honduras
Honduras tömegsíroknak keres helyet, a brazil elnök pedig imára szólít
Juan Orlando Hernández hondurasi elnök pénteken utasítást adott országa polgármestereinek, hogy jelöljenek ki földterületet tömegsíroknak arra az esetre, ha nagyon megnőne a gyorsan terjedő koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. Jair Bolsonaro brazil elnök pedig – eleget téve az evangéliumi keresztények kérésének – nemzeti böjt- és imanapot hirdetett vasárnapra, hogy megszabadítsa Brazíliát a pandémiától.3000 migráns indult meg Guatemalából a mexikói határ felé
Összesen 2657, az Egyesült Államokba tartó migráns kelt át Hondurasból Guatemalába az elmúlt napokban a kijelölt határátkelőknél – közölte a guatemalai bevándorlási ügynökség helyi idő szerint csütörtök este.Amerikai ügyész: A hondurasi elnök dollármilliókat kapott a kábítószer-maffiától
Juan Orlando Hernández, jelenlegi hondurasi elnök dollármilliókat kapott a kábítószer-maffiától, köztük a Köpcös néven ismert "drogbárótól" – jelentette ki Jason Richman helyettes ügyész New Yorkban a politikus testvére perének első napján, szerdán.Mexikó 20 ezer hondurasi munkahely teremtésével igyekszik gátat szabni a migrációnak
Mexikó az idén 20 ezer munkahely teremtésével támogatná Hondurast, hogy gátat szabjon az Egyesült Államok déli határa felé irányuló illegális bevándorlásnak, amely már komoly súrlódásokat idézett elő Washington és Mexikóváros, illetve Tegucigalpa kapcsolatában.Felborult egy rákhalászhajó Honduras partjainál, legalább 26-an meghaltak
Felborult a viharos időben egy rákhalászhajó szerdán Honduras atlanti-óceáni partjainál; legalább 26 ember odaveszett - közölte a hadiflotta egy szóvivője.Balhézott a migránskaraván, több, mint 30 embert letartóztattak a mexikói hatóságok
Az Egyesült Államokba igyekvő közép-amerikai migránskaraván 34 férfi tagját tartóztatták le a mexikói hatóságok az amerikai határ melletti Tijuana városban - közölték az illetékes hatóságok kedden.Egy meleg pár esküvője után kiderült, LGBTQ-szárnya is van a migránskaravánnak
Az elmúlt napokban az amerikai liberális média attól volt egységesen hangos, hogy az USA határa felé tartó migránskaraván valójában nem is probléma, és hogy a jelenség valójában nem is létezik. Közben úgy alakult, hogy mégis létezik, sőt, egy különleges egysége is van (valahogy úgy, mint az orosz hadseregen belül a Specnaz), ami nem más, mint egy "LGBTQ-karaván", melynek egyik meleg párja (állítólag hét van) a kimerítő úton pihenésképpen megállt Tijuanaban megházasodni. Pedro és Erick mostantól még nagyobb reményekkel folytatják az útjukat az amerikai határ felé.Buszokat követel az Egyesült Államok felé tartó migránskaraván a gyorsabb haladás érdekében
Buszokat követelnek a Mexikóvárosban várakozó közép-amerikai migránskaraván tagjai, hogy az Egyesült Államok határához szállítsák őket - közölték képviselőik csütörtökön.Ötezer fős migránskaraván vonul az Egyesült Államok felé délről – már Mexikóban járnak
Továbbvonult vasárnapra virradóra az Egyesült Államok irányába a közép-amerikai migránsokból álló, immár mintegy 5000 fősre duzzadt karaván. A mexikói hatóságok képtelenek voltak feltartóztatni az illegális bevándorlókat.Ajánljuk még