hergelés
Kegyeletsértő, elhunyt baloldali szavazóval érzékenyítő kampányba kezdett a népszavazási kezdeményezést elbaltázó ellenzék
Ezen a héten is sok érdekes ellenzéki hal akadt a Karantén horgára, hiszen két hónappal az országgyűlési választások előtt láthatóan mindenki belead anyait-apait. A baloldal számára ez azt jelenti, hogy minél több botrány, kamuvideó, karaktergyilkosság és átlátszó hazugság kerül elő a tarisznyából, a Karantén pedig sosem rest lecsapni ezekre a gyöngyszemekre. Embertársaink halálával nem elegáns dolog kufárkodni, politikai haszonszerzésre használni, a végső kétségbeesésbe eső baloldal azonban úgy látszik, már semmilyen eszköztől nem riad vissza. Ezt bizonyítja az elbaltázott ellenzéki népszavazás utáni magyarázkodás és az egyik aktivistájuk által előadott könyörgés, ahol az egyik aláíró elhunyt férjének említésével érzékenyítik a Nemzeti Választási Irodát. Az ízléstelenséget a DK egyik vezérürüje tetézte, hiszen Konczer Erik képes volt fapofával arról beszélni egy sajtótájékoztatón, hogy a kormány tönkretette a nyugdíjasokat, ellenben a 2010 előtti baloldali kormányok etalonként szerepelnek a történelemben ez ügyben is. Adásunkban különdíjat kapott Hiszékeny Dezső elvtárs is, hiszen a szocik angyalföldi őskövülete igen érdekes állapotban tartott beszédet egy megemlékezésen, ahol a nyelvbotlások mellett csak az volt izgalmas, ahogy Hiszékeny fröcsögő nyállal szidta a kormányt, és az MSZP, valamint a baloldal érzékenységét, demokráciafelfogását dicsérte. Végül nem hagyhattuk ki a Jobbikot sem, akik vidéken tartott performanszukkal ismét bolondot csináltak magukból Demeter Márta vezetésével. A Jobbik szerint ugyanis a kormány tönkretette a vidéket, a DK-val összeboruló, egykor jobboldali párt azonban a Kánaánt ígérte a rájuk szavazóknak. Most is erős Karanténnal készültünk, tartsatok velünk! A DK bűzölgő halászlével készül a karácsonyi ünnepekre, Márki-Zay lakossági fórumon égett szénné ismét a gombák miatt (Karanténvlog)
Közeledik a karácsony, azonban semmi sem emlékeztet a szeretet ünnepére az ellenzéki oldalon, inkább az egymás osztásának és a pániknak a pillanatait láthatjuk. Persze bizonyos kommunistákat sosem érdekelt a "fenyőünnep", ám a magyar emberek többsége még mindig nem a baloldal ízlésének megfelelően gondolkodik, ez pedig nagyon fáj az olyan 1 százalékos pártoknak, mint a Párbeszéd, akik az egész társadalmat szeretnék saját torz képükre formálni. Márki-Zay Péter pedig ugyancsak olyan ember, aki saját magát tartja a legfontosabb szegmensnek az egész nemzetet tekintve, erre pedig a Karantén is lecsap minden héten, hiszen Zajos Peti sosem áll le. Legutóbb egy lakossági fórumon próbálta maroknyi hívei előtt kimagyarázni a fideszes szimpatizánsokkal szemben használt igen ízléses hasonlatát, amelyben sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak nevezte ezt a közel 3 millió embert. Hogy hogyan sikerült kijönni ebből a slamasztikából a lakossági fórumon? Sehogy, de ezt jobb, ha megnézitek a vlogban. Sor kerül a DK újabb kőbunkójára is, hiszen Varga Zoltán, az alufóliás koronamester igen megfáradtan igyekezett hergelni járványügyben a kormány ellen, de egy ingyenes tesztelési szólamon kívül nem túl sokra jutott. A keleti vakcinák ellen elfelejtett hergelni, cserében a "bűzölgő halászlé" szókapcsolattal borzolta a kedélyeket. Dorosz Dávid, volt főpolgármester-helyettes is előkerült, aki érdes torokkal szidta a kormányt, mindezt érthetetlenül primitív, ötvenes éveket idéző tónusban adta elő. Ez az ember volt az, aki még az igen gyenge felhozatalt mutató fővárosi balos vezetésből is kilógott, így repülnie kellett posztjáról. Jó kommunistaként azonban mindenhez is ért, így most országgyűlési képviselő akar lenni, ehhez pedig a konkrétumok nélküli óbégatást választotta fegyverként. Végül Jakab Péter színesítette a palettát, aki zsigerből igyekezett gazdasági összeomlásról beszélni, pánikot kelteni, de ez már egy megfáradt ember kísérletének tűnt, aki lassan oda kerül, ahova való: a politika süllyesztőjébe. