Pesti Srácok

Márki-Zayra éghet a hódmezővásárhelyi korrupciós ügy - A polgármester meg sem jelent a vizsgálóbizottság első ülésén

null

A vásárhelyi Jobbikhoz és Márki-Zay Péter polgármesteri kampánykasszájába is kerülhetett a hódmezővásárhelyi sportcsarnokot felépítő K'Art cégcsoport körül eltűnt pénzből - állítja a károsultak képviselője. Az építőipari vállalkozás, amelynek korábbi első számú vezetője ezer szállal kötődik a Jobbikhoz, mintegy 60 alvállalkozót károsíthatott meg összesen 800 millió forinttal. A folyamatban lévő, csődbűntett miatt indult büntetőper vádirata szerint ekkora összeg tűnt el a cégcsoportnál Balogh Imsi Sportcsarnok felépítése során. A kivitelező cég több tucat alvállalkozót nem fizetett ki, sokan közülük tönkre is mentek. A Likvid Kontroll Kft. vezetője, Szabó Bálint hetek óta követeli, hogy az önkormányzat hozzon létre egy, az ügyet vizsgáló bizottságot. Márki-Zay Péter független polgármester egy hónap késlekedéssel, de végre összehívta a testületet, amely csütörtökön megtartotta az első ülését. Elsősorban arra akarnak megoldást találni, hogyan kártalanítsák a hosszú évek óta kifizetetlen alvállalkozókat, de arra is keresik a választ, hogy hová, kikhez került és mire fordítódott az "eltűnt" közel egymilliárd forint. A városvezető a vizsgálóbizottság ülésén nem vett részt...

A K'Art ügy, melyet Szabó Bálint Hódmezővásárhely Szeviép-ügyének nevezett, 2008 óta tart. Ekkor tette meg a jogi lépéseket a város akkori vezetése, amiért a K'Art cégcsoport a Balogh Imsi Sportcsarnok PPP konstrukcióban történt építése során több pontban is szerződést szegett és jelentősen túlárazott.

Az önkormányzat belső ellenőrzést rendelt el az ügyben, a kivitelező K’Art Építészstúdió Zrt. vezetője, Kendi Imre azonban elzárkózott attól, hogy az önkormányzat rendelkezésére bocsássa a számlákat, amelyek alapján az építés valós költségeit igazolni tudta volna. Végül a város független igazságügyi műszaki szakértői véleményt kért, amely megállapította, hogy 173 millió 635 ezer forinttal túlárazták a beruházást, eszerint a 2008-óta törlesztő önkormányzatnak mintegy 50 milliót számlázott ki a cég, a létesítmény valós értéken felül.

Ezen túl több szerződésszegésre is fény derült az ellenőrzés során. Például megállapították, hogy a megkötött a szerződés szerint a kivitelezési munkálatok során legfeljebb 10 százalékban vehettek volna igénybe alvállalkozót, végül az egész beruházást egy másik céggel közösen végezték el. Az önkormányzat nem is fizette ki a vitatott számlákat, hanem megtévesztés károkozás miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, bejelentést tett szerződésszegés miatt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, illetve kártérítési pert indított a Csongrád Megyei Bíróságon.

PestiSracok facebook image

A K-Art Építő Zrt.-t 2013-ban felszámolták, úgy, hogy összesen 60 alvállalkozó számlája maradt kifizetetlen. Sokan közülük csődbe is mentek. A K-Artnak ugyanis tőkéje alig volt a beruházás megkezdése előtt, a kivitelezéshez is hitelt vettek fel.

Csődbűntett miatt indult büntetőeljárás az ügyben

2017-ben a Csongrád Megyei Főügyészség csődbűntett miatt emelt vádat két felszámolóbiztos ellen, akik úgy mondtak le 100-150 millió forint követelésről, hogy arra nem volt joguk és ezzel az alvállalkozóknak jelentős kárt okoztak. A büntetőper 2017 júliusában kezdődött a Szegedi Járásbíróságon. Az ügyészség a felelősökkel szemben egytől öt évig terjedő felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Április közepén hallgatta meg a bíróság a két vádlottat, akiknek teljes magánvagyonát zárolták. A tárgyalás május végén folytatódik majd. A későbbikben a K'Art cégcsoport korábbi vezetőjét és Márki-Zay Péter polgármestert is meghallgathatják.

