hivatali vesztegetés
Korrupció vádjával állhat bíróság elé a volt Pest megyei rendőrkapitány
Több mint hétmillió forint értékű valuta átvétele közben érték tetten tavaly nyáron a nyomozó ügyészek Ármós Sándor volt Nógrád és Pest megyei rendőrfőkapitányt, akinek szolgálati viszonyát a köztársasági elnök áprilisban megszüntette. A dandártábornok és társai ellen jövő héten emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a Magyar Idők.Börtönsztorik: vesztegetési kísérlet és fogolyszökés
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik rabja a vád szerint először megpróbálta lefizetni a börtönőrt, majd arra igyekezett rávenni a törzszászlóst, hogy vonja vissza az előbbi miatt rá nézve tett terhelő vallomását. Állampusztai bv-ből pedig munkavégzés közben szökött meg egy fogvatartott.Hiszékeny Dezső, akiről lepattant a magyar titkosszolgálat
A titkosszolgálat úgy határozott, hogy provokálni fogja őt, a mindenki által ismert szocialista politikust, de a próbálkozásuk nem jött be, már csak azért sem, mert az ő élete egy nyitott könyv – árulta el büntetőpere mai tárgyalásán Hiszékeny Dezső. Az MSZP-s országgyűlési képviselő, egykori angyalföldi alpolgármester „paranormális bizonyítási eljárásról” beszélt. Hiszékenyt első fokon fölmentették, és január végén derül ki, hogy a másodfokú bíróság szerint is ártatlan-e a négy és fél ujjas mutogatásával magának országos hírnevet szerző szocialista.Csak két évet kapott a korrupcióval vádolt NAV-os alezredes
Két év börtönre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék azt a volt NAV-os bűnügyi osztályvezetőt, aki a vád szerint kenőpénzért elintézte a vagyonosabb adósoknak, hogy ne induljon büntetőeljárás velük szemben. Tizenhét társából három felfüggesztett börtönt kapott, a többieket, köztük a milliárdos áfacsalással összefüggésbe hozott, jelenleg is szökésben lévő F. Attilát pedig felmentették.Megúszta a börtönt Hiszékeny Dezső volt szocialista alpolgármester
Első fokon felmentette a vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának vádja alól Hiszékeny Dezső egykori angyalföldi szocialista alpolgármestert a Kalina József vezette bírói tanács - hangzott el a vesztegetési per ítélethirdetésén csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Szabó Sándor másodrendű vádlottat viszont kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt bűnösnek mondták ki, amiért két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve.Nem tudták bizonyítani, hogy a lopni tanító szoci valóban lopott-e
Megszüntették a nyomozást abban a hivatali vesztegetés gyanúja miatt folyó eljárásban, amit a „lopni tanító”, maffiakapcsolatokkal is rendelkező egykori szocialista erzsébetvárosi képviselő, Garabits Károly ügyében indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tudta meg a PestiSrácok.hu . A csaknem két éves nyomozás során ugyanis nem sikerült kideríteni, hogy a több pártot is megjárt, saját bevallása szerint egymilliárd forintot érő irodaházat tulajdonló, a 2014-es önkormányzati választásokon balliberális támogatással indult politikus kiktől és milyen összegű kenőpénzeket vehetett át. Arra sem derült fény, hogy igaz volt-e Garabits azon kijelentése, miszerint több kerületi rendőrkapitány is a zsebében van, így rajtuk keresztül gyakorlatilag bármit el tud intézni.Ajánljuk még