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri! Márki-Zay és hű fegyverhordozója, Gyagyás Tódi teljesen indiszponáltan, és magát lejáratva KÉSZül a hatalomátvételre
A péntek esti Karanténvlog most sem maradt izgalmas témák nélkül, Szabó Gergő és állandó vendégei ismét lubickoltak az ellenzék hülyeségeiben. Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett most Gyurákovics Andrea ült a vendégszékben, a ferencvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője pedig egyből alkalmazkodott a hangulathoz. A sok nevetést és szörnyülködést egyből Márki-Zay Péter és hű szolgája, Kész Zoltán prezentálta, akik csípőből hozták Gyagyás Tódi és a fenséges Henceg szerepét a Gumimacikból. Sajnos a szellemi szintjük hasonlósága mellett a rosszindulatuk már nem a mesehősökhöz tette őket hasonlóvá, hiszen ismét külföldre mentek hazát árulni, Putyin-bérencnek nevezve Orbán Viktort. Gyurákovics Andrea részletesen beszélt a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros viszontagságairól is, hiszen bő két év alatt az ellenzéki összefogás hazugságon és romboláson kívül nem nagyon csinált mást a kerületben. A Karanténvlog hangulatát a DK újabb gusztustalan hergelése tette teljesen szürreálissá, hiszen Gyurcsány egyik fegyverhordozója, Barkóczi elvtárs makogott arról, hogy a magyar embereknek már az alapvető karácsonyi étkekre sem futja idén az Orbán-kormány ténykedése miatt. Végül a Momentum egészségügyi hergelése és hazugsága, valamint Gurmai Zita újbóli őrületes perfomansza tette teljessé a műsort, hiszen az MSZP nagy futóbajnoka szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. Nézzétek most is a Karanténvlogot, sokat fogtok nevetni! Gurmai Zita elszabadult: az MSZP futóbajnoka szerint a magyarok háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él (Karantén-vlog)
Márki-Zay és hűséges Gyagyás Tódija, azaz Kész Zoltán ismét útra kelt. Mindezt láthatóan igen indiszponáltan tették, de az még bocsánatos bűn lenne, ha nem a külföldi tartótisztjeikhez indultak volna besározni a saját nemzetüket. A két nagy utazó Putyin-bérenc Orbánozott egy nagyot, majd telezagyválva az étert nagy büszkén elindultak kakit keverni a nagyvilágba. Ne felejtsük, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje komoly ember, ő trágyával etetett gombáknak tartja nagy liberálisságában a Fidesz-szavazóit, vagyis bizonyosan méltó a baloldali katyvasz élére. A Karanténvlog természetesen nem hagyhatta szó nélkül a DK-s Barkóczi émelyítő hergelését sem, aki szerint a magyarok karácsonyi asztalára már a legalapvetőbb élelmek sem kerülhetnek ki, akkora a szegénység. Ezt megfejelte egy ennél is aljasabb hazugsággal Gurmai Zita, az MSZP örökös futóbajnoka, aki szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. A förtelmes és kontraproduktív hazugságok sem tántorítják el az ellenzéket attól, hogy pánikszerű kapkodásuk közepette tovább hintsék a mérgezett vetést, erre pedig Havasi Gábor, a magát egészségpolitikusnak nevező volt mentős és általános kontár blődsége a legeklatánsabb példa, Havasi szerint ugyanis a kormány nem beszélt az oltás szükségességéről, és ezt pedig volt képe a kamerába belemondani. Azt Havasi elvtárs véletlenül elfelejtette, hogy pont a Momentum riogatott a kínai és az orosz oltással, bizonytalanságot próbálva kelteni, majd később képes ezzel a kormányt vádolni. Nézzétek most is a Karanténvlogot, rengeteg munícióval készültünk! Dobrev újra a frontvonalban, ismét fenyeget, és annyit ígérget, hogy a Kánaán ahhoz képest szegényház (Karantén-vlog)
