hohn krisztina
Vajon kicsoda Hohn Krisztina? A mánfai kofaságtól az ellenzéki jelöltségig...
Egyelőre nem tudni, hogy a véletlennek köszönhető-e vagy tényleg visszalépett Hohn Krisztina az ellenzék közös jelöltjeként Pest megye 06. választókerületében, és helyette Budapest 06. választókerületében indul-e képviselői mandátumért, de tény, hogy a közösségi médiában felbukkanó hirdetés szövegében ez áll. A tévedés – feltéve, hogy arról van szó – persze érthető, hiszen az említett képviselő-jelölt egy kis Baranya megyei faluból, Mánfáról csöppent az országos politikába Gémesi György gödöllői polgármester jóvoltából, aki még 2018-ban adta át mandátumát az addig ismeretlen Hohn Krisztinának. Azt egyelőre balladai homály fedi, hogy pontosan miért is rá esett a választás, hogyan és miért is került a Komló melletti kicsiny településről Gödöllőre, de az is érthetetlen, hogy miként tudta otthagyni egyik pillanatról a másikra azt a közösséget, amely 12 éven át szavazott bizalmat neki. Vajon kicsoda Hohn Krisztina? Erre kerestük a választ. Zsarolás és megfélemlítés – A gödöllői polgármester nem riad vissza semmitől (Az Ügy a Pesti TV-n 21 órától)
Több baloldali polgármester is visszaélt a veszélyhelyzet adta lehetőségeivel, de talán senki sem úgy, mint Gémesi György, aki sorra hozta az arcpirítóbbnál arcpirítóbb döntéseket a kritikus időszakban. Gödöllő vezetője, miután csökkentette a városi alkalmazottak fizetését és a városi intézmények költségvetéseit, saját hivatalának egymilliárd forint értékű felújításáról és egy több millió forint értékű hivatali luxusterepjáró beszerzéséről is döntött. A rendkívüli jogrend megszüntetésével nem adta alább: kabinetfőnökével, L. Péterfi Csabával egy önkormányzati esemény apropóján a horvát tengerpartra utazott nyaralni – természetesen közpénzből. És ez még nem minden. Az Ügy mai adásában bemutatjuk, mennyi mindent „köszönhetnek” a gödöllői polgármesternek a helyiek, akik közül volt, aki stábunknak arról beszélt, hogy Gémesi kedvelt módszerei közé tartozik a megfélemlítés, de nem riad vissza attól sem, hogy az önkormányzati alkalmazottakat hangfelvételekkel zsarolja. Persze az is számos kérdést vet fel, miként és miért választotta a baloldal választókerületi jelöltjének azt a Hohn Krisztinát, aki az ország másik végében éldegélt addig, amíg Gémesi neki ajánlotta fel parlamenti mandátumát még 2018-ban. A mánfai polgármester így lett az LMP-frakció tagja, és bár erőtlen, súlytalan képviselőként jellemzik, mégis őt indítják az összellenzék jelöltjeként a gödöllői választókörzetben. Vajon miért...? Az ellenzék kettős mércéje: a Gothár-féle zaklatási ügy nem téma a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján (PS-videó)
Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ennek ürügyén követelte Hohn Krisztina, az LMP frakciójának tagja sajtótájékoztatóján a kormánytól, hogy lépjen fel a nők elleni erőszak ellen, hiszen szerinte a rendszerváltás óta egyik kormány sem tett a szomorú állapot ellen semmit. Hohn szerint a jelenlegi kormány is ebbe a sorba tartozik, pedig hazánkban is nehéz helyzetben vannak a nők. A képviselőnő milliós számú kapcsolaton, családon belüli erőszakos cselekményt, több százezer nemi erőszakot emlegetett, de az adatok idő- és térbeli dimenziójával adós maradt, mint ahogy azzal is, hogy honnan veszi a számokat. A PestiSrácok.hu stábja kíváncsi volt arra a nap apropóján, hogy vajon mit gondol ő és pártja a Gothár Péter-féle zaklatásról, illetve mi a véleménye Gy. Németh Erzsébet nemtörődöm hozzáállásáról és a balliberális Gothár mentegetéséről az ügyben. Érdekes kérdés, hogy amennyiben az LMP aggódik a nők biztonságáért és azért, hogy ne érje őket erőszak, ne alázzák és erőszakolják meg őket, akkor ezt a valóban gusztustalan ügyet hogyan kezelik, kiállnak-e az áldozat mellett. Hohn sajnos nem adott egyértelmű választ Gy. Németh viselkedését illetően; az LMP frakciójának tagja csupán azt mondta el, hogy bízik abban, hogy Gothár méltó büntetést kap, amennyiben bűnösnek találják.