Pesti Srácok

"Aki ma azért jött ide, mert politikai pankrációt akar látni, az csalódni fog" - a hódmezővásárhelyi közgyűlésen járt Lázár János

"Aki ma azért jött ide, mert politikai pankrációt akar látni, az csalódni fog" - a hódmezővásárhelyi közgyűlésen járt Lázár János

"Aki ma azért jött ide, mert politikai pankrációt akar látni a személyemtől, az csalódni fog. Ha polgárháborúzni akarnék, nem állnék itt" - mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen, ahol először találkozott a pár hónapja megválasztott polgármesterrel, Márki-Zay Péterrel. A térség országgyűlési képviselőjét tüntetők és szimpatizánsok is várták, amely miatt parázs hangulat alakult ki a Városháza dísztermében. Lázár János szerint a jelenleg folyamatban lévő vitákat el kell napolni, és közösen kell dolgozni, mert Vásárhely gyenge ahhoz, hogy ekkora megosztottságban is jól és hatékonyan működjön.

Hódmezővásárhely közgyűlése kedden délután tartotta rendes ülését, amelyen a térség országgyűlési képviselője is részt vett, hogy tárgyaljon a grémiummal a fejlesztési elképzelésekről, célokról. Így létrejött a sokak által várt Lázár János – Márki-Zay Péter személyes találkozó is. A hangulatot megalapozta, hogy a kezdés előtt egy órával demonstráció kezdődött a Városháza előtt: a Kossuth téren a pár hónapja megválasztott „független” polgármester hívei gyűltek össze, mert szerintük a fideszes önkormányzati képviselők megpróbálják ellehetetleníteni Márki-Zay Péter munkáját. Kovács Zoltán, a megmozdulás szervezője a hvg.hu-nak azt mondta, a tüntetéssel arra szeretnék felhívni Lázár János figyelmét, hogy „ők a többség, és a többség pedig Márki-Zay Pétert választotta meg Hódmezővásárhely polgármesternek”. A tüntetők később a díszterembe vonultak, hogy részt vegyenek a közgyűlésen, amelyre egyébként több tucat Fidesz-szimpatizáns is elment, így a folyamatos zúgolódás és hozzászólások miatt meglehetősen parázs hangulat kerekedett a teremben. Márki-Zay Péternek többször is meg kellett kérnie a jelenlévőket, hogy mellőzzék a hangos véleménynyilvánítást.

Érezhető a feszültség

Nos, a tüntetők üzenetére nem igazán volt szüksége Lázár Jánosnak, tekintve, hogy felszólalásában arról beszélt, tiszteletben tartja a vásárhelyi választás végeredményét - azt, hogy a város polgárainak nagy része Márki-Zay Pétert választotta meg polgármesternek.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Lázár János. A politikus elmondta, érezhető a feszültség a városban, ami nem jó, ugyanis „csak békességben lehet építkezni”. Kiemelte: azért van jelen a közgyűlésen, mert – ahogy korábban ígérte – minden, a választókörzetébe tartozó település képviselő-testületét felkeresi annak érdekében, hogy tájékozódjon a városvezetés terveiről és arról, hogy ő maga, mint a térség országgyűlési képviselője hogyan tudja segíteni a testületet elképzelései megvalósításában.

– jelentette ki a politikus, aki szerint nehéz helyzetben van a város, mert a polgármesternek nincs többsége és a fideszes testületnek sincs polgármestere.

Lázár János emlékeztetett, polgármestersége idején neki sem volt mindig többsége, de sok-sok vita után mindig sikerült az együttműködés, és ő most is ezt ajánlja.

A politikus ezért azt kérte a képviselő-testülettől, hogy a következő testületi ülésre – akár az ő segítségével együtt –próbálják összeszedni a következő időszakra vonatkozó fejlesztési elképzeléseket, terveket. Lázár János beszéde végén megköszönte Márki-Zay Péternek a meghívást. Érdemes még megemlíteni, hogy a közgyűlés elején 10 igen és 4 tartózkodás mellett megszavazták a képviselők, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel annak érdekében, hogy kiderüljön: mi az oka annak, hogy Márki-Zay Péter megválasztása óta közel harminc dolgozó távozott a Városházáról.

Fotó: promenad.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.