hódmezővásárhely
Megvonták Márki-Zay 100 milliós jogkörét
A büdzsé minden érintett soráról név szerint szavazva ismét elfogadta a hódmezővásárhelyi közgyűlés az önkormányzat költségvetésének módosítását csütörtöki rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés. Emellett megvonták a polgármester azon jogkörét, hogy 100 millió forint összeghatárig előirányzat-módosítást és -átcsoportosítást hajtson végre az önkormányzat büdzséjében.Márki-Zayra éghet a hódmezővásárhelyi korrupciós ügy - A polgármester meg sem jelent a vizsgálóbizottság első ülésén
A vásárhelyi Jobbikhoz és Márki-Zay Péter polgármesteri kampánykasszájába is kerülhetett a hódmezővásárhelyi sportcsarnokot felépítő K'Art cégcsoport körül eltűnt pénzből - állítja a károsultak képviselője. Az építőipari vállalkozás, amelynek korábbi első számú vezetője ezer szállal kötődik a Jobbikhoz, mintegy 60 alvállalkozót károsíthatott meg összesen 800 millió forinttal. A folyamatban lévő, csődbűntett miatt indult büntetőper vádirata szerint ekkora összeg tűnt el a cégcsoportnál Balogh Imsi Sportcsarnok felépítése során. A kivitelező cég több tucat alvállalkozót nem fizetett ki, sokan közülük tönkre is mentek. A Likvid Kontroll Kft. vezetője, Szabó Bálint hetek óta követeli, hogy az önkormányzat hozzon létre egy, az ügyet vizsgáló bizottságot. Márki-Zay Péter független polgármester egy hónap késlekedéssel, de végre összehívta a testületet, amely csütörtökön megtartotta az első ülését. Elsősorban arra akarnak megoldást találni, hogyan kártalanítsák a hosszú évek óta kifizetetlen alvállalkozókat, de arra is keresik a választ, hogy hová, kikhez került és mire fordítódott az "eltűnt" közel egymilliárd forint. A városvezető a vizsgálóbizottság ülésén nem vett részt...Szakértők: Lázár János munkabírása és kommunikációs képessége elvitathatatlan
Nem valószínű, hogy bármilyen konfliktus áll Lázár János „visszavonulásának” hátterében - nyilatkozták szakértők a PestiSrácok.hu-nak. A politológusok úgy látják, inkább kölcsönös megegyezés született Orbán Viktor és Lázár János között, a döntésre sem a hódmezővásárhelyi időközi polgármesterválasztáskor elszenvedett vereség, sem pedig Lázár János kiszólásai, összetűzései nem voltak hatással.Márki-Zay: Csalódott vagyok, kudarcot vallottam
Parádés paranoia-interjút adott Márki-Zay Péter, a hódmezővásárhelyiek polgármestere a Magyar Narancsnak, amelyben többek közt arról beszélt, hogy Lázár János zsarolással nyerte meg a helyhatósági választásokat, az emberekben pedig április 8-a után ismét fölerősödött a félelem, és afelé tartunk, hogy a listázásokat követően embereket bántsanak. Hozzátette, Lázár János emberei direkt hátráltatják a munkáját, neki magának pedig egyfolytában arra kell ügyelnie, ki áll a háta mögött, mert a kancelláriaminiszter meg akarja őt buktatni. Szerinte a Fidesz-KDNP annak is köszönheti a győzelmét, hogy embereket telepített be.Márki-Zay kampányát is finanszírozhatták a megkárosított kisvállalkozók pénzéből
Bűnpártolás és pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett Márki-Zay Péter kampányának finanszírozása ügyében Szabó Bálint csütörtökön, Hódmezővásárhelyen. A K'Art cégcsoport károsultjainak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt kérte a város független polgármesterétől, hozza nyilvánosságra kampányszámlájának kivonatát.Márki-Zay Péter veszélyezteti a biztonságos betegellátást
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és a hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója is arra kéri az alföldi város független polgármesterét, Márki-Zay Pétert, hogy hagyja abba a felesleges hangulatkeltést, nyilatkozataival ne ártson többet az egészségügyi intézmények.Kilencen mondtak fel a napokban Márki-Zay Péter városházáján
Ők már a héten távoznak a polgármesteri hivatalból – tájékoztatott Márki-Zay Péter polgármester a szerdai sajtótájékoztatóján.Szabó Bálint jogvédő csütörtökön 72 órát adott Márki-Zay Péternek.Lázár: visszafelé sült el az Orbán Viktor elleni lejáratókampány
A magyar emberek megelégelték az Orbán Viktor elleni lejáratókampányt, megvédték hazájukat és a közös eredményeket. Kisszerű emberek kisszerű, kisstílű politizálása zajlik ellenzéki oldalon. Az ellenzéki média véleményterrort, ízlésdiktatúrát erőszakol az emberekre. Márki-Zay Péter elárulta a hazáját és a városát, mint száz éve Károlyi Mihály és a bolsevikok; Vásárhelyen az ügyeknek nincs gazdája – mondta egyebek mellett Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Promenádnak adott interjújában.Hiába sztárkodta végig a fél országot Márki-Zay, a saját városában sem tudta elérni a koordinációt
Az ellenzéki együttműködés körül legyeskedő hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter az utolsó pillanatig próbálta elérni, hogy az MSZP-P léptesse vissza helyi jelöltjét a jobbikos jelölt javára Hódmezővásárhelyen. Végül az alpolgármester és az MSZP pártigazgatója is beintett.Ajánljuk még














