Bősz Anett rasszista képet posztolt Orbánról, és az édesanyákon gúnyolódott
Magyarországon nincs nemzeti minimum. Itt következmények nélkül el lehet árulni a gúnyhatárokon túli magyarságot. Következmények nélkül lehet röhögcsélni a magyarság fogyásán, gúnyolódni a magyar családok bőkezű kormányzati támogatásán, és következmények nélkül lehet rasszista képet posztolni Magyarország miniszterelnökéről, mint tette azt néhány napja a Gyurcsány-frakcióban ülő Bősz Anett. Trianont éltetni is gond nélkül lehet ebben a honban, miként azt a Magyar Tudományos Akadémia egyik fölkent történésze tette néhány napja. Nincs egyetlen olyan nemzeti sorskérdés, amelybe a kommunisták, liberálisok és az uszályukba tartozók ne rondítanának bele. Ezeknek semmi sem szent. Lehetetlen velük a párbeszéd.
A világ szerencsésebb tájain kormány és ellenzék között létezik néhány olyan nagy, közös ügy, amelyben – ha Gulyás Mártonok, Trolldai Bencék potyognak is az égből – egyetértés van. Olyan témákról beszélek, amelyek a nemzet megmaradása szempontjából létfontosságúak, így túlmutatnak a hétköznapi pártcsatározásokon, parlamenti ökölrázásokon, voksvadászaton. E nagy, szent közös ügyeket nevezhetjük akár nemzeti minimumnak is.
Nos, ez az, ami Magyarországon 2004 óta nincs.
Ilyen nemzeti minimum az ideiglenesen szétszóratásban élő, egymástól gúnyhatárral elválasztott, ám valójában egységes és elválaszthatatlan magyar nemzet védelme, összetartozásának erősítése. Minden magyar nemzetiségű, vagy magát magyarnak valló ember a testvérünk, éljen bárhol a világban. Szabó Dezsővel szólva: „Minden magyar felelős minden magyarért.” Így aztán nem lehet kérdés. hogy minden magyar embert megillet a magyar állampolgárság és a választójog is. Hogy nemzeti érzületünkbe, összetartozás-tudatunkba a ménkű csapott (a negyvenévnyi kommunista rémuralom formájában), azt mi sem jelzi jobban, mint hogy 2004. december 5-én – történelmünk leggyalázatosabb nemzetáruló kampánya után – alig győztek az igenek a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Gyurcsány Ferenc vezetésével a balliberálisok szíven szúrták a gúnyhatáron túli magyarságot.
Megbánásról, bocsánatkérésről természetesen szó sincs, Gyurcsányék máig büszkék rémtettükre, s azóta is minden kampányban legalább egyszer leukránozzák, lerománozzák a külhoni magyarokat, ami megint csak a minősített nemzetárulás kategóriája. Ennyiből is látszik: Magyarországon nincs nemzeti minimum, hiszen a teljes ellenzék összebútorozott ezzel a haramiával, mindannyian közösséget vállaltak egy nemzetárulóval.
Szintén nemzeti minimum kéne legyen, hogy ha már egyszer csatlakoztunk egy torzszülött, liberális birodalomhoz, legalább teljes jogú tagjai legyünk annak, és az innen nyereség formájában kitalicskázott pénzek legalább egy részét visszakapjuk támogatásként. Ám a DK, az MSZP és a Momentum európai parlamenti képviselői most azért küzdenek, hogy Magyarország uniós szavazati jogát – a 7-es cikkely szerinti eljárás végén – elvegyék, a hazánknak járó támogatásokat befagyasszák, nemzeti szuverenitásunk utolsó morzsái Brüsszelbe kerüljenek. A szuverén Magyarország megsemmisítésén dolgoznak. Azért, hogy hazánk egy fogyasztásba őrült, történelmétől és hagyományaitól megfosztott multikulti bábállam legyen.
Cigányozz, és röhögd ki az édesanyákat!
A fenti karikatúrát a Gyurcsány-frakcióban melegedő Bősz Anett posztolta ki pár napja. Bár egyéb kommentárt nem fűzött a képhez, annak mondanivalójával nyilvánvalóan egyetért. Ezek szerint gúny céltáblájává tehetők a magyar édesanyák, akik gyermekeket hoznak a világra, kiröhögni való az élet továbbadásának szentsége. És a valóságosnál sötétebb bőrszínnel ábrázolandó, sunyi módon lecigányozandó az a miniszterelnök, aki történelmi tettet végrehajtva, soha nem látott mértékű támogatásokkal segíti a magyar családokat a gyermekvállalásban, hogy a nemzet elkerülje a demográfiai katasztrófát.
Itt tartunk: egy havi sok százezer forintnyi közpénzből eltartott országgyűlési képviselő a magyar édesanyákon gúnyolódik. És ebből a szempontból mellékes, Bősznek van-e gyermeke vagy sincs: nem tudom és nem is érdekel.
- Ha Bősznek öt gyermeke lenne, akkor sem lenne joga teli szájjal röhögni azokon a magyar édesanyákon, akiken a magyarság jövője múlik. Ezeknek az édesanyáknak (és családjaiknak) az áldozathozatala, munkája eredményezi majd azt, hogy a Kárpát-medence magyar marad. És nem, nem pénzbedobós automaták az édesanyák, senki nem is tekint rájuk ekként, viszont a többségük hálás, amiért végre van egy kormány, amely CSOK-kal, GYED-extrával, autóvásárlási kedvezménnyel, adókedvezményekkel és egy rakás egyéb támogatással, kedvezménnyel segíti őket.
Ha a Kárpát-medencében valamilyen katasztrófa folytán mind a hétmillió magyar hölgy Bősz Anett lenne, s mind a hétmillió kiröhögni valónak gondolná az anyaságot, a gyermekvállalást, a családok soha nem látott mértékű támogatását – s ebből eredezően mind a hétmillió úgy döntene, esze ágában sincs továbbadni az életet, akkor pár évtizeden belül hírmondó sem maradna ebből a nagyszerű nemzetből.
- Ám Bősz Anett nemcsak a magyar édesanyákat röhögte szemközt a karikatúra megosztásával. Bősz Anett egy nyíltan rasszista képet tett ki a falára. Nézzék csak meg, milyen színű az édesanya bőre és milyen a miniszterelnöké! Aki ilyen képet tesz ki, az a legalantasabb rasszista ösztönökre építve gyűlöletet kelt. Az ilyen ember se nem vicces, se nem liberális, se nem demokrata. Azt hiszem, az ilyen embernek – egy gyors bocsánatkérés után – le kell mondania, el kell húznia a közéletből.
(Az pedig tényleg már csak zárójeles megjegyzés: a rasszista rajzot megosztó Bősz Anettnek van képe a PestiSrácok.hu-t ekézni, amiért írtunk az ő Facebook-posztjáról. Ehhez azért arcbőr kell! Ám előbb nem ártana megtanulni olvasni: az ominózus cikket ugyanis nem Vésey Kovács László írta, akit Bősz gyalázni kezdett, hanem Varga-Bíró Tamás.)
Jó volt Trianon, mi?
Hogy miért lehetetlen a párbeszéd a Magyarországon állomásozó ellenzékkel és annak holdudvarával, arra íme, egy újabb példa a napokból. Gyáni Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia történésze azt írta az ÉS-be, hogy
- Magyarország trianoni megcsonkításának voltak előnyei is számunkra, az országcsonkítás kedvezően hatott a nemzetgazdaságra. A „nagy gondolkodó” szerint a fejletlenebb területek elvesztésével ballaszttól szabadult meg az ország.
Honnan veszi a bátorságot ez az alak, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánkról ilyeneket írjon? Az embernek a végtagjai nem lehetnek ballasztok. Mit szólna hozzá ez a Gyáni, ha valaki levágná az ő végtagjait, majd azzal vigasztalná: „Figyelj, Gyáni, legalább megszabadultál a ballaszttól”? Nyilván értékelné... Azt még úgy-ahogy értjük, megtapasztaltuk az elmúlt évtizedekben, hogy egyes „történészek”, közszereplők magasról tesznek a magyarság sorstragédiáira. Immunisak a történelmünkre, sőt mintha kéjes örömüket lelnék a minket ért hányattatások elbagatellizálásában. Csupán annyit szeretnénk kérni tőlük: tartsák inkább magukban az ostobaságaikat!
Gyáni ámokfutása újabb adalék ahhoz, miért kellene alaposan rendet tenni az akadémia háza táján. Tessék mondani: miért kell az adófizetőknek havi több százezer forintért eltartani azokat, akiknek egyetlen foglalatosságuk megrugdosni kenyéradóikat, gyalázni a nemzetet, sót hinteni nyílt sebeinkbe?
Nincs egyetlen olyan nemzeti sorskérdés, amelybe a kommunisták, liberálisok és az uszályukba tartozók ne rondítanának bele folyton. Ezeknek semmi sem szent. Lehetetlen velük a párbeszéd. Ezeknek, sajnos, emberi arcuk sincs.