Csak az volt az e heti Karanténban a kérdés, hogy mi maradjon ki, hiszen Karigeriék és a teljes ellenzék szinte sorban áll, hogy nagyobbnál nagyobb hazugságokkal és kreténségekkel vetessék észre magukat. Ez sikerült is, hiszen Budapest főpolgármestere még magához képest is vinnyogóbb, terelőbb és hazugabb volt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ahol a legegyértelműbb tényeket is letagadta, nem válaszolt, sőt, képes volt úgy visszavágni, mintha még ő lenne megsértődve. A bekakilt óvodás tipikus esete, aki a másikra mutogat, amikor nála van tele a gatya. Az a bizonyos gatya pedig csak telik fekáliával, bár a Gyurcsány család sokat dolgozott a mosási programon, Dobrev Klára azonban csak most mert előkerülni a nagy előválasztási buktát követően. De ha már itt volt, akkor nem állt meg egy sima beköszönésnél, hanem hergelt, hazudott, csúsztatott, és persze ígért minden földi jót, a Kánaán ehhez képest szegényház. Most épp a panelben élők voltak azok, akik egy esetleges DK-s választási sikert követően milliárdosokká válnak majd, de Dobrev sosem feledkezik meg arról, hogy a legnagyobb hazugságokat mosolygó arccal tegye meg. Most épp a rezsicsökkentést szidta és elmondta, hogy a valódi rezsicsökkentést ők képviselik majd. Mindehhez még arca is volt; arra nem gondolt, hogy férje, Gyurcsány Ferenc 2010 előtt már megmutatta, hogy nála mit jelent a rezsicsökkentés: kezdésnek harminc százalékos gázáremelést és tizenöt százalékos villanyrezsi-emelést. A Karanténban teret kapott ismét Molnár Zsolt, az MSZP budapesti agytrösztje, aki a múlt hetihez hasonló baromságokkal és hergelésekkel jelentkezett, de Cseh Katka sem maradhatott ki. A Momentum uniós pénzek körüli szakértőguruja most ismét a saját hazája ellen lépett fel, szélsőjobboldalinak nevezte a kormányt és a genderelmélet gyakorlati végrehajtásáért sipítozott Brüsszelben. Érdemes lesz ma is velünk tartani! Élő adásban égette le magát ocsmány hazugságával a momentumos Orosz Anna, aki cserébe megsértődött és áldozatpózba vágta magát (Karantén-vlog)
Újabb szintet lépett az ellenzéki halálkampány és hergelés ezen a héten, hiszen Gyurcsány ifjú munkásőrei is csatasorba léptek egy rendkívül kreatív dudálós akció keretében, valamint Tordai Bence és Orosz Anna is kitett magáért, akiknek a jobboldalisággal nem vádolható ATV műsorvezetői forrasztották torkukra a szót. Tordai balféknek nevezte a kormányt, szerinte kiderült, hogy a tíz év kormányzás tényleg egy csődtömeg volt, míg Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere szerint egyre kisebb a bizalom az emberekben a kormány és a vakcinák iránt, ezt azonban az ATV két műsorvezetője tényekkel cáfolta. Ez persze lepergett Oroszról, aki áldozatpózba vágta magát, és azt is letagadta, hogy az ellenzék csinál politikai ügyet a vakcinakérdésből. A mai Karanténban bemutatjuk nektek a tárnoki DK-s háziorvost, aki a kínai vakcina ellen riogat, és akit a Pesti Riporter Tárnokon kérdezett meg álláspontjáról és uszító posztjairól. Érdemes lesz megnézni mai adásunkat, hiszen bemutatjuk nektek a kisemberekért mindig krokodilkönnyeket hullató, szemforgató és kenetteljes Gy. Németh Erzsébetet, amint cinikus hangvételben mondja ki: akinek Karácsonyék inkasszózták a bértámogatását, az bizony így járt. Ennyit a baloldali