hírszerzés
Amerikai sajtójelentések szerint az orosz hírszerzés meghekkelte az ukrán Burisma gázcég számítógépes rendszerét
Az orosz katonai hírszerzés meghekkelte az ukrán Burisma gázipari cég számítógépes rendszerét – jelentette egy bostoni kiberbiztonsági cégre hivatkozva több amerikai lap keddre virradóra.Csak ülök és mesélek – agitpropos hadnagyból propagandista, propagandistából utazó riporter
Vitray Tamás ötvenhatban politikai tiszti egyenruhájában mászkált, amikor két vasutas belekötött. Ezután elrejtette az uniformist, és csak novemberben látogatott el a HM-be, ahol az agitpropos hadnagynak állítólag megengedték, hogy ne vegyen részt a megtorlásban. Szintén hadnagy volt iskolatársa nem volt ilyen szerencsés: őt „meggyilkolták” a forradalmárok. Bár Vitray ezután disszidálni próbált, és elkapták, memoárja szerint simán elengedték. A Magyar Rádióhoz a hírszerző-főiskola egykori párttitkára vitte be, ott propaganda-anyagokat készített, másodállásban a rendőrklub (!) tagságát tanította angolra. Rövid ideig a tibeti vérengzést kínai szempontból megmagyarázó szövegeket fordított a Kínai Nagykövetségen, majd a hírszerzés fedőszervének, a Chemolimpexnek az angol levelezője volt. Ezután került a tévéhez, ahol rögtön ő készíthetett interjút az ENSZ-ben a magyar ügyet elgáncsoló Péter Jánossal. Már 1960-ban kimehetett az olimpiára, majd a BBC-hez küldték, hogy tanulmányozza a brit közszolgálati adót. Csak ülök és mesélek – Vitray Tamás pályafutásának nyomában 2.Aljas támadás a demokratikus sajtó ellen: leváltották az ÁVH-s hírszerzőből lett "főszerkesztőt"!
Mi történt Magyarországon az ÁVH-s tisztből lett hírszerző-tudósítóval a rendszerváltáskor? Az egyik legbefolyásosabb hetilap főszerkesztője lett. Kanyó Andrást csak 1990 őszén sikerült leváltani a Magyarország éléről, elküldése után szinte mártírként kezelte az Antall-kormánnyal amúgy is ellenséges sajtó. Könyvében azt is elárulja, hogy egy forintért akarta "privatizálni" az újságot. Kanyó a hatvanas években bukott le Angliában, miután több magyar állambiztonsági átállt az ellenséghez. Ekkor helyezték a sajtó területére. Könyveit a rendszerváltás után is kiadták (a Horthyról szólót korábbi lapja, a Népszabadság), azokról méltató, bemutató cikkeket közölt a baráti sajtó még a kétezres években is.Az ÁVH-s főszerkesztő és az MNVK/2-nek dolgozó Hajdú János rendszerváltáson átívelő barátsága
Különös könyvbemutatót tartottak 2016-ban. A főszereplő két egykori bonni tudósító volt, Kanyó András ÁVH-s tisztből, a londoni emigrációt bomlasztó hírszerzőből lett "újságíró", míg A Hét egykori "csillaga", Hajdú János az állambiztonsági iratok szerint a katonai szolgálathoz, az MNVK/2-höz volt bekapcsolva. Kanyó velejéig hazug memoárját Hajdú mutatta be, a nyolcvanas években még együtt harcoltak a gonosz Nyugat ellen, hogy talpig demokrataként már ellenforradalminak nevezzék a mostani rendszert. Két régimódi kommunista bomlasztó története.New Yorkban folytatja Pásztor István, a leváltott magyar kémfőnök
Az Információs Hivatal, azaz a magyar hírszerzés nemrég leváltott vezetője, Pásztor István diplomáciai pályára lép és New Yorkban lesz főkonzul, értesült az Index kormányzati és ellenzéki forrásokból. A lap hozzáteszi: a főkonzuli pozíciót eddig betöltő Kumin Ferenc is marad az észak-amerikai kontinensen, Ottawában folytatja nagykövetként.Orbán Viktor felmentette az Információs Hivatal főigazgatóját
A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg a határozat arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felmenti az Információs Hivatal vezetőjét - szúrta ki a 444.hu. Az egymondatos dokumentumban mindössze annyi áll, Pásztor István felmentését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezdeményezte.A miniszterelnök komolyan kézbe veheti az akadozó külföldi hírszerzést
A Miniszterelnökségtől a Külügyminisztériumhoz rendelik a külföldi hírszerzést, az Információs Hivatalt, Orbán Viktor felügyelete alá pedig „csúcselemző” részleg kerül – értesült a Népszava.Karácsony elvtársat már meg se akarják gyilkolni? Süsü volt a MÚOSZ-szeánsz igazi csillaga!
Segítség, elnyomnak! – ha hihetünk a Népszava cikkének, a tervek ellenére Karácsony Gergely nem beszélt azon a MÚOSZ-szeánszon, ahol – új idők! – már a nemzeti (!) közszolgálatról vitatkoztak. Csütörtökön megírtuk, hogy a vitaindító beszédet a tervek szerint az az Enyedi Nagy tartotta (tartotta volna?), aki a diktatúrában a KISZ agitprop osztályát vezette, majd Krassóról beszélt az állambiztonságnak, nevezetesen arról, hogy szerinte a rendszerváltás egyik emblematikus figurája izgatást követett el. A belsős vitát megtartották, valaki arról beszélt, hogy az MTV a Süsü, a sárkány óta nem tudott olyan értéket létrehozni, amire büszke lehetne. Ezzel azért sikerült harminc év minden tévés szakemberébe belerúgniuk.Ajánljuk még

















