hídlezárás
Kormányellenes hergeléssel és hangulatkeltéssel „készülnek” a tanévre a tanárszervezetek
Hídlezárásokkal, tüntetésekkel és polgári engedetlenséggel is fenyegetnek a tanévkezdés idején baloldali vagy ahhoz szorosan köthető szervezetek. A tanárokat többek között a Tanítanék Mozgalom próbálja a kormány ellen hangolni a szakállamtitkár konstruktív hozzáállását mellőzve.Már csak félig sikerült lezárniuk a Margit hidat a tüntetőknek
A kata szabályozásának módosítását követően alig telt el nap anélkül, hogy valamilyen tüntető csoportosulás ne foglalt volna el egy hidat. Bár ezek a csoportok eddig is inkább csak egy hangos kisebbség tömörülését jelentették, mára úgy tűnik, annyira elfogytak, hogy már csak félpályán tudják akadályozni a forgalmat, ha utcára vonulnak. Legalábbis a Rend-SzerVáltók mozgalom tegnapi tüntetésének mérlegéről elmondható, hogy csupán az egyik forgalmi irányt sikerült blokkolni, a tüntetők létszáma pedig végig csekély maradt – lassan időszerű lesz Karácsony Gergelytől tanácsot kérni, rajta kívül eddig senkinek sem sikerült tartósan megbénítani a főváros közlekedését.Budaházyékat durván meghurcolták Gyurcsányék idején a hídfoglalásért, amit a haladók a gyülekezés szabadságaként aposztrofálnak
Jól mintázza a Gyurcsány-éra és a jelenlegi kormányzat közötti különbséget jogállamiság szempontjából, hogy miként jártak el és mit kaptak 2010 előtt a Gyurcsányék ellen tüntetők, köztük a 2002-es hídfoglalók és miként tartják abszolút alapjoguknak, a gyülekezés szabadságának a főváros felforgatását és megbénítását azok, akik anno ugyanilyen tiltakozási formáért rendbontó garázdák fejét követelték. Azt nem tudni még, hogy a "katás" tüntetés hídfoglalói mire számíthatnak, de az konkrét tény, hogy a 2002-es Erzsébet hídi blokádért egy hosszú éveken át tartó büntetőeljárás végén a Legfelsőbb Bíróság 2009-ben, felülvizsgálati eljárásban Budaházy Györgyöt 30 nap közérdekű munkára ítélte, kimondva, hogy a gyülekezési jogra hivatkozva nem korlátozható mások szabadsága és a gyülekezési jogra való hivatkozással nem lehet kibújni a büntetőjogi felelősség alól.Sosem találnád ki, hány emberrel foglalt hidat a Kutyapárt (videó)
A szerda esti tüntetés közben letartóztatták a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét, Kovács Gergelyt és társelnökét, akik ezért pénteken elfoglalták az Erzsébet hidat. Még nem derült ki, hogy ezt bosszúnak vagy szabaduló bulinak szánták-e, de tény, hogy alig pár száz ember volt kíváncsi rájuk. A helyszínen később a részben sajátjai által megbuktatott baloldali miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter is megjelent és hozta a szokásos formáját. A Kutyák elnöke nem volt elragadtatva a leszerepelt Mini Feri láttán.Éjszakára kifulladt a futárfelkelés, maroknyian blokkolták a forgalmat az Erzsébet hídon (fotóval)
Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt bedrogozva letartóztatott elnöke mellett demonstráltak tegnap este az Erzsébet hídon, ahol a harmadik napja tartó, a Gyurcsány-koalíció politikusai által terelgetett "futárfelkelés" résztvevői órákon át blokkolták a forgalmat. A rendőrség ezúttal sem alkalmazott erőszakot, pedig éjszakára teljesen kifulladt az amúgy is csak pár száz fős demonstráció. Mindez az olvasónktól kapott, a pesti hídfő mellől készített fotón is jól látható.A Gyurcsány-koalíció arcai és pár száz tüntető igyekezett megbénítani a fővárost a kata-szabályok szigorítása miatt (videó és galéria)
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatára terjesztette elő a kormány és fogadta el a parlament a kata módosításának tervezetét, így szeptembertől az ebben a formában adózók csak magánszemélyeknek állíthatnak ki számlát, aki pedig továbbra is dolgozna cégeknek, át kell térnie a nagyjából harminc százalékos összterhet jelentő átalányadózásra. Emiatt szerveztek civilek, köztük nagy számban futárok hivatalosan be nem jelentett tüntetést és felvonulást a fővárosban. Tíz órakor a város különböző pontjairól indultak el a tiltakozók az Országház elé, de időközben önkényesen lezárták a Margit hidat, a kora délutáni órákra pedig az Erzsébet híd több sávját is. Tudósítónk és fotósunk a helyszínről elmondta azt is, hogy az amúgy évek óta többkulcsos, brutálisan magas személyi jövedelemadót követelő gyurcsányista politikusok gyorsan rátapadtak a tüntetésre: Varju László, Kunhalmi Ágnes, Tordai Bence, Hadházy Ákos, Szabó Tímea, Jámbor András és a szélsőjobbról Toroczkai László máris ellopta a showt az eredeti szervezők elől. Bár időközben egyes hangadók az Országház felgyújtását és a város megbénítását is javasolták, a tömegdemonstrációból nem lett semmi, este hatra néhány tucat tüntető maradt, akik még mindig testükkel akadályozzák a forgalmat a Margit hídon. A Momentum holnapra újabb demonstrációval próbálkozik.Budaházy szabadon bocsátásáért tüntettek az Erzsébet hídon (Videó)
Tüntetők zárták le hétfő reggel az Erzsébet-hidat. A demonstrálók Budaházy György szabadon bocsátását kérik, a helyszínre kiérkező rendőrök igazoltatni kezdték őket és a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény rendelkezéseinek megsértése, valamint közlekedési szabálysértés miatt indítanak eljárást.Pénteken lezárják a Lánchíd pesti gyalogos-aluljáróját
Pénteken lezárják az átkelő pesti gyalogos-aluljáróját, de a budai aluljárót június közepéig még használni lehet, akkor zárják le a hidat az autós forgalom elől – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Amíg a gyalogosjárdákat nem lehet használni, a BKK járataival ingyenesen lehet majd utazni minkét irányba a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között.Közterületet neveznek el Kolonicsról, Kubaláról, lezárhatják nyáron a Szabadság hidat
A fővárosi városvezetés bizonyos feltételek mellett támogatja, hogy nyáron néhány hétvégére lezárják a gépjármű- és villamosforgalom elől a Szabadság hidat és azt a gyalogosok, kerékpárosok vehessék birtokba – derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, amelyen döntöttek arról, hogy a metrókorrupciós bizottság tovább vizsgálódhat, és hogy közterületet neveznek el Kubala Lászlóról, Kolonics Györgyről és a legeredményesebb magyar vadászpilótáról, Szentgyörgyi Dezsőről.Ajánljuk még