segítségről, látható, hogy mire számíthatnak a "kisemberek". Végül Fekete-Győr András is helyet kapott a mai Karanténban, aki hónapokat készült a nagy programra, azonban két percen belül zavarba hozták, hiszen a családtámogatásokról csak hebegni tudott egy sort, konkrétumra nem volt képes. Egy dolog bizonyos: a jól működő családtámogatási rendszer sincsen biztonságban ezektől a kóklerektől, akik hosszú évek alatt nem voltak képesek a hergelésen és álhírek terjesztésén kívül mással előrukkolni. Nézzétek ma is a Karantént! A takaréklángelmék lázadása: az italboltba menekülő Gurmai Zita mentális állapota a "nagy futás" óta sem tisztult (Karantén-vlog)
Elképesztő felvételt kaptunk, amelyen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely táltosa még a megboldogult Klubrádióban értekezik teljes nyugalommal arról, hogy semmilyen gond nincs azzal, ha az ellenzék a járványt kicsinyes politikai haszonszerzésre használja fel. Márki-Zay szerint ugyanis ha egyszer szigorításról beszélnek, majd lazításról, az simán belefér, elvégre egy cél van: a hatalom megszerzése. A Karantén ezen kívül megemlékezett a kommunizmus áldozatairól, akiknek emléknapja február 25-én volt, mi pedig szeretnénk, ha az újkommunisták örökre elkerülnék hazánkat, mert a magyarok és a világ is eleget látott belőlük már. Hihetetlenül erős volt most is a mezőny, hiszen Fegyőr siránkozása már önmagában megér egy misét, azonban a tetteit elvileg mindig vállaló vállatlan Momó-vezér mellett teret engedtünk Arató Gergelynek is, a DK vakcinakirályának, aki ismét megpróbált hisztériát kelteni, és az sem számított, hogy az orrára koppintottak. Elvégre ilyen az igazi kommunista, nem gondolkodik, csak megy előre, a vörös köd pedig utat mutat számára. Aki megnézi a Karantént, együtt morfondírozhat velünk arról, hogy Gurmai Zita vajon mit akarhatott mondani a másik takaréklángelmével, Korózs Lajossal tartott közös sajtótájékoztatóján. Felmerült a gyanú, hogy valami komolyabb mentális zavar keletkezhetett a gépezetben, de rátok bízzuk a megoldást, mi tanácstalanok vagyunk. Természetesen megemlékeztünk Jakab Péter balesetéről, ahol szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban az uszító Jobbik-vezér amellett, hogy ránk küldte a trolljait, azt is eltitkolta, hogy a kocsiját a néppártosodás alapkövetelményeinek nem feltétlenül megfelelő Hajnády Kristóf újnyilas vezette, aki korábban a győzelem jelét mutatta Auschwitzban. Nézzétek meg velünk a Karantént! A szolnoki baloldal a koronavírust is hergelésre és kisstílű politikai haszonszerzésre használja
A baloldal álszentsége, hazugságai és gátlástalan opportunizmusa sajnos mostanában egyre gyakoribb, semmi sem szent számukra, ezt többször bizonyították. Szolnokon sem tettek másképp, hiszen a magát "szolnoki többségnek" nevező baloldali csapat a koronavírus körüli hercehurcát használta fel arra, hogy besározzon egy iskolaigazgatót, korábbi fideszes képviselőjelöltet, Töreki Andrást. A tények nem számítottak, csupán a hangulat- és pánikkeltés, lejáratás, a vírus okozta félelmet próbálták meg felhasználni hergelő posztjukban. Valótlanságokat írva azt tették közzé, hogy Töreki a "fertőzés európai gócpontjába", Milánóba vitt úgy egy iskoláscsoportot, hogy tudta, ott veszélyes a helyzet. Az undorító és lelkiismeretlen hergelésnek meglett az eredménye, gyalázkodó és átkozódó tudatlanok szidták a csoportvezetőt és azokat, akik kiutaztak, ahogy az egyik megdöbbent levélíró közölte velünk. Tőle megtudtuk a valóságot is, mely a "szolnoki többséget" természetesen nem érdekelte, nekik a riogatás a fontos. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.