Kendi Imre és Márki Zay baráti kézfogása a választási győzelemre .... Fotó: promenad.hu

A károsultak képviselője eltűnt 800 millióról beszél, amit szerinte politikai célokra fordítottak

Szabó Bálint jogász, aki a károsultakat képviseli az ügyben, több ízben tartott sajtótájékoztatót Hódmezővásárhelyen a K'Art régi telephelyén, ahol utódcégei jelenleg is irodákat bérelnek, a bíróság előtt, illetve a városházán - az utóbbi helyszínen tette ezt ma is, amikor végre megalakult az ügyet vizsgáló önkormányzati vizsgálóbizottság.

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője azt állítja, hogy az építőipari cégcsoport körül a beruházás során eltűnt 800 millió forint a hódmezővásárhelyi Jobbikhoz kerülhetett, és többek közt Márki-Zay Péter polgármesteri kampányát is ebből finanszírozhatták. 60 napja ultimátumot is adott a polgármesternek, hogy hozza nyilvánosságra a bankszámláját, továbbá nyilatkozzon a K'Art vezetőjével való kapcsolatáról, illetve arról, hányszor és mennyi pénzt vett át tőle.

Szabó Bálint a károsultak képviselőjeként az önkormányzati vizsgálóbizottság első ülésén is megjelent - Fotó: promenad.hu

Márki-Zay a mai napig nem válaszolt, sőt mi több, az egy hónap csúszással összehívott önkormányzati vizsgálóbizottság első ülésén sem jelent meg. A városházán a hivatal dolgozói nem is tudtak róla, hogy ott ma ilyen ülés van, a helyszínen megjelenő Szabó Bálintra pedig előbb biztonságiakat, majd rendőrt hívtak.

Az ülést végül Kószó Péter korábbi alpolgármester irodájában tartották meg. A bizottság öt tagja Varga Jánosné könyvvizsgáló, Kovács Pál, valamint Benkő Zsolt, Cseri Tamás kormánypárti és Nagy Ernő MSZP-DK-Együtt önkormányzati képviselők. Nagy Ernő nem jelent meg, elnökké Benkő Zsoltot választották.

A megbeszélést követően a testület két tagja, Benkő Zsolt és Cseri Tamás önkormányzati képviselők is aggályukat fejezték ki, egyfelől azért, mert a polgármester egy hónapos csúszással hívta csak össze a vizsgálóbizottság alakulóülését, másfelől részt sem vett azon. Hangsúlyozták azt is, fontos volna, hogy Márki-Zay Péter végre színt valljon és nyilatkozzon arról, jutott-e hozzá az eltűnt pénzből. Megjegyezték, hogy mindenképpen meg kívánják majd hallgatni a bizottságban a városvezetőt a jövőben. Tájékoztatójukon az is elhangzott, hogy az új polgármester hivatalba lépése óta összesen harminc hivatali dolgozó mondott fel, miatta kaotikus a helyzet a polgármesteri hivatalban.

Benkő Zsolt és Cseri Tamás önkormányzati képviselők is kíváncsiak arra, mit tud a polgármester az eltűnt pénzekről - Fotó: promenad.hu

A K'art és a Jobbik kapcsolata tény

A K'Art cégcsoport vezetője, bizonyos Kendi Imre ezer szállal kötődik a Jobbikhoz. Nem csak tagja a pártnak, hanem 2014-ben az önkormányzati választáson a Jobbik listavezetője is volt Hódmezővásárhelyen. Így mandátumot is nyert, de végül lemondott és nem ült be a testületbe.

Vezető kép: Vasarhely24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.