A hazaáruló Dobrevék agresszív levélben követelik a brüsszelitáktól a magyar kormányfő térdre kényszerítését
Újabb gyűlölködő és lázító levelet írt a brüsszeli európai parlamenti képviselőknek Dobrev Klára, amelyben Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Várhelyi Olivér biztosjelölt ellen uszítja a külföldi politikusokat – tudta meg a PestiSrácok.hu. "Segítsen megállítani Orbán Viktort" – rimánkodik Gyurcsányé a portálunk által megszerzett levelében, amelyet Dobrev mellett Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselők is aláírtak. "Nem hagyhatjuk. Amíg Orbán a miniszterelnök, Magyarországnak nem szabad átadni a bővítési és szomszédsági portfóliót az Európai Bizottságban, nem szabad megengedni, hogy aláássák az unió helyzetét" – uszítanak Dobrevék az EP-képviselőknek szétküldött levélben.Ajánljuk még