Pesti Srácok

Szakértők: Lázár János munkabírása és kommunikációs képessége elvitathatatlan

null

Nem valószínű, hogy bármilyen konfliktus áll Lázár János „visszavonulásának” hátterében - nyilatkozták szakértők a PestiSrácok.hu-nak. A politológusok úgy látják, inkább kölcsönös megegyezés született Orbán Viktor és Lázár János között, a döntésre sem a hódmezővásárhelyi időközi polgármesterválasztáskor elszenvedett vereség, sem pedig Lázár János kiszólásai, összetűzései nem voltak hatással.

Három nappal az Orbán Viktor miniszterelnökkel való, jövőbeni kormányzással kapcsolatos egyeztetés előtt jelentette be Lázár János, hogy befejezte a munkát a Miniszterelnökségen, a következő ciklusban nem kíván kormánytag lenni, hanem a hódmezővásárhelyi választókerületre akar koncentrálni. Hogy bejelentésének köze van-e ahhoz, hogy nem sokkal előtte Orbán Viktor arról beszélt a Kossuth rádiónak adott interjújában, a jövőben más módon képzeli el a Miniszterelnökség felépítését, egyelőre nem tudni. Az viszont tény, Lázár János már tavaly arról beszélt: a ciklus végén befejezi az országos politizálást. Hogy mi állhat „visszavonulásának” hátterében, azt Deák Dániel és Böcskei Balázs politológusokkal, valamint Megadja Gábor eszmetörténésszel elemeztük.

Egyszerű megegyezés, vagy konfliktus áll a háttérben?

Bizonyára mindenkit az foglalkoztat a leginkább, hogy valójában mi áll a visszavonulás hátterében. Deák Dániel szerint teljesen természetes az, hogy a különböző kormányzati ciklusok között változnak a miniszterek személyei, illetve ha a minisztériumok szerkezete is átalakul. Ráadásul semmilyen olyan fordulat nincs, ami azt mutatná, hogy megromlott volna a kapcsolat Orbán Viktor és Lázár János között.

PestiSracok facebook image

Megadja Gábor is úgy látja, annak ellenére, hogy számos pletyka napvilágot látott az elmúlt négy évben – például hogy Lázár János Orbán Viktor helyére pályázik – semmilyen olyan egyértelmű kijelentés nem hangzott el a felek részéről, amely alátámasztaná bármilyen konfliktus meglétét.

Abban Böcskei Balázs is egyetért, hogy nehéz megmondani, mi áll a visszavonulás hátterében: a személyi vitákba nem lát bele a nyilvánosság, ezek a konfliktusok mindig csak a személyzeti döntések után derülnek ki - mondta. Szerinte azonban Lázár Jánosnak az az indoklása, miszerint többet szeretne foglalkozni a hódmezővásárhelyiekkel, politikailag nem elégséges érvelés.

- fogalmazott a politológus, hozzátéve, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy Lázár János döntése nem végleges, hanem egy későbbi visszatérés előkészítése.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Hódmezővásárhely

Szintén felmerül a kérdés, hogy a februári időközi önkormányzati választáson elszenvedett vereség befolyásolta-e, s ha igen, milyen irányba Lázár János szerepét a Fidesz-KDNP-n belül. A szakértők szerint a voksolásnak nem sok köze lehet a visszavonuláshoz.

- véli Deák Dániel. Megadja Gábor szerint a hódmezővásárhelyi választásból már csak azért sem lehet kiindulni, mert ott minden fordítva történt, mint az országos választáson: míg Hódmezővásárhelyen eredménykampányt folytattak és nem volt annyira jelen a migráns-kérdés, addig az országos kampányban háttérbe szorult az eredménykommunikáció és felerősödött a migráció témája.

Böcskei Balázs úgy látja, a hódmezővásárhelyi vereség – amelynek kampányában Lázár János aktívan részt vett – inkább a kormányzati kommunikációs gépezetben okozott problémát.

Kiszólások - akár a párttársaknak is

Lázár János szeret kiállni mind az elvei, mind pedig az elképzelései mellett, még akkor is, ha emiatt konfliktusba keveredik akár a saját párttársaival is - mondja Deák Dániel.

Böcskei Balázs nem tulajdonít akkora jelentőséget a kiszólásoknak. Szerinte ezek nem gyengítették a Fidesz-KDNP-ről kialakult képet, legalább is a saját szavazótáborukban.

A politológus hozzátette: Lázár János autonóm személyisége egyrészt erény, hiszen kimagaslik vele párttársai közül, másrészt viszont hátrány egy olyan kormányzat esetében, ami szeretné áramvonalasítani a kommunikációját. Megadja Gábor is úgy látja Lázár konfliktusait, hogy azok egyrészt a politika természetéből fakadnak, másrészt valóban azt mutatják, hogy

Eddigi munkássága elvitathatatlan

Abban mind a három szakértő egyetértett, hogy Lázár János munkabírása, kommunikációs képessége és tehetsége elvitathatatlan.

- mondta Deák Dániel. Böcskei Balázs szerint viszont nem volt túl hatékony az uniós források kezelése, legalább is ami „annak a szürke zónában történő eltűnését” jelenti.

A politológus szerint a távozni készülő miniszter képességei a heti rendszerességgel tartott Kormányinfókon domborodott ki, ahol két-három órán át állta a sarat az újságírókkal szemben. „A Kormányinfón nyújtott kommunikációs teljesítménye egyedülálló a kormányzat politikusait illetően, túlmutat Orbán Viktoron is. Kevés ilyen politikust látok, aki ezeket a helyzeteket így meg tudná oldani” - fogalmazott Böcskei.

Megadja Gábor szerint is leginkább a Kormányinfó tart tükröt Lázár János személye előtt.

- fogalmazott az eszmetörténész.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS