hongkong
Hongkongi tüntetések – Százakat vettek őrizetbe az új év első megmozdulásán
Legkevesebb négyszáz embert vettek őrizetbe Hongkongban engedély nélküli gyülekezés, illetve fegyverbirtoklás miatt az új év első napján, egy erőszakba torkollott felvonulást követően – jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) nevű hongkongi lap a rendőrség közleményére hivatkozva.Karácsonykor is összecsaptak a demokráciapárti tüntetők és a rendőrök Hongkongban
Ismét összecsaptak egymással a demokráciapárti tüntetők és a rendőrök szerdán, Hongkongban, ezúttal egy bevásárlóközpontban, ahol a biztonsági erők gumibotokkal próbálták visszaszorítani a demonstrálókat.Ismét összecsaptak a kormányellenes tüntetők és a rendőrök Hongkongban
Ismét összecsapások voltak Hongkongban kedden a kormányellenes tüntetők és a rendőrök között; feketébe öltözött demonstrálók kirakatüvegeket törtek be, a rendőrök könnygázt vetettek be és több garázdát előállítottak. A tiltakozók szélesebb demokratikus jogokat követelnek annak ellenére, hogy az ellenzéki jelöltek elsöprő győzelmet arattak a decemberi önkormányzati választásokon.Peking szilárdan támogatja Hongkong vezetését
A kínai kormány szilárdan támogatja a hongkongi vezetést az utóbbi elleni tüntetéshullám kitartása és a különleges közigazgatású terület gazdasági teljesítményének romlása ellenére – jelentette ki Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, amikor hétfőn Pekingben fogadta Carrie Lam hongkongi kormányzót.Az amerikai elnök aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt
Donald Trump amerikai elnök aláírta szerdán a hongkongi tüntetőket támogató törvényt annak ellenére, hogy Kína erőteljesen tiltakozott ez ellen. Kína azonnal belügyeibe való súlyos beavatkozásnak minősítette az amerikai törvényt.A hongkongi rendőrség éles lőszer bevetését fontolgatja a tüntetők ellen
A hongkongi rendőrség hétfőn bejelentette, hogy éles lőszer bevetését fontolgatja, miután a kormányellenes tüntetők is "halálos fegyvert" használtak vele szemben.Ismét tízezrek vonultak Hongkongban utcára
Ismét tízezrek vonultak vasárnap az utcára Hongkongban a "maszkot viselni nem bűn" jelszót skandálva, sokan maszkot viselve. A tüntetők a zuhogó esőben meneteltek Hongkong belvárosába, miután a bíróság másodszor is elutasította a maszkviselés tilalma elleni beadványukat. Az intézkedés célja a négy hónapja tartó, demokráciát követelő tüntetéseket kísérő erőszak elfojtása; a maszk viselése a tüntetéseken a szükséghelyzetre vonatkozó törvény értelmében egyévi börtönnel büntethető.Ismét üzemel a hongkongi metró a tüntetések alatt okozott károk után
Ismét üzemel vasárnaptól a hongkongi metró, de csak részlegesen, és este 9 óra után bezárják, hogy helyreállítsák a hálózat eszközeiben és állomásaiban két nappal ezelőtt keletkezett károkat – közölte a helyi közlekedési vállalat, az MTR.Éles lövedékkel sebesítettek meg a rendőrök Hongkongban egy tüntetőt
Éles lövedékkel sebesítettek meg Hongkongban egy tüntetőt a rendőrök a keddi demonstráción – jelentette a South China Morning Post. A hírek szerint a férfi a mellkasán sebesült meg. A helyszínen a mentősök ellátták, majd kórházba szállították.Ajánljuk még