Márki-Zay szerint fel kell lépni azok ellen, akik elárulták az ellenzéki együttműködéstPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 16. Hódmezővásárhely megválasztott polgármestere szerint ellenfele zsarolással, ijesztgetéssel próbálta rávenni az embereket a városban, hogy menjenek el szavazni az önkormányzati választáson. Tíz fideszes kerületi képviselő helyett most 9-1 arányban ellenzéki képviselők vannak Hódmezővásárhelyen – erről beszélt Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hódmezővásárhely megválasztott polgármestere hozzátette: eddig is meghallgatták, és ezután is meg fogják hallgatni a fideszes képviselő véleményét.
Jogerős: újabb pert veszített el Márki-Zay PéterPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 október 2. Jogerősen is pert veszített Havasi Katalin, a hódmezővásárhelyi kórház orvosigazgatója, a helyi Fidesz elnöke ellen Márki-Zay Péter. A doktornő becsületsértés miatt nyújtott be a polgármester ellen keresetet: a napokban jogerőssé vált ítélet kimondja, hogy a polgármester egy tavaly novemberi közéleti fórumon nagy nyilvánosság előtt állított valótlanságokat róla és családjáról.
Két informatikai szerződés miatt is elmarasztalták a Márki-Zay vezette hódmezővásárhelyi önkormányzatotPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 14. Két szabálytalan informatikai szerződés miatt is elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalt. A hatóság honlapján közzétett döntések azokat a szerződéseket érintik, amelyek miatt a Fidesz helyi szervezete több alkalommal is számon kérte Márki-Zay Péter polgármestert.
Megviccelte Márki-Zayékat egy fideszes politikus, kiakadt az IndexPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 26. Egy hódmezővásárhelyi szimpátiaszavazáson feltűnően sok orosz kamuprofilos szavazatot kapott a helyi Fideszhez közel álló képviselőjelölt – írja az Index. A képviselő nem is árult zsákbamacskát: az Index megkeresésére közölte, hogy egy nyilvánosan hirdetett szolgáltatást vettek meg, így kaptak egy cégtől orosz, angol, ázsiai, amerikai szavazatokat.
Fidesz: Újabb húszezer tonna külföldi hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását hallgatta el Márki-Zay PéterPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 30. Újabb húszezer tonna hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy olasz cég, Márki-Zay Péter polgármester azonban erről sem tájékoztatta az embereket – jelentette ki Cseri Tamás, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője kedden az alföldi városban.
Fidesz: Márki-Zay nemzetközi hulladéklerakóvá változtatná HódmezővásárhelytPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 24. Elfogadhatatlan, hogy Márki-Zay Péter tudtával 6 ezer tonna Olaszországból származó, tovább nem hasznosítható ipari hulladékot és 6 ezer tonna szennyvíziszapot helyeznének el Hódmezővásárhelyen – jelentette ki Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő szerdán.
Márki-Zay Péter lustának nevezte a hódmezővásárhelyi közmunkásokatPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 15. Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere, a főpolgármesteri előválasztást elbukó és azóta a külvilág elől eltűnt Kálmán Olga könyvében beszélt arról, hogy szerinte a város közmunkásai tudnának többet dolgozni magasabb bérért, de nem akarnak, mert a könnyebbik megoldást választják – írta az Origo a Promenad.hu-ra hivatkozva.
Kiderült, ki lesz Márki-Zay ellenfele HódmezővásárhelyenPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 8. Grezsa István lesz Márki-Zay ellenfele Hódmezővásárhelyen.A miniszteri biztos "önálló jelöltként" indul az őszi önkormányzati választáson – írja a hvg.hu.
Nem vállalja Lázár János a hódmezővásárhelyi polgármester-jelöltségetPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 július 4. Nem vállalja a hódmezővásárhelyi polgármester-jelöltséget Lázár János, a város egykori vezetője; a volt kancelláriaminiszter ezt csütörtökön a honlapján tette közzé. A politikus nagy megtiszteltetésként értékelte a felkérést a tisztségre, írásában ugyanakkor úgy értékelte: a versengés Márki-Zay Péterrel egyfajta polgárháborút eredményezne a településen, amelynek mindenképpen lennének vesztesei is. Lázár János szerint nem rá, hanem egy másik kihívóra van szükség a városban, olyan emberre, aki biztosítja a békét és az újabb fellendülést a település számára.
A jogerős ítélet ellenére sem fizetett a hódmezővásárhelyi kórháznak Márki-Zay - Bírósági végrehajtó látogatja meg hamarosan a polgármestertCsibra Tibor Magyar ugar 2019 július 4. Sem a nyolcszázezer forintot nem fizette ki, sem a helyreigazító közleményt nem tette közzé Márki-Zay Péter, holott április végén erre kötelezte a bíróság – közölte mai sajtótájékoztatóján Kallai Árpád. A vásárhelyi kórház főigazgatója reméli, hogy a politikus a kizökkent világából visszatér a normális kerékvágásba, és mihamarabb eleget tesz az ítéletnek – számolt be az eseményről a Promenad.hu. A PestiSrácok.hu értesülései szerint a fentiek miatt a kórházat képviselő ügyvéd már végrehajtást kezdeményezett ellene. A polgármesternek több hasonló rágalmazási ügyében a következő hetekben újabb ítéletek születhetnek, emellett feljelentést is tettek ellene, így még büntetőeljárás is várhat rá.
Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója Magyar ugar augusztus 20. A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek."
Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott Magyar ugar augusztus 20. Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról.
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét Magyar ugar augusztus 19. Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről.
Az oroszok mosógéppel, az ukránok kávéfőzővel támadnak Magyar ugar augusztus 21. Az idióták kedvéért: nem Orbán Viktor támadta meg Kárpátalját, és egy kávéfőzőgyár nem robban ekkorát.
Ellenpont: luxusautóival, villáival, szállodájával dicsekszik Magyar Péter milliárdos támogatója Magyar ugar