Pesti Srácok

hazaárulás

Jakab "Krumplis" Péter polgárháborúval akar hatalmat dönteni, Magyar Péter már csodaszarvasnak képzeli magát – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 augusztus 24.
A Jobbik szánalmas árulójával már nem nagyon szokott senki se foglalkozni, nulla százalékos pártjának szemétdombjáról már csak a legundorítóbb hergeléseket küldi az éterbe. Elsősorban a határon túli magyar emberek zavarják a mamuszos pártfogóját. Ez már önmagában gusztustalan, de mivel szinte senki sem foglalkozik vele, visszhang nélkül maradnak a hazaáruló szavai. A krumplikirály azzal akar kitűnni a posványból, hogy polgárháborús állapotokat igyekszik szítani az országban, ha már demokratikus úton nem sikerült, jöhetnek a fegyverek. Támogatói szó szerint nincsenek, ennek ellenére a többségre hivatkozik és úgy akarja magát visszahozni a vérkeringésbe, hogy Magyar Pétert hívja segítségül. Jakab szánalmas ravaszkodásának az lenne a célja, hogy egyenértékűnek mutassa magát bármelyik ellenzéki formációval, ám azért megér néhány szót a Karanténnak is, mivel aljas hergelése a határon túli magyarok ellen, valamint az államrend megdöntésére irányuló nyílt tervei büntetést érdemelnének. A Karantén foglalkozott a megszólított Magyar Péterrel is, ugyanis a poloskák nagy barátja most a kórházakat járta végig, ahol szó szerint raportra hívta a kórházak igazgatóit, mintha valami uralkodó lenne és felelősségre vonta őket. Ahol nem talált hibát, ott igyekezett keresni és igazi piperkőcként pökhendi módon, foghegyről beszélt mindenkivel. Természetesen az augusztus 20-i beszédét sem hagytuk szó nélkül, hiszen a Messiás magát már a csodaszarvashoz hasonlította, akit szomjazva vár a népe, hogy megmentse végre. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!

Alakul a gyurcsányista börtönválogatott és olcsó telexes hazaárulás külföldi hülyegyerekekkel – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 augusztus 17.
Most sem volt túl jó hete a baloldalnak, hiszen az egyik vezérnaszádja kapott léket, Kiss László gyurcsányista polgármestert ugyanis letartóztatták, miután kihallgatták. A PestiSrácok.hu már a júniusi választások előtt részletesen beszámolt a gyanús ügyről, amely növelte a baloldali börtönválogatott számát, ezt követően, a kisebb és nagyobb halak mellett Czeglédy Gergő momentumos óbudai alpolgármester is letartóztatásba került. Kiss László azonban megúszta, megnyerte a polgármester-választást, ám úgy tűnik, ő sem kerülhette el az igazságszolgáltatás következményeit. A Karanténvlog beszámol arról is, hogy se Gyurcsány Ferenc, se a baseball ütős szóvivő, Barkóczi nem találta a kerületet, hiszen Óbuda helyett mindketten Újbudát mondtak az első pánikban, de ki tudja, talán minden kerületben megbújik egy-egy DK-s akna. Az igazi meglepetést azonban a Telex szolgáltatta, akik mindig örömmel én önként vesznek részt hazaáruló akciókban, most pedig még nehéz dolguk sem volt, csupán a különlegesen intelligens külföldi szigetezőkkel kellett néhány szót váltaniuk. A "felvilágosult" ifjak szépen felmondták azt a mantrát, azt a néhány gondolatot, amit a fejükbe vertek, miszerint Orbán Viktor diktátor, Magyarország elnyomott diktatúra, ahonnan mindenki menekülni akar, sőt voltak olyan egyedek is, akik szerint az a demokrácia, ha a megválasztott kormányfő nem veheti át a megbízatását, mert nekik éppen nem tetszik. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg.

