holokauszt
Polgári Szilvia: Vezekelj!
Vajon gondolta volna Böhm Aranka, hivatásos hisztérika, Karinthy Frigyes halálának végzetes délutánján, 1938. augusztus 29-én – a Voproszi Isztorii 1989-es cikke szerint ezen a napon végezték ki Kun Bélát is –, hogy hat éven belül Birkenauba indul majd utolsó útjára, csak azért, mert zsidó? És azt elképzelhetőnek tartotta-e, miközben gúnyos megjegyzéseket tett a kávéját szürcsölő, köztiszteletnek örvendő íróra, megszégyenítve őt ezzel a siófoki Vitéz-panzió vendégei előtt, hogy zaklatott férje a veszekedést követő egy órán belül agyvérzést kap és meghal? Vajon ha akkor egy kortárs jelezte volna, tragédia történik majd, paranoiás őrültnek tartották volna? (PolgárPortál-publicisztika)Toroczkai újra elszabadult: "Rohadtul unalmas hallgatni, hogy a zsidókon kívül mindenki bűnös nép"
„Az izraeli kormány és a világ zsidósága tűz alá vette Lengyelországot, mindezt csupán azért, mert a sokat szenvedett lengyel nép nem akar felelősséget vállalni azért a holokausztért, amelyhez semmi köze” – írja Facebook-bejegyzésében Toroczkai László, a Jobbik alelnöke. Az ásotthalmi polgármester egy fotót kommentált így, amelyen Lengyelország izraeli nagykövetsége látható a lengyeleket elítélő falfirkákkal.Az Európai Zsidó Szövetség a lengyel alkotmánybírósághoz fordul a vitatott törvénymódosítás miatt
A lengyel alkotmánybírósághoz fordul az Európai Zsidó Szövetség (EJA), miután Andrzej Duda lengyel elnök kedden bejelentette: alá fogja írni a Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosító jogszabályt, de utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól. Az új előírásokat az elmúlt napokban elsősorban Izrael és Ukrajna bírálta.Német külügyminiszter: "A holokauszt egyedül a mi felelősségünk"
Sigmar Gabriel támogatásáról biztosította Lengyelországot, ahol törvénnyel büntetnék a „lengyel haláltábor” kifejezés használatát. „Lengyelország biztos lehet benne, hogy a történelemhamisítás bármely formája – beleértve a ‘lengyel haláltábor’ kifejezést – egyértelmű elutasítást és erős elítélést nyer részünkről” – jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter szombati nyilatkozatában.A lengyel miniszterelnök után a kormánypárt elnöke is megvédte a „lengyel haláltáborok” kifejezést tiltó törvényt
Lengyelországot eddig megfosztották attól a jogától, hogy megvédje a méltóságát, annak a nemzetnek a méltóságát, amelyet „bűnösnek kiáltanak ki olyan bűntettekért, amelyeket egy másik nemzet követett el” – jelentette ki szombaton Jarosław Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke a lengyel állami rádióban a holokauszttal kapcsolatos, vitatott új törvényről nyilatkozva. Tegnap Mateusz Morawiecki kormányfő is kiállt a törvény mellett.Andrzej Duda: nem voltak lengyel haláltáborok
Lengyelország nem vett részt a holokausztban – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn.A délnyugat-lengyelországi Zoryban elhangzott beszédében az államfő a hírügynökségek szerint első alkalommal szólalt fel az Izrael és Lengyelország között diplomáciai csörtét kiváltó törvénytervezet ügyében, amely büntethetővé tenné, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget például azzal, hogy a lengyel haláltáborok – kifejezést használják.Morawiecki: Lengyelország és Izrael közösen tiltakoztak a „lengyel haláltáborok” kifejezés ellen
Lengyelország és Izrael 2016-ban közös nyilatkozatban tiltakoztak a történelem-hamisítás, ezen belül a „lengyel haláltáborok” kifejezés használata ellen - válaszolta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő arra, hogy Tel-Aviv az adott témában készülő lengyel jogszabály módosítását kérte."A politikai arcátlanság netovábbja" - A sarló-kalapáccsal poénkodó Kész bocsánatkérés helyett az 56-osokat gyalázza
Kész Zoltán politikai tevékenysége a politikai arcátlanság netovábbjával párosul - így reagált Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet elnöke a veszprémi képviselő elmúlt napokban a médiában prezentált ámokfutására. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy a múlt héten sarló-kalapács motívummal poénkodott a közösségi portálon, néhány napra rá felesleges pazarlásnak minősítette a "zsidó emlékezetet". A hét utolsó napjára is tartogatott meglepetést. Amikor már mindenki arra számított, hogy ezt a megbotránkoztató viselkedést már nem lehet fokozni, a Vehir.h-nak adott interjúban, azt mondta az őt kritizáló Magyar Vidék Országos 56-os Szervezetről, hogy szégyent hoz Veszprémre és meggyalázza 56 szellemiségét. Közben az immár harmadik botrány után a Fidesz veszprémi szervezete is megszólalt. Közleményt adtak ki, amelyben felszólították a Készt korábban támogató pártokat, hogy határolódjanak el a képviselőtől.Kész Zoltánnak semmi sem szent - a kommunista diktatúra áldozatai után a holokauszt elszenvedőibe rúgott bele
Felesleges pénzkidobás a "zsidó emlékezet", vagyis a Holokauszt Emlékév költsége Kész Zoltán baloldal által támogatott veszprémi álfüggetlen országgyűlési képviselő szerint. Az angoltanárból lett liberális politikus néhány napja még a kommunista diktatúra jelképével viccelődött a Facebookon, amiért azóta sem kért bocsánatot, a Központi Nyomozó Ügyészség pedig nyomozást indított. Szerdán olyan fotókat osztott meg, amelyeken egy lista az állítólagos felesleges kormányzati, állami költségeket sorolja. Ezen szerepel "zsidó emlékezet" néven egy 4,7 milliárdos összeg, a Holokauszt Emlékév költsége is, melyet többek között egy nagyszabású emlékkiállítás megrendezésére és elhagyatott zsidó temetők helyreállítására költöttek. A PestiSrácoknak Köves Slomó főrabbi és Fónagy János országgyűlési képviselő is azt mondta, a holokauszt emléke szent és sérthetetlen kellene, hogy legyen mindenki számára.Ajánljuk még

















