hódmezővásárhely
Egy újabb Lázár-alakítás: A hódmezővásárhelyi tévé alkalmazottaiért aggódik az exminiszter
Emlékezeteset alakított a hódmezővásárhelyi városi tévében Lázár János exminiszter. A műsorvezető a vidékjárásáról akarta kérdezni a térség országgyűlési képviselőjét, ám ő mindenekelőtt a televízió alkalmazottainak fizetéséért aggódott egy komolyat.Lázár János: ha a hódmezővásárhelyi vezetés nem józanodik ki, a település évtizedekre lemarad
Interjút adott Lázár János a vasarhely24.com oldalnak, melyben kitért többek között Márki-Zay Péter, jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármester megosztó és városromboló munkájára, valamint a régió előtt adódó lehetőségekre is. A politikus arról is beszélt, hogy 2030-ig a térség településeinek a lehető legjobban meg kellene közelíteniük az osztrák fejlettségi színvonalat.Lázár szerint nem építés, hanem rombolás zajlik Hódmezővásárhelyen
Rendszeresen felvetődik, hogy nem volna-e célszerű időközi választást tartani Vásárhelyen, mivel a polgármester és a képviselőtestület láthatóan nem tud együttműködni – jelentette ki Lázár János országgyűlési képviselő a Rádió 7 pénteki, Napraforgó című műsorában.Lázár: Márki-Zay felelőtlen és alkalmatlan a város vezetésére
Márki-Zay Péter polgármester felelőtlenül járt el, és egy felelőtlen ember alkalmatlan a város vezetésére – mondta Lázár János a tao-pénzek felhasználásával kapcsolatban kialakult vitában pénteken a hódmezővásárhelyi közgyűlésen elhangzott hozzászólásában. Lázár szerint súlyos hiba volt, hogy Márki-Zay a kampánya során számtalan céget és üzletembert vádolt meg korrupcióval. A polgármester szerint viszont ha nem kapnak a cégektől sporttámogatás, amögött Lázár Jánost fogják sejteni.Vásárhelyi valóság: Márky-Zay mellett ragadt Horn Gyula titkárságvezetője
Még nem találták meg a Hódmezővásárhelyen a kabinetiroda végleges vezetőjét, ezért a tervezett két hónapnál tovább marad a Városházán Baranyi Mária - írja a Promenad. Horn Gyula egykori szocialista miniszterelnök titkárságvezetője a portálnak elmondta, jó, de nem mindig súrlódásmentes a kapcsolata Márki-Zay Péterrel, a helyi politikai viszonyokat pedig nem ismeri, így nem is tud véleményt mondani azokról.Márki-Zay Péter nyugalomra intette híveit a Lázárral való találkozója előtt
Arra kérte támogatóit Márki-Zay Péter, hogy a Lázár Jánossal való, csütörtök reggelre tervezett találkozó idejére ne szervezzenek semmiféle demonstrációt Hódmezővásárhelyen. Mint közösségi oldalán írta, a találkozó célja, hogy lefektessék egy békésebb együttműködés alapjait, ezt azonban veszélyeztetné bármilyen, a térség országgyűlési képviselője ellen szervezett megmozdulás.Hódmezővásárhelyi kettős gyilkosság: a tettesek meg akarták leckéztetni az idős szülőket
Az italozó életmódot folytató A. Anna Andrea és B. Gyula meg akarta leckéztetni a nő idős szüleit, hogy ne szóljanak bele többet az életükbe. Ez lehetett a kettős gyilkosság indítéka - írja a Délmagyar."Aki ma azért jött ide, mert politikai pankrációt akar látni, az csalódni fog" - a hódmezővásárhelyi közgyűlésen járt Lázár János
"Aki ma azért jött ide, mert politikai pankrációt akar látni a személyemtől, az csalódni fog. Ha polgárháborúzni akarnék, nem állnék itt" - mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen, ahol először találkozott a pár hónapja megválasztott polgármesterrel, Márki-Zay Péterrel. A térség országgyűlési képviselőjét tüntetők és szimpatizánsok is várták, amely miatt parázs hangulat alakult ki a Városháza dísztermében. Lázár János szerint a jelenleg folyamatban lévő vitákat el kell napolni, és közösen kell dolgozni, mert Vásárhely gyenge ahhoz, hogy ekkora megosztottságban is jól és hatékonyan működjön.Családi dráma – meggyilkoltak egy idős házaspárt Hódmezővásárhelyen
Emberölés áldozata lett egy idős házaspár Hódmezővásárhelyen, a feltételezett tetteseket a rendőrség elfogta, egyikük beismerő vallomást tett – jelentették be szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján, Szegeden.Ajánljuk még
