Korábban az ukránokat szidta, most Kijevben parádézott a diszkóbotrányról terelő Magyar Péter – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 július 13.
Kiábrándító érzés, amikor tudja az ember, hogy egy szép gesztusnak tűnő akció mögött mi lehet a valóság. Az a Magyar Péter, aki korábban még az ukránok felelősségét firtatta az orosz-ukrán háborúban, most az ukránok nagy barátjává vált, sőt, segélycsomagot vitt Kijevbe a lebombázott gyermekkórházat segítendő. Ezzel nem is lenne gond, ha az egész megint nem egy öncélú akció lenne, egy terelés a belvárosi tatárjárásról, amit Magyar tökrészegen intézett. Gyűlnek a botrányok, újabb áldozat jelentkezett, aki azt állítja, hogy Magyar erőszakoskodott vele, a nárcisztikus önimádás kezd sok lenni egyre több embernek, robbantani kell a cukiságbombákat. Mellékesen és zárójelben megjegyezve, a bombázás még mindig tisztázatlan, egyes hírek arról szólnak, hogy ukrán légvédelmi rakéta darabjai zuhantak a kórházra, de nem is ez a lényeg. A háború aljas dolog, a legjobb kimaradni belőle, de Magyar Péter most elkötelezte magát csupán azért, mert ezt mondták meg neki és ezzel akar népszerűbbé válni. Aki a magyaroknak jót akar, nem megy háborúban álló országba parádézni fölöslegesen, természetesen úgy, hogy itt sem a segélyek a fontosak, hanem az, hogy saját magáról tegyen ki fotót a magát messiásnak tekintő Magyar. A Karanténvlog azonban foglalkozott azzal a Pottyondy Edinával is, aki utolsó szarházinak nevezte Orbán Viktort kínlódó gyűlöletében és Gyurcsányék vérszegény hazudozása is belefért a mai vlogba, végül Tompos (Tompika) Márton momentumos elnökké választásán is nagyot nevettünk, hiszen mi megjósoltuk, hogy a legérdemtelenebb harmadvonalas ügynököcske fogja majd lekapcsolni a villanyt a hazaárulók pártjánál.

Trianonon lépjünk túl, az nem fáj a libsiknek, de az ukrán földekért az utolsó töltényig harcoljunk – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 július 7.
Lassan itt az uborkaszezon, de a Karantén azért most is talált bőven muníciót a zavaros posványban. Kezdésnek a liberális elfogadás és szeretet jegyében a Magyar Pétert körberajongó őrültek már elhamvasztani, karóba húzni, agyonverni kívánnak újságírókat, elsősorban azokat, akik merészelnek írni a belvárosi tatárjárásról, amikor Magyar Péter tökrészegen balhézott, majd összerondított gatyában ténfergett és őgyelgett a budapesti éjszakában, miután kirakták a bulihelyről a biztonságiak. A hergelés és beteges viselkedés segítségével szinte szabadcsapatok alakultak, akik pusztítanának is a messiásért. Azt persze nem tudják, hogy mit miért kell tenni, de az nem is fontos manapság, elég az akarat. A Karantén ezen kívül rátalált a vergődő DK-ra is, akik már alig jelentkeznek, de Gyurcsány Ferenc még állja a sarat, hiszen időnként erőből harsogja, hogy az összes hibáért mindenki más felelős, ők viszont kitartanak, hiszen a bolsevikok 6-7 százalékos támogatottság mellett is többségben érzik magukat. Nem hagyhattuk ki Orbán Viktor kijevi látogatásának utózöngéit sem, hiszen rendkívül érdekes, hogy akik Trianonra csak legyintenek, az ország és a nemzet megcsonkítása érdektelen számukra, azok most annyira támogatják az ukránokat, hogy egyetlen négyzetcentiméternyi föld elvesztésébe se nyugodnak bele. Ezek az emberek itt élnek Magyarországon, ám a szívük nem a saját hazájukért dobog, és folyamatosan le is leplezik magukat. Nézzétek most is a Karantént!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.