Pesti Srácok

A Gyurcsány-koalíció arcai és pár száz tüntető igyekezett megbénítani a fővárost a kata-szabályok szigorítása miatt (videó és galéria)

A Gyurcsány-koalíció arcai és pár száz tüntető igyekezett megbénítani a fővárost a kata-szabályok szigorítása miatt (videó és galéria)

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatára terjesztette elő a kormány és fogadta el a parlament a kata módosításának tervezetét, így szeptembertől az ebben a formában adózók csak magánszemélyeknek állíthatnak ki számlát, aki pedig továbbra is dolgozna cégeknek, át kell térnie a nagyjából harminc százalékos összterhet jelentő átalányadózásra. Emiatt szerveztek civilek, köztük nagy számban futárok hivatalosan be nem jelentett tüntetést és felvonulást a fővárosban. Tíz órakor a város különböző pontjairól indultak el a tiltakozók az Országház elé, de időközben önkényesen lezárták a Margit hidat, a kora délutáni órákra pedig az Erzsébet híd több sávját is. Tudósítónk és fotósunk a helyszínről elmondta azt is, hogy az amúgy évek óta többkulcsos, brutálisan magas személyi jövedelemadót követelő gyurcsányista politikusok gyorsan rátapadtak a tüntetésre: Varju László, Kunhalmi Ágnes, Tordai Bence, Hadházy Ákos, Szabó Tímea, Jámbor András és a szélsőjobbról Toroczkai László máris ellopta a showt az eredeti szervezők elől. Bár időközben egyes hangadók az Országház felgyújtását és a város megbénítását is javasolták, a tömegdemonstrációból nem lett semmi, este hatra néhány tucat tüntető maradt, akik még mindig testükkel akadályozzák a forgalmat a Margit hídon. A Momentum holnapra újabb demonstrációval próbálkozik.

Kedd reggel látszólag valóban spontán, civil gyűlésként vette kezdetét a kata-szigorítás ellen tiltakozók tüntetése. A pár száz résztvevő meglepő módon az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára írt, Desmond Child és számos magyar sztár által elénekelt "Egy szabad országért" című indulóra vonult fel a Margit hídra. Ekkor érkeztek meg a baloldali politikusok az Országházból és az országgyűlés közeli irodaházából, és a híd önkényes lezárására buzdították a résztvevőket. A rendőrség beavatkozására később annyit lehetővé tettek, hogy a hídon rekedt autók távozzanak. Volt olyan is, aki összeakaszkodott a hatósággal, őt előállították. A fiatal férfi már korábban is kötözködött a rendőrökkel, majd leköpte a rendőrautót, valamint inzultálta a vele elbeszélgető egyenruhásokat. Fél egy után, bár a hídzár még kitartott, a demonstrálók jó része a Jászai téri McDonald'sba vonult át ebédelni – közülük sokan vissza se tértek.

A hídon maradt kisebb csoport egyes tagjai olykor megafonba kiabálták követeléseiket, az éppen a kata-törvényről vitázó Országgyűlés képviselőinek címezve. A hangulatot a baloldali politikusok köre próbálta tovább fokozni, bár itt is kisebb nézeteltérések alakultak ki. A minden adó eltörlését követelő Ecsenyi Áron például bosszúsan így távozott a keménymagból:

PestiSracok facebook image

Délután egy óra körül egy kisebb nyári zápor végül elüldözte a politikusok nagyobb részét, így a "politikamentes" megmozduláson már csak néhány momentumos aktivista, valamint Cseh Katalin szolgáltatta az ideológiai muníciót egy megafon segítségével. Időközben az ismert, világoskékről rózsaszínre váltó motoros futárcég emberei megpróbálták lezárni az Erzsébet hidat is; háromnegyed kettőkor a rendőrséggel viaskodva két-három sávon tudták akadályozni a forgalmat. Kettő órakor a hídlezárást kezdeményező Momentum egyik aktivistája hangosbemondóján arra kérte a már igen szellős, legfeljebb pár száz fős tömeget, hogy az Országgyűlés ülését követően tartóztassák fel a távozni kívánó kormánypárti politikusok autóit.

Mint ismert, a kormány a háborús infláció, illetve az európai energiaválság árnyékában a lakossági rezsi- és energiaárak védelmére hivatkozva kér nagyobb áldozatvállalást azoktól a katás vállalkozóktól, akik nem a lakosságnak, hanem cégeknek, vállalatoknak szolgáltatnak, vagy eddig katás szerződéssel színlelték a munkaviszonyukat. Ma ugyanis akár 12 millió forintot is fel lehet venni egy év alatt mindössze hatszázezer forint adó- és járulék megfizetése mellett, ha valaki a katás adózást választja. Az utóbbi években kimutathatóan sokan visszaéltek a lehetőséggel. A Pénzügyminisztérium azt ajánlja: akik a jövőben is cégeknek szeretnének szolgáltatni, térjenek át az átalányadózásra, nagyobb bevételnél pedig a kiva-adózásra. Előbbi a munkavállalói terheknél kedvezőbb módon körülbelül harminc százalékos közterhet jelent az egyéni vállalkozóknak.

Elfogadta a szigorítást az Országgyűlés

A kata szabályainak módosítását 120 igennel, 57 nem ellenében elfogadta az Országgyűlés. A tüntetők erre reagálva a Parlament épületének felgyújtását is felvetették, mások pedig a hídblokád fenntartását javasolták, vagyis a kevés megmaradt tüntetőnek nem sikerült megállapodni a folytatásban. A gordiuszi csomót a Momentum próbálta átvágnia azzal, hogy szerdán 18 órára a Parlamenthez szerveztek tüntetést. A tömeg ugyanakkor ezzel sem elégedett meg, egy hangos kisebbség mindenáron a fel nem ajánlott gyújtogatási opciót preferálta volna. A rövid közjátékot követően a demonstrálók úgy döntöttek, hogy még határozatlan ideig lezárva tartják a Margit hidat.

A Kossuth térre meghirdetett gyújtogatás, blokád és népfelkelés – szerencsére érdeklődés hiányában – elmaradt, ugyanakkor még este hat órakor is voltak néhány tucatnyian, akik a rendőrség türelmes felügyelete mellett testükkel akadályozták a villamosok, buszok és autók közlekedését a Margit hídon.

inbound8757636480091739762
Katatuntetes2
inbound2234766955137856875
Katás tüntetés 28.
Katás tüntetés 25.
Katás tüntetés 24.
Katás tüntetés 23.
Katás tüntetés 22.
Katás tüntetés 21.
Katás tüntetés 20.
Katás tüntetés 19
Katás tüntetés 18.
Katás tüntetés 17.
Katás tüntetés 16.
Katás tüntetés 15.
Katás tüntetés 14.
Katás tüntetés 13.
Katás tüntetés 12.
Katás tüntetés 11.
Katás tüntetés 10.
Katás tüntetés 6.
Katás tüntetés 5.
Katás tüntetés 4..
Katás tüntetés 3.
Katás tüntetés 2.
Katás tüntetés 1